A Sum 41 ismét odacsapott
Alig pihentük ki a június 13-án megrendezett Simple Plan koncertet, másnap mehettünk vissza a Budapest Parkba, hiszen ekkorra esett a Sum 41 fellépése. Az este remekül sikerült, személy szerint nekünk meglepetéseket is tartogatott, úgyhogy nézzük a részleteket.
Délután fél 5 környékén érkeztünk meg a Budapest Parkhoz, ahol addigra hosszú sorba rendeződtek az emberek – már ekkor érezhető volt, hogy a Sum 41 fellépésére többen érkeznek, mint az előző napi a Simple Plan koncertre. A beléptetés 5 órakor megkezdődött, ismételten szigorú biztonsági intézkedések mellett, ennek ellenére nem volt hosszadalmas procedúra, minden zökkenőmentesen zajlott. A küzdőtérre érkezve úgy döntöttünk oldalt, az árnyékban foglalunk helyet, így ott vártuk az első előzenekar, a Trash Boat fellépését.
A brit Trash Boat kicsivel 5:45 után bele is csapott, nagy tempót diktálva. Az előző naphoz képest ők szerencsésebb helyzetben voltak, mert ekkor már rengeteg rajongó a helyszínen tartózkodott, akik közül jó párat sikeresen megnyertek maguknak. A zenekar 2014-es megalakulása óta megjelentetett 2 EP-t, az egyiket még saját kiadásban, a második pedig már a Hopeless Records gondozásában, tavaly júniusban pedig ‘Nothing I Write You Can Change What You’ve Been Through’ címmel megérkezett az első nagylemezük is. Tobi Duncan énekes többször megköszönte az embereknek, hogy ennyien kijöttek, búcsúzóul pedig hozzátette, hogy mindenképp szeretnének visszatérni hazánkba.
A másik előzenekar az ausztrál The Living End volt, akik kicsivel 7 előtt érkeztek a színpadra. A trió különlegessége első ránézésre az igazi nagybőgő volt, amelyen Scott Owen rögtön az elején bemutatta, hogy ez bizony nemcsak zenélésre alkalmas, hanem különböző akrobatikus mutatványok bemutatására is. A banda erősen kezdett, a koncert közepénél viszont kicsit elfogyott a közönség lelkesedése, azonban rutinos bandaként pontosan tudták, hogy a végén hogyan hozzák vissza a hangulatot. Bár a The Living End már hét koronggal büszkélkedhet, most jártak először hazánkban, és sok embernek tetszett az előadásuk -jól mutatja ezt az is, hogy Chris Cheney énekesnek egy közös dalolászásra is sikerült rávennie az ekkor már meglehetősen nagyra duzzadt tömeget.
Az este fő fellépője, a Sum 41 már a tavalyi Sziget fesztiválos koncertjük után ígéretet tett, hogy visszatérnek hazánkba, amire nem kellett túl sokat várnunk. Szerencsére minden a tervezett ütem szerint haladt, így 8:15-kor hatalmas konfettizápor közepette bele is csaptak a ‘The Hell Song’-ba, amelynek hatására a közönség teljesen megőrült, mindenki ordította a dalszöveget, és persze a pogózás sem maradt el. Nem csökkent a lelkesedés az ‘Over My Head (Better Off Dead)’ közben sem, és legalább ekkora sikernek örvendett a tavaly megjelent 13 Voices korongról elsőként megismert ‘Fake My Own Death’, és a nemrég hivatalos klipet kapott ‘Goddamn I’m Dead Again’ is -ezen a ponton egyébként Deryck kérésére egy termetes circle pit is formálódott.
Amikor azt gondoltuk, hogy ennél jobb már nem lehet, hiszen pont rálátunk a színpadra és a kivetítőre is, akkor meglátott minket a zenekar egyik roadja, aki intett, hogy menjünk közelebb, majd kinyitotta a kordont, és elvitt minket hátra a backstage-be, majd fel a lépcsőn és a lejtőn, hogy aztán a színpad szélére érkezve onnan kövessük figyelemmel az eseményeket a másik három, Deryck által kiválasztott rajongóval együtt. Ezen a ponton mi valahol a katarzis szélén álltunk, úgyhogy előre is elnézést, ha kissé csapongó lesz a beszámoló további része.
Szóval immár a színpadról hallgattuk meg a ‘War’ című dalt, amit a rajongók egy emberként énekeltek, de láttuk a hatalmas ugrálást, tombolást és jó pár crowdsurföt is az olyan nagy kedvencekre, mint a ‘We’re All To Blame’, a ‘Walking Disaster’ vagy a ‘No Reason’. Az este egyik érdekes pontja mindenképpen az volt, mikor Deryck lerohant a színpadról, hogy aztán kicsivel később a keverőpultnál tűnjön fel, és ott énekelje el a ‘With Me’-t -közben bejelentve, hogy innentől hátul van az első sor. Az ötlet egyébként jó volt, viszont csúszott némi hiba a dologba, hiszen nem mindig szólt rendesen a mikrofonja, így a velük dolgozó emberek össze-vissza rohangálva ellenőrizték a színpadon lévő kábeleket. Miközben Whibley visszarohant eredeti helyére, Frank Zummo dobos gondoskodott a hangulatról, utána pedig egy egészen új színpadképet láthattuk, mivel felfújtak egy hatalmas csontvázat, aminek kezei négyest és egyest formáltak, -ahogy azt a frontember a koncert elején mutatta- szemei pedig vörösen világítottak.
Sikerült megmozgatni az embereket a ‘We Will Rock You’ feldolgozásával, de még ennél is nagyobb volt a lelkesedés a ‘Still Waiting’ közben. A banda egy rövid időre levonult a színpadról, de természetesen nem hagyták ráadás nélkül a közönséget, így rögtön elkezdték játszani egy személyes kedvencemet, a ‘Pieces’ névre hallgató balladát, amelyet szintén mindenki kívülről fújt, a végére pedig sikerült teljesen felpörgetni a hangulatot először az ‘In Too Deep’, majd az ismételten konfettizáporral egybekötött ‘Fat Lip’ közönségkedvencekkel. Minket a ‘Fat Lip’ második felénél tessékeltek le a helyünkről, így a banda meghajlását már csak képekről láttuk.
A Sum 41 koncertje -akárcsak a tavalyi Sziget fesztiválon- ezúttal is hihetetlenül energikus volt, Deryck Whibley ismét bebizonyította, hogy remek frontember, és úgy összességében a zenekar nagyon jó csapatot alkot. Hozzátenném még azt, hogy igyekeztek a színpadon lévő rajongókra is figyelmet fordítani, így gitárosuk Dave a dalok között mindenkinek kiosztott egy-egy ölelést, basszerosuk Cone pedig egy ökölpacsira jött oda hozzánk. Kell ennél több? Nekünk biztosan nem.
Ti hogy láttátok a koncertet? Visszamennétek megint?
