A Muse tagsága összesen 15 000 angol font (5 millió forint) értékű zenei felszerelést adományozott szülővárosuk egyetemének. A teignmouth-i trió a Plymouth University hallgatóinak és tanárainak okozott nagy örömet, amitől azt remélik, hogy sok fiatalt segíthetnek hozzá minőségi zenei produkciók megalkotásához. Természetesen az egyetem vezetősége is büszke arra, hogy a Muse támogatja diákjaikat, amely komoly biztosíték lehet a környék kortárs zenei fejlődésében.
Címke archívum: the resistance
Muse: adomány szülővárosuk egyetemének
Idén új lemezt készít a Muse
Pár napja még arról szóltak a hírek, hogy a Muse győztesen tért haza a Grammy és az NME díjkiosztó gáláiról is, most viszont a rajongókat az a bejelentés is boldogíthatja, hogy még idén nekiáll a trió új az album megírásának. Az anyagot év vége felé kezdik el rögzíteni, a végeredmény pedig 2012 második felére várható. A lemez Londonban készítik – érdekesség, hogy 12 év után ez az első periódus, hogy mindhárom zenész egy helyen lakik. Matt Bellamy frontember a következőképpen nyilatkozott erről: Olvass tovább
Budapesten vette át a Muse a Fonogram díjat
Ritka eset, hogy egy külföldi előadó éppen Budapesten jár azidőtájt, amikor valamelyik magyar díjat elnyeri. A Muse esetében is kellett pár hónapot várni erre, de végül 2010. augusztus 17-én a Mahasz és az Mton kiadó – a Warner Music magyarországi terjesztője – képviselői közösen átadhatták a zenekarnak a februárban megszavazott Fonogram díjat. Nagy sikerű koncertet adott a Sziget Fesztivál utolsó napján, a Nagyszínpad utolsó fellépőjeként a brit Muse zenekar. A repülőgépük késése miatt szó szerint beestek a fiúk a fellépésre, így semmi másra nem volt idő. Azonban szerencsére még 2 napig országunkban tartózkodtak, ezért hosszas egyeztetések után, elindulás előtt a szállodában sikerült nekik átadni Az év külföldi alternatív albumá – ért járó arany mikrofont… Olvass tovább
Tiesto-remixszel sokkol az új Muse kislemez
Február 22-én jelenik meg a legújabb Muse kislemez, mely a ‘The Resistance’ című dalt hivatott promotálni. Az anyagon lesz egy Mega City Four feldolgozás, egészen pontosan a ‘Prague’, és egy Tiesto remix is, amelyet itt meg is tudtok hallgatni. A zenekarhoz kapcsolódó hír, hogy a Muse nyerte a magyar Fonogram díjat a legjobb külföldi alternatív album kategóriában, melyről Matt Bellamy és csapata is hálálkodva emlékezik meg a banda honlapján. Olvass tovább
Muse – The Resistance videopremier
Január 14-én debütált a Muse új videója a brit zenei csatornákon, mely immáron a harmadik megfilmesített szám a ‘The Resistance’ lemezről. A kiválasztott track egyébként pont az album címadó dala, maga a ‘The Resistance’ single pedig majd február 22-től lesz kapható. Amúgy a klipben közel a ‘HAARP’ DVD hangulatát kapják vissza a rajongók, na de inkább beszéljen helyettünk maga a szóban forgó produkció: Olvass tovább
A Muse-é az év lemezborítója
Idén is kiosztották a Best Art Vinyl elnevezésű díjat Angliában, 2009-ben a Muse ‘The Resistance‘ című albumához készítették el a legjobb borítót. Egy előzsűri 50 idén megjelent album borítóját választotta ki, ezekre lehetett szavazni az interneten, a voksolást a Muse-borító nyerte a Manic Street Preachers ‘Journal For Plague Lovers’ és a Fever Ray cím nélküli debütáló albumának munkái előtt. A negyedik helyen a Massive Attack, az ötödiken a Green Day végzett. A legjobb borítókból több angliai városban is kiállítást rendeznek… Olvass tovább
Muse – a Wembley kétszer
A korábban meghirdetett dátumhoz még egyet passzolt a brit trió. A Muse, mely 2007-ben már koncertezett a londoni stadionban (ezt dokumentálja a HAARP CD/DVD), eredetileg 2010. szeptember 11-re tervezett koncertet a Wembley-be. Most, vélhetően a nagy érdeklődésnek köszönhetően, Matt Bellamy-ék újabb dátumot pakoltak a már meghirdetett mellé – a megelőző napot, szeptember 10-ét. Olvass tovább
Klippremier: Muse – Undisclosed Desires
A Muse friss lemeze, a ‘The Resistance’ szeptember 14-én látta meg a napvilágot, melyről máris itt a második klip. Az ‘Uprising’ után ezúttal az ‘Undisclosed Desires’-ra került a sor, melyhez ismét egy szokatlan videót forgattak Matt Bellamyék. Egyébként a dalhoz tartozó kislemez november 16-án jelenik meg és a címadó nóta eredeti verzióján kívül további három remix is helyet kap rajta. A remixekbe itt tudtok belehallgatni, az új klipet pedig itt nálunk nézhetitek meg: Olvass tovább
