A ShortScore keze bárhová elér, jó példa erre, hogy idén a híres readingi fesztiválon is felbukkantunk, ha pedig már egyszer megnéztük, akkor illik beszámolni róla. Megérkezett a második nap krónikája is: Olvass tovább
Címke archívum: The Strokes
Reading and Leeds: 2.nap
The Strokes – öt év szünet után friss lemez
A The Strokes öt év albumszünet után megjelenő új nagylemeze, az ‘Angles’ március 21-én kerül a boltokba, a február elején címmel kiadott friss dal, az ‘Under Cover Of Darkness’ pedig április 16-án, a Lemezboltok napján limitált példányszámú bakelit kislemezen is megjelenik. Kapcsolódó hír, hogy a zenekar júliusban turnéztatja új nagylemezét Európában. Ide kattintva kaphattok egy kis ízelítőt a közelgő albumról.
Még többet kell várni az új The Strokes-anyagra
Julian Casablancas 2011 márciusára tervezi a The Strokes új lemezének megjelenését, melyről Fab Moretti dobos még úgy nyilatkozott, hogy előreláthatólag még az idei évben készen lesz. Az énekes állítása szerint az anyag, melyet a többi bandatag nélküle rögzített, már majdnem félig készen van. „Hónapokig, vagy talán egy évig szerettünk volna ezzel foglalkozni, hogy aztán azt mondhassuk: oké, még pár simítás, és készen leszünk. Aztán meg csináljuk tovább, és rájövünk, hogy még korántsem vagyunk készen, és mindig közbejön valami.” – mondta. Amikor pedig arról kérdezték, hogy a The Strokes vagy a szólókarrierjének a sikereit élvezi-e jobban, nem adott konkrétumot: „Ez egy nagyon nehéz kérdés. Ha azt mondom, hogy a szóló munkát jobban szeretem, azzal valószínűleg összetörnék pár Strokes-rajongót, így nem mondhatom ezt… Olvass tovább
Halaszt a The Strokes
Julian Casablancas, a The Strokes énekese elmondta, hogy a formáció új lemeze csak 2011-ben fog megjelenni. A korábbi jelentések szerint már szeptemberben piacra dobták volna az anyagot, de a frontember szerint nem minden megy úgy, ahogy tervezték: a felvétel munkálatai a vártnál lassabban haladnak. „Azt hiszem, januárban. – mondta Casablancas, amikor a kiadás időpontjáról kérdezték. – Nem tudom pontosan megjósolni. De biztos vagyok benne, hogy januárra készek leszünk.” Olvass tovább
A The Strokes a frontembere nélkül dolgozik
Julian Casablancas énekes nemrég tett egy bejelentést, miszerint a The Strokes jelenleg nélküle veszi fel új dalait a stúdióban. A frontember elmondta, hogy arra az időre hagyta csak el zenekarát, amíg ők felveszik a szükséges zenei aláfestést a számokhoz, a vokálokat pedig majd egy későbbi időpontban veszik fel. „Mindig ragaszkodom a saját véleményemhez. Ha meghallom a zenét, amit a stúdióban művelnek, mindig bele akarok szólni a többiek munkájába. Amikor nem vagyok a teremben, akkor tudják csak kibontakoztatni a szárnyaikat.” – nyilatkozta a döntés okaként Casablancas… Olvass tovább
The Strokes – munka éjjel nappal
A nemrég szólólemezzel jelentkezett Julian Casablancas énekes szerint a zenekar – melynek ‘Is This It’ című debütáló albumát a brit New Musical Express a múlt évtized legfontosabb lemezévé válaszotta – „éjjel nappal” dolgozik új albuma anyagán. Casablancas szerint a hangulat jobb, mint valaha:„Mindenki kiveszi a részét a csapatmunkából. ‘Gyerünk, csináljuk!’ ‘Nyomjuk!’, ez pedig nagyszerű. Ez az, amit Olvass tovább
Liam Gallagher, divatdiktátor!
Liam Gallagher saját márkájú ruhákat tervez piacra dobni, méghozzá Pretty Green néven. Az Oasis frontembere már régóta készült erre a mutatványra, mivel elmondása szerint elege van a The Horrors és a The Strokes féle bandák által képviselt gyufaszál megjelenésből. „ Azért indítottam el ezt az egész dolgot, mert ott volt bennem valaminek a hiánya… ezt nem igazán érhetitek.” – mondta Liam, majd hozzátette: „Kibaszottul gyűlölöm a ’skinny’ ruhákat, muszáj volt saját holmikat terveznem és remélem, hogy nagy sikerük lesz! Nem a pénzért csinálom, hanem hogy végre normális ruhában lássam az embereket az utcán. Például nézzétek csak meg milyen kurva szép cipőt terveztünk!”
Azokat a „kurva szép” cipőket a tovább gomb mögött megnézhetitek a Liammel készült videóinterjúban. Olvass tovább































