Címke archívum: új

Elkészült az új After Classes EP

Befejezte új, “Entrance, Elevator, Stairs” című EP-jének munkálatait az After Classes. Mint arról már korábban beszámoltunk, a csapat – a mostanában saját anyagaik mellett egyre több zenekar felvételeit irányító – The Grenma dobos, Botlik Matyival dolgozott együtt a négy dalon, melyekben Matyi mellett a Grenma frontember, Szalay Csongi is vendégcsordázott.

Az négy dalt tartalmazó EP borítófotóit László Loren készítette, míg a borító és a megújult AC MySpace-t a Hope The Last gitáros, Barna Joci keze munkáját dícséri. A teljes tracklist a következő: Olvass tovább


Új dalokon dolgozik az After Classes

A The Grenma dobos, Botlik Matyival készíti új EP-jét az After Classes, miután Nagy Gábor “Pogi” személyében úgy néz ki megtalálta végleges dobosát. “Az új számok merőben mások lesznek, mint a régebbi anyagaink – köszönhetően az új felállásnak, és az azóta eltelt időnek, valamint annak, hogy az idáig rögzített dalokat szinte kivétel nélkül Laci (Braun László ex-gitáros – a szerk.) írta, míg ezeket számok már mi raktuk össze” – mondta Sebestény Balázs énekes.

A csapat emellett fotózáson is részt vesz a felvételek alatt az előző promóképekért is felelő László Lorennel. Olvass tovább


Four Year Strong – Enemy of the World

image Eljött, amire vártunk, egyik kedvenc easycore csapatunk, a Four Year Strong végre új albummal jelentkezik! A zenekar tegnap este, éjfél előtt pár perccel jelentette be Facebook-on, hogy a nagy sikerű “Rise or Die Trying”, majd az azt követő feldolgozáslemez, az “Explains It All” után új anyaggal rukkol elő, melynek a címét is közölték. Ez pedig nem más, mint “Enemy of the World”.

Látogassatok vissza hozzánk, hogy mindig képben legyetek, mi elhozzuk nektek a híreket, ahogy azok napvilágra kerülnek!

Olvass tovább


The Killers – ¡Happy Birthday Guadalupe!

image December elsején, az AIDS világnapján jelent meg a The Killers karácsonyi maxija, a "Happy Birthday Guadalupe".  Az együttesnek ez a negyedik karácsonyi kislemeze, mellyel a (RED)-et – egy alapítvány, mely segíti az AIDS fertőzötteket Afrikában – támogatja.
A "Happy Birthday Guadalupe" egy újabb ütős ünnepi sláger a The Killers-től, akik már dolgoztak együtt többek között Elton John-nal és Neil Tennant-tal is a The Pet Shop Boys-ból. A dalhoz már elkészült a videó, mely egy elmúlt szerelem kísértethistóriája, egy sivatagban játszódik szellemekkel, angyalokkal és csontvázakkal, és alant meg is tekinthető!

Olvass tovább


Jön az új Sum 41 album

thesums Bizonyos interneten terjedő pletykákkal ellentétben Deryck Whibley nem halt meg, sőt, zenekarával új albumon dolgoznak. Az Avril Lavigne-től nemrég elvált énekes myspace blogján közölte, már legalább 20 számot megírtak, a következő pár hónapot a stúdióban töltik és az album valamikor 2010ben jelenik majd meg. Új producerük nem más, mint a legendás Gil Norton, aki olyan nem kis nevekkel dolgozott már együtt, mint a Foo Fighters, a Pixies, a Feeder vagy a Dashboard Confessional. Deryck azt is elmondta, most kicsit keményebbre veszik a figurát, vagyis ez az eddigi legsötétebb albumuknak ígérkezik gyors és kemény dalokkal. Vajon képesek levakarni magukról a 10éve rájuk ragadt poppunk jelzőt? Olvass tovább


Új Fold

image Biztosan akad olyan, aki ismeri a The Fold indie/pop-punk zenekart, de aki nem, most az is meghallgathatja a csapat vadonatúj, “File Under: Ground (Take Me In)” című dalát. Ehhez nem is kell mást tenni, mint ellátogatni a csapat MySpace oldalára. Az imént említett szám mellett megtaláljátok még a szintén friss “Neverender”-t is, és a személyes kedvencemet, a “Faster Still"-t a 2007-es “Secrets Keep You Sick” albumról!

Olvass tovább


Új Jimmy Eat World dal a YouTube-on

Walk Away” a címe annak az új Jimmy Eat World dalnak, ami a napokban került fel a YouTube-ra. A számot Jim Adkins előadásában láthatjátok/hallhatjátok itt nálunk is!

Olvass tovább


Majdnem Szörnyek

image Ma teszi közzé új albumának első dalát a The Almost zenekar a MySpace profilján, úgyhogy érdemes ellátogatni az Underoath dobos, Aaron Gillespie vezette csapat oldalára! A “Monsters, Monsters” című lemez november 3-án lát majd napvilágot a Tooth & Nail szárnyai alatt, mely a zenekar második nagylemeze a 2007-es “Southern Weather” óta.

Olvass tovább


A Kill Hannah felkelti az alvókat

imageWake Up the Sleepers” címmel jelenik meg hamarosan a Kill Hannah várva várt új nagylemeze, melynek számlistáját mi már tudjuk, és most Veletek is megosztjuk a tovább után. A lipszlájkmorfin-os csapat lemeze egyébként 14 nap és kicsivel kevesebb, mint 8 óra múlva jelenik meg az Original Signal/Universal szárnyai alatt, és két számot róla már hallhattok is a srácok MySpace profilján.