Átverte Olaszországot a MUSE
Az olasz Rai Due csatornán vendégeskedett a minap a Muse, ahol tőlük szokatlan módon haknizni kellett volna. Matt Bellamy és társai viszont nem akármilyen módon próbáltak viccet csinálni a dologból: Dominic Howard, a zenekar dobosa állt a mikrofon mögé és kezdett el tátogni az ‘Uprising’-ra basszusgitárral a kezében, míg Bellamy a bőröket püfölte elég röhejes mozdulatokkal. Az olasz műsorvezető hölgynek mindenesetre nem esett le, hogy tulajdonképpen átverte őket a banda. Nézzétek meg: Olvass tovább
Muse – filmzenés tendenciák
Szívesen írna James Bond-filmzenét a friss lemezzel jelentkező brit trió. A témát Dom Howard dobos érintette a BBC News számára adott interjúban: „Ez olyasvalami, amire, azt gondolom, igent mondanánk. A zenénkből jó pár dolog passzol a James Bond-hangulathoz – azt hiszem, működne a dolog. Az új lemezünkről a United States Of Eurasia például kifejezetten megfelelne a célnak, de ami ezt a dalt illeti, minden bizonnyal már elkéstünk.”. Howard azt is hozzátette, hogy öntörvényű alkotói módszerük nem segítene egy ilyen munkaszituációban: … Olvass tovább
Muse-albumpremier és Muse-nap az mr2-n
Igazi különlegességet nyújt át hallgatóinak az MR2-Petőfi Rádió szeptember 10-én. Ezen a napon, 01:00-tól, hazánkban egyedüliként, az MR2-Petőfi Rádió weboldalán elejétől végéig meghallgatható a Muse új, világszerte nagy érdeklődéssel várt ‘The Resistance’ című új nagylemeze, mely 11 számot, köztük egy háromtételes mini-szimfóniát tartalmaz. Mindezen túl a MR2-Petőfi Rádió, ugyanekkor, egy teljes napot szentel a brit zenekarnak. Olvass tovább
30 Seconds To Muse
Szeptember 14-én a Muse új lemeze, a ‘The Resistance’ végre kikerül a boltok polcaira, ám már most is belehallgathatunk az album összes dalába, igaz mindegyikbe csak harminc másodperc erejéig. Aki kíváncsi, az kattintson ide! Olvass tovább
Muse – 1984, 2009-ben
George Orwell ’1984‘ című műve inspirálta a Muse új albumát. Méghozzá nem is akárhogyan: ”Amikor most újraolvastam a könyvet, sokkal inkább a könyv szerelmi szála ragadott meg. Amikor 15 évesen az iskolában először olvastam a művet, az sokkal inkább a politikáról szólt számomra, most azonban Juliette és Winston szerelmi története ragadott meg.” – nyilatkozta Matt Bellamy frontember a BBC-nek. A ‘The Resistance’ című tizenegy dalt tartalmazó új Muse-album, melyet az azonos című kislemez vezet majd be, szeptember 15-én jelenik meg. Olvass tovább
Muse – Először lázadás, majd ellenállás – frissítve!
Mint az már egy ideje köztudott, a Muse új lemeze, a ‘The Resistance’ szeptember 14-én kerül a boltok polcaira (katt. a képre a nagyobb borítóért). A lemez első beharangozó dala az ‘Uprising’ lesz, mely augusztus 3-án debütál a brit rádiókon. Most már a teljes nótát meghallgathatjátok a tovább gomb mögött!!! Olvass tovább
Új Muse dal, új Coldplay klip
A Muse végre közszemlére bocsájtotta a szeptemberben megjelenő, ’The Resistance’ albumon helyet kapó új nótáját, a ’United States of Eurasia’-t. Ezt – egy rövid regisztráció után – itt hallgathatjátok meg.
A Coldplay elkészítette legújabb videóját, méghozzá a ‘Strawberry Swing’ című dalocskához, melyet Shynola rendezett. Chris Martin szuperhősködését a tovább mögött nézhetitek meg. A dalhoz készült kislemez egyébként szeptember 14-én jön ki. Olvass tovább
Muse – megjött a tracklist
A Muse ötödik stúdióalbuma, a ‘The Resistance’ szeptember 14-én kerül a boltokba, s a zenekar három év utáni, a 2006-os ‘Black Holes and Revelations’ követő első sorlemeze. Mostanra már az is kiderült, mely dalok kerülnek fel a korongra, íme a tracklist: Olvass tovább
Muse – szeptemberi ellenállás
Bár korábban a Muse tagjai cáfolták, hogy szeptemberre, vagy akár egyáltalán még idén megjelenne az új lemez, most kiderült, mégiscsak ekkorra várható a dolog, és most már címe is van: ‘The Resistance’. A korong megjelenése után egy nagy európai turné is várható, melynek remélhetőleg magyar állomása is lesz.































