Élő legendákkal és a toplisták éllovasaival várja az idén immár huszadik VOLT a közönségét június 27 és 30 között, a megszokott helyen, Sopronban. A legfrissebb hírek szerint headlinerként lép színpadra – a már korábban bejelentett Skrillex mellett – a Snow Patrol és az Iggy & the Stooges, de elfogadta a meghívást a Lostprophets, a Children of Bodom, a Hadouken és Katy B is. Hogyan lehet egy fesztivál két évtizede egyre sikeresebb, százezres nézőszám mellett továbbra is szerethetően emberléptékű? Erre a kérdésre ad választ június végén immáron 20. alkalommal a soproni VOLT Fesztivál… Olvass tovább
Címke archívum: Snow Patrol
Snow Patrol: itt a pontos dátum
A Snow Patrol a mai napon hozta nyilvánosságra ‘Fallen Empires‘ című új stúdiólemezének megjelenési dátumát. A november 14-től kapható anyag 4 változatban lesz elérhető, a normál CD mellett digitálisan, DVD-vel kiegészített deluxe verzióban és bakeliten is rendelhető lesz. A Los Angelesben, Garret ‘Jacknife’ Lee producerrel rögzített albumon 14 dal lesz hallható, köztük a hazai rádiókban is kiemelten játszott ‘Called Out In The Dark‘, valamint a hamarosan megjelenő új kislemez, a ‘This Isn’t Everything You Are’ is. A csapat a most elkészült lemezt az eddigi legjobb munkájának tartja, utóbbi dal pedig a kritikusok szerint is egy újabb világsláger lehet a ‘Run’ és a ‘Chasing Cars’ mellett.
Snow Patrol – előre dolgoznak
A Snow Patrol most novemberben jelenteti meg hatodik stúdióalbumát ‘Fallen Empires’ címmel, de Gary Lightbody énekes szerint – aki természetesen a megjelenés előtt álló albumot gondolja a zenekar eddigi legjobb munkájának – már kész van a következő album anyaga is. Elmondása szerint az új nagylemez utolsó száma, a ‘Broken Bottles Form a Star (Prelude)’ egyben a hetedik lemezanyag első dala. Lightbody a BBC Radio 2-nak adott interjújában azt is elmondta, hogy a lemezanyag írása közben többször is alkotói válsággal küzdött, ám mindez hozzásegítette ahhoz, hogy még jobb dalokat írjon.
Snow Patrol – új énekes
A Snow Patrol ősszel megjelenő hatodik stúdióalbumának első dalához, a ‘Called Out In The Dark’-hoz készítette el új klipjét, melynek forgatásán Gary Lightbody énekest egy dublőrrel – a Karib-tenger kalózaiból jól ismert Jack Davenport-tal – kívánta helyettesíteni a videó rendezője. Legalábbis a történet szerint. A rendkívül humorosra sikerült kisfilmben az énekes sértettségét kifejezendő folyamatosan igyekszik megzavarni a forgatást, és mindenáron szerepelni akar a klipben… Olvass tovább
Snow Patrol – markáns irányváltás
A népszerű Snow Patrol éppen Los Angelesben dolgozik az elmúlt évek egyik sztárproducere, Jacknife Lee (U2, R.E.M., stb.) vezetésével. A csapat billentyűse, Tom Simpson még tavaly azt nyilatkozta, hogy az új album markáns , főleg elektronikus irányváltást hozhat az észak-ír zenekar rockos/gitárpopos stílusához képest. Az új kislemez, a ‘Called Out In The Dark’ szeptember 4-én jelenik meg.
Klippremier: Snow Patrol, Horse The Band, The Swellers
Ismét hoztunk nektek három friss klipet, szinte még ki sem hűltek! Ezúttal az idei Szigeten is fellépett Snow Patrol mutatja be ‘Just Say Yes’ című dalát és a hozzá tartozó videót itt, majd jön a Horse The Band ‘Shapeshift’ című remekműve (lejjebb megnézhetitek), végül pedig a The Swellers legújabb klipjét, a ‘Fire Away’-t leshetitek meg. Utóbbit ide kattintva éritek el. Olvass tovább
Snow Patrol válogatás novemberre
Az Snow Patrol teljes másfél évtizedes munkásságából válogat a duplára tervezett albumra. Az ‘Up To Now’ című lemezpár harminc szerzeményt tartalma majd – slágereket, feldolgozásokat, ritkaságokat és három új számot. A lemez november 9-én kerül a boltokba, a megelőző kislemez, a ‘Just Say Yes’ egy héttel korábban jön. „Ez egy portré lesz rólunk. Megmásztunk egy hegyet és most visszanézünk – szép lesz megmutatni az embereknek, hogy nem csak úgy, egy éjszaka alatt jutottunk fel addig, ahol most vagyunk”. – nyilatkozta Gary Lightbody frontember… Olvass tovább
Sziget #1 – Snow Patrol, Donots, Backyard Babies, White Lies
Előre nagyon készültünk az idei Szigetre, mert rengeteg jó előadót véltünk felfedezni a programok között, és emellett a rendezvény szervezői a honlapra tettek egy olyan funkciót, amelynek keretein belül összeállíthatjuk a saját koncertnaptárunkat, és naponta meg is kapjuk, hogy mikor hol kell lennünk. Ez tök jó. Viszont az már annyira nem tetszett, hogy a Ska-P koncertjét teljes egészében lekéstük, mivel a Voucher jegyeket csak egy(!) pénztárnál váltották be karszalagra, így két óra várakozás után –mikor megnyitották a többi pénztárat is erre a célra- sikerült bejutnunk, és még épp el is csíptük a Snow Patrol-t.
Sziget 2009 – The Offspring, Snow Patrol és még több név
Los Angelesből az Offspring, Glasgowból a Snow Patrol, Düsseldorfból a Die Toten Hosen és a világ számos pontjáról további zenekarok jelezték a napokban, hogy elfogadják a Sziget szervezők meghívását és augusztus 12-17 között fellépnek szeretett fesztiválunk különböző programhelyszínein… Olvass tovább
Miközben a Snow Patrol jelenleg pihenőjét tölti, Gary Lightbody, a zenekar frontembere saját projekteket indított el. A gitáros-énekes egyik formációjának neve Tired Pony, míg a másik zenekart Listen…Tanks!-nek keresztelte el. A két, hamarosan megjelenő album teljesen eltérő stílusú zenét tartalmaz majd, a Tired Pony country hatásokkal operál, míg a másik formáció legközelebbi rokona az LCD Soundsystem. Előbbi lemezen Lightbody felesége mellett a Belle & Sebastian dobosa, Richard Coburn és az R.E.M. gitárosa, Peter Buck is szerepet kap… 






