Olvass tovább


A Paramore jön, jön és jön!

image Európába jön a Paramore, ám mint ahogy arra számítani lehetett messzire elkerülik Magyarországot. Ez van. Viszont a továbbra kattintva megleshetitek az időpontokat, és ha van elég pénzetek, akkor akár meg is nézhetitek őket valahol nyugaton.

Emellett a srácok feltettek a MySpace oldalukra egy vadonatúj dalt a “Brand New Eyes” című lemezükről, melynek címe “Brick By Boring Brick”, és elkészítettek egy feldolgozást is a Phoenix zenekar “Long Distance Call” című számához, melyet itt nálunk nézhettek meg szintén a tovább után!

Olvass tovább


Új Silent Drive dal

image A Bane-ből ismert Zach Jordan és Pete Chilton sideproject-je, a Silent Drive feltöltött egy új, egyelőre cím nélküli demo dalt MySpace-re. A hazánkat is megjárt post hardcore csapat emellett feltette újra a “Mexican Standoff” daluk demoját is, de arról, hogy új lemez konkrétan mikor jön, még semmit nem mondanak. A srácok arra hivatkoztak legutóbbi közleményükben, hogy nem szeretnék ugyanazt a hibát elkövetni, mint az előző, “Love is worth it” című anyaggal tettek, nevezetesen hogy nem tudták rendesen “megturnéztatni” a lemezt a különböző elfoglaltságaik miatt, de azt ígérték az új album olyan lesz, amire érdemes lenne akár 500 évet is várni. Mi várjuk…

Olvass tovább


Jelentkezik az Every Avenue

imagePicture Perfect” lesz a címe a Fearless Records kiadó kötelékébe tartozó Every Avenue következő lemezének. A fiúk már leadták a mastert, és november 3-án már a kezükbe is vehetik a lemezt, akik szeretnék. Az anyagon 11 dal található majd, amelyeknek címeit a tovább után elolvashattok!

Olvass tovább


Hello Switchfoot!

image November 10-én jelenik meg a Switchfoot új lemeze, melynek a címe “Hello Hurricane” lesz. A san diego-i csapat már közé is tette az Atlantic gondozásában kijövő album számlistáját, amit itt nálunk is megtekinthettek a továbbra kattintva! A banda előző, “Oh! Gravity” című anyaga 2006-ban debütált, és 18. helyen nyitott a Billboard 200 listán.

Olvass tovább


Bakeliten a Fallenintoashes

image Ismét a Dzsukhell Rekords gondozásában fog megjelenni a következő Fallenintoashes kiadvány, ami egy 7" vinyl kislemez lesz, és mindössze  300 példányra lesz limitálva! Érdemes tehát sietni, hiszen a lemez kizárólag új számokat fog tartalmazni, amiket eddig még koncerten sem játszott el a csapat. A megjelenés szeptember vége-október eleje körül várható, de amint további részleteket tudunk meg, tudatjuk Veletek!

Olvass tovább


Jön! Goot – Read My Mind

image Korábban már bemutattuk nektek a Goot nevű formációt, ami Alex Goot egyszemélyes zenekara. A srác megint előkerült, ugyanis legújabb EP-je, amelynek a címe “Read My Mind” augusztus 16-án jelenik meg digitális formában a nagyobb netes zeneáruházakban. A “lemez” három dalt tartalmaz, hallgassátok meg a Goot MySpace oldalán!

Olvass tovább


Four Year Strong Really Loved You

image Ha ellátogattok a Four Year Strong MySpace oldalára, meghallgathatjátok a srácok új dalát, mely a banda kedvenc boston hardcore bandájának, a Reach the Sky-nak a szerzeménye eredetileg, és az “Explains it All” című új FYS lemezen lehet meghallgatni. A csapat nagyon élvezte a “She Really Loved You” felvételeit, és ezért remélik a rajongóknak is nagyon fog tetszeni a dal. Hát akkor halljuk!

Olvass tovább


Avril Lavigne szerint az új lemeze…

image …nem lesz az a pörgős fajta. “A dalokban főként akusztikus gitár és az énekem dominál” – mondta el nemrég a szőke énekesnő egy a Billboard magazinnak adott interjúban. “Az új lemez meglehetősen különbözni fog attól, amit eddig megszoktak tőlem. Ez nem egy pop-rock anyag. Sokkal inkább szól érzelmekről és érzésekről.” Olvass tovább


Új Mayday Parade dal

image Mint már korábban írtunk róla a Mayday Parade legénysége befejezte új albumának stúdiómunkálatait, és már közzé is tették a megjelenés időpontját, ami egészen pontosan október 6-án lesz. Azért nem kell megijedni, hiszen hamar el fog telni ez az idő, a srácok ugyanis nem bírták ki, hogy ne tegyenek fel egy dalt a MySpace-ükre, így az “Anywhere but Here” című szerzeményüket ide kattintva máris meghallgathatjátok!

Olvass tovább


Jön az új Horse the Band!

imageDesperate Living’ címmel dobja piacra október 6-án legújab nagylemezét a nintendocore-ként megjelölt HORSE the Band, akik nem is olyan rég tették tiszteletüket a budapesti Dürer kertben, így biztosan sokan várják epekedve a korongot, melynek számlistáját alább olvashatjátok!

Olvass tovább


Hallgass bele az új Cobra Starship-be!

imageHot Mess” címmel hallhatjuk az első dalt a Cobra Starship hamarosan megjelenő új, negyedik nagylemezéről, mely ugyanezt a nevet viseli majd. Ha érdekel a csapat legfrissebb szerzeménye, akkor azonnal katt ide, és ha végeztél, dobj egy kommentet nekünk a véleményeddel!

Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.