Címke archívum: velvet stab

Based on a True Story: tagokat keresnek

Többek közt a Velvet Stab soraiból is ismert Kátai Tamás új zenekart alapított Juhász Gerda társaságában, mely a Based on a True Story névre hallgat. A jelenleg duóként működő formáció már fel is töltötte első dalát ‘Young And Free’ címmel a Facebookra, de további fontos infó velük kapcsolatban, hogy dobos, basszusgitáros illetve gitáros posztra is várnak jelentkezőket. Az érdeklődők a basedonatruestoryband@gmail.com címen keresztül vehetik fel a kapcsolatot a Paramore mellett rengeteg modern zenei hatást magába foglaló bandával.


Rise Against Cover – hazai turné

A tavaly November 5.-ei (Dürer Kert nagyterem a Guilty Parties, és a Faith No More Tribute társaságában) sikeres bemutatkozásra, és a vidéki helyszíneken tapasztalt rengeteg pozitív visszajelzésre való tekintettel a Velvet Stab tagokból álló Rise Against Cover úgy döntött, hogy mennek egy kört az országban ezzel a felállással is. Lesznek olyan állomások ahol csak Rise Against dalokat játszanak majd a nagyérdeműnek, és természetesen olyanok is ahol mindkét formációval színpadra lépnek ugyanazon az estén. Az állomások: Olvass tovább

Ott voltunk: Össznépi punk-metal a Dürerben

A múlt héten történt tragédia miatt számítani lehetett rá, hogy a Dürer kert személyzete a lehető legnagyobb mértékben be fogja tartani mind a létszámkorlátot, mind a korhatárt. Ennek szellemében már kezdésre oda érkeztünk a helyszínre, ahol kígyózó sorral találtuk szembe magunkat, ám hamar kiderült, hogy a fiatalok nem sorban állnak, hanem egyszerűen nem mehetnek be, mivel a bejáratnál mindenkinek igazolni kellett, hogy nagykorú. Ennek ellenére bent több emberrel találkoztunk, akinél kétségeink merültek fel, de úgy látszik a szervezők ez esetben nagyon alaposak voltak, ugyanis, a valahogy bejutott kiskorúakat akár a rendezvény alatt is kikísérték.

Olvass tovább


Akusztikus videók a Velvet Stab-től

A Velvet Stab az új év 8. napján a Könyvtár klubban adott akusztikus koncertet, ahol végre a kevésbé fanatikusok is megérthették a dalok szövegét  az új, ‘Újraépíted’ című EP-ről. “Nagyon köszi mindenkinek, aki eljött! Minden várakozásunkat felülmúlta az este!” -írta a csapat a Facebook oldalán. A srácok az estét rögzítették is, így ‘Az éj‘ és a ‘Rajzold át‘ című számok akusztikus videóit itt nálunk is megnézhetitek a tovább gomb után!

Olvass tovább


Most! – töltsd le az EP-t

Néhány napja ingyenesen letölthető a többek közt Depresszió, Till We Drop/Fuwdo és Velvet Stab tagokat magába foglaló csapat, a Most! zenekar első EP-je. 2011 tavaszán a zenekar egy újabb kiadvánnyal jelentkezik majd, amihez társulni fog egy videoklip és a debütáló koncert is májusban várható.


The Grenma, After Classes, Velvet Stab, Kötelező Közhelyek @ Gödör

Ha egy zenekar olyan népszerűségnek örvend itthon a fiatalok körében, mint a The Grenma, akkor teljesen felesleges megkérdezni, hogy mi is olyan különleges egy banda hatodik szülinapi bulijában. Egyszerűen csak van rá igény, hogy akár havonta megünnepeljenek valamit a rajongóikkal karöltve, ha most éppen az egy hat éves múltat ölel fel, akkor azt. Mielőtt még elárulnánk azok számára is, hogy milyen volt a Gödörben megtartott mulatság, érdemes kitérni a meghívott vendégekre is… Olvass tovább


Velvet Stab: hazai turné és Rise Against Cover

A Velvet Stab novemberben újabb Magyarország turnéra indul, hogy népszerűsítse legújabb 4 számos magyar nyelvű EP-jét, azÚjraépíted’-et, ami továbbra is ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról! További érdekesség a zenekarral kapcsolatban, hogy november 5-én debütál majd a Rise Against Cover formáció, a Guilty Parties és a Faith No More tribute társaságában, amivel ( természetesen) csak Rise Against dalokat játszanak majd a srácok önmaguk, és remélhetőleg a mi szórakoztatásunkra is… Olvass tovább


Nyerj jegyet a The Grenma 6. szülinapi koncertjére!

Szinte hihetetlen, de már 6 éve annak, hogy a The Grenma először színpadra állt. Az idáig három hangzóanyaggal jelentkezett csapat viszonylag hamar belopta magát a közönség szívébe dallamos, pörgős, vicces  zenéjével, majd ahogy teltek az évek ők is kicsit komolyabb vizekre eveztek, legutóbbi, ‘Talán nincsen minden rendben’ című anyagukon már a világ nagyobb volumenű problémáira hívták fel a figyelmet. A csapat tehát iskoláskorú lett, amit november 2-án egy eddig soha nem látott bulival és a rajongóikkal ünnepelnek meg a budapesti Gödör klubban. A koncerten fellép még a már egy ideje magyarul fogalmazó Velvet Stab, a Kötelező Közhelyek és a nemrég új EP-vel jelentkező After ClassesOlvass tovább


Bemutatkozik a MOST!

A napokban került ki Facebook-ra és MySpace-re a többek közt Depresszió, Till We Drop/Fuwdo és Velvet Stab tagokat magába foglaló csapat, a Most első dala. A zenekar Mikola Zsófival a mikrofonnál érdekes módon magyarul szólal meg, ‘Emlék’ című bemutatkozó számuk, – melyet a srácok Facebook oldalának tagjai neveztek el, – pedig nem marad folytatás nélkül, hiszen hamarosan megérkezik a második dal is, év végéig pedig összesen négy szerzeményüket osztja meg a Most újdonsült rajongóival. Az ‘Emlék’ jövő héttől letölthető a csapat oldaláról, érdemes tehát “like”-olni a bandát!


Velvet Stab magyar nyelven!

Új anyaggal jelentkezik a Velvet Stab csapata, melyen a legutóbbi nagylemezzel ellentétben, magyar nyelven szólalnak meg a dalok, a zenekar történetének során először. Az ‘Újraépíted’ címre keresztelt, négyszámos EP-t, május elejétől, ingyenesen tölthetitek le a zenekar myspace oldaláról, ahol ezen kívül több újdonság is vár majd titeket… Olvass tovább


Holnap este Velvet Stab az A38 tetőteraszán

vs
Ugyan beköszöntött a tanév, de a tetőteraszos buliknak ezzel nincs vége. Holnap este Fuwdo, Sick és Velvet Stab lépnek fel az A38 fedélzetén, a belépő a szokásos 500 ft, mely most is lefogyasztható.
A Velvet Stab éppen a studióban van, így pár friss dalt is hallhatunk majd a koncerten. Legfrissebb infokért pedig látogass el a zenekar twitter-oldalára.

https://twitter.com/velvetstab

Olvass tovább


A Velvet Stab tudja mit nézel idén nyáron!

imageKis hazánkban üdítő és egyedülálló dolgot kezdeményezett a budpesti Velvet Stab zenekar, akik a Download Festival-hoz hasonlóan élőben fogják közvetíteni a teljes nyári turnésorozatukat, melynek keretein belül több hazai fesztiválon is megjelennek. A csapat a következő infokat küldte nekünk:

Olvass tovább


Péntek este a kertben

velvet stab reflected fuwdo violence in venice dürerTi is szomorúak voltatok, amikor kiderült, hogy az áprilisi Velvet Stab/Reflected/Fuwdo buli elmarad? Nincs többé ok a szomorkodásra, mert a srácok úgy döntöttek, nem hagyják cserben rajongóikat, és május 15-én megtartják a kimaradt koncertet! Az idáig sem gyenge felhozatal mellé betársult még a korábban már említett Violence in Venice csapata is, tehát a hangulat garantált, Nektek már csak el kell jönni, és jól érezni magatokat! Mi ott leszünk!

Helyszín: Dürer kert, Budapest
Kezdés: 20:00
Belépő: 800 HUF


Turn of Velvet Solution

Érdekes estének indult ez is, amikor lementünk a Trafóba még senki nem volt lent, csak pár tízenéves nézett ránk meglepetten. Na ekkor úgy döntöttünk, hogy még egy kicsit körözünk, és utána lépünk be a metál pincéjébe, amit nem sokkal ezután meg is tehettünk. Olvass tovább


Tasakos beszámoló – Velvet Stab, Turn of Mind

velvet stab turn of mindHosszadalmas tanulmányozás után nyugtáztam, hogy tényleg este 10 van a plakátra írva, amit egy kicsit későnek tartottam, de mivel mindenképpen meg akartam nézni az új Velvet Stab-et, így elindultunk. Amikor odaértünk persze rögtön leesett, hogy miért nem volt szükség korai kezdésre: az Instant ugyanis korhatáros hely, így csak azok léphettek be, akiknek már nem kell időre hazamenniük. Olvass tovább


Az Underground store bemutatja : Halloween party 2008

Halloween

Halloween

Ismét megrendezésre kerül az elmúlt években nagy sikernek örvendő (eddig BPRNR szervezésében álló) Halloween buli! Az évről évre megrendezendő lassan hagyománnyá váló rendezvény ezúttal új helyszínnek örvend, hiszen eddig a legendás Kultiplexben volt megszervezve az esemény, de lerombolása után a Merlinre esett a választás.

Habár a helyszín változott, a legtöbb zenekar a megszokott maradt: ismét fellép majd a The Idoru, illetve a már ,,testvérzenekarának” számító Blind Myself is a főzenekarok között van.  20:30-kor nyit a fiatal slágeres rock zenét játszó A.W.S, majd a Velvet Stab forrósítja tovább a hangulatot, közvetlen a főzenekarok előtt. Az éjféli szellemjárás után pedig a Turn of Mind első kiadott nagylemezéből halhattok pörgős számokat.  Az est további részében a már jól ismert Dj. Rabbie Williams dallamaira pöröghetitek végig a 2008-as Halloween éjszakát.

Amit még tudni kell: a jegy ára 2000 HUF, de ne rémisszen meg senkit ez az összeg, hiszen jó hír, hogy ezt levásárolhatjátok az Undreground Storeban 10.000 HUF feletti vásárlás esetén!

Kellemes halloweenezést mindenkinek, és ne felejtsétek otthon a Drakula-jelmezt sem!


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.