Címke: Rosa Parks

God Is An Astronaut: ismét hazai vendéggel

Az idei év kiváltképp fontos a post-rock műfaj ír alapzenekarának, hiszen a hazai színpadon tavaly bemutatkozó God Is An Astronaut most ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek szellemében a március közepén hozzánk is eljutó Európa-turné is a definitív áttekintés jegyében rendszerezi majd az eljátszandó dalokat, valamint a banda már meg is osztotta első lemezeinek újrakevert, digitalizált változatait, ugyanakkor ismét nem számolhatunk általános érvényű kísérőzenekarral, mivel ez a gyakorlat távol áll a formációtól… Olvass tovább


Rosa Parks: ingyenes lemez

A győri Rosa Parks bemutatkozó nagylemeze szabadon letölthető, amely ‘Black Is The Color Of Bondage, Blue Is The Past’ címre hallgat. A felvétel öt dalt tartalmaz több mint félórás terjedelemben, minőségében pedig a már megszokott, nívós post-rock/indie keveréket oltja bele egy játékos, ám velejéig impresszív és kétségkívül megindító zenei közegbe, amely nem nélkülözi a kilencvenes évek screamo-elemeit és egyes math-rock betéteket sem… Olvass tovább


Osztrák post-hardcore/screamo a Szabad Az Á-ban

2010. október 12-én (kedden) este lesz egy kis móka a Szabad Az Á-ban és fellép az I Not Dance. Az osztrák triónak tavasszal jelent meg legújabb kiadványa ‘Holy’ címmel, és októberben turnéra indulnak, amely során szerencsére hozzánk is ellátogatnak. Zenéjükben a post-hardcore-t keverik screamo és post-rock elemekkel, lesz katarzis, szenvedély és minden, ami egy ilyen zenekarhoz kell. Az est során magyar részről pedig fellépnek a győri bőrkabátos post-rockerek, a Rosa Parks, akik ősszel rögzítik legújabb számaikat, így aki nagyon kíváncsi, már itt belefülelhet az új dalokba; továbbá a pesti screamo brigád, az Ashes Of Atlantis. Gyere 20:30-ra, mert 21:00-kor pontos kezdés lesz (előtte irodalmi klub van). Ha netán valami gebasz lenne, akkor úgy variáljuk a sorrendet, hogy mindenki láthassa a sógorokat és még az utolsó metrót is elérje. Beugró: 1000 HUF.


Gifts From Enola Budapesten

Napjainkban talán a post-rock színtere vált az egyik leginkább túltelített, ezáltal leginkább alulbecsült underground műfajnak, elvégre a még zöldfülű utánpótlás többsége rendre ugyanazokat a már jól ismerős paneleket kívánja megragadni. Azonban az impresszív érzelemkiváltás és -felszabadítás mára fenntartásokat öltött magára, így előbb a közönség, utóbb a széles értelemben vett zeneipar veszítette el arra irányuló bátorságát, hogy új hangokat emelhessen ki a felhozatalból. Pedig még mindig van tű abban a szénakazalban: ilyen a virginiai Gifts From Enola is, akik saját hangzásukat az állandósult határfeszegetésekben kívánták meghatározni, lényegében a post-rockon kívülről szemlélve és alkotva… Olvass tovább


Valerian Swing, Rosa Parks, The Another Way a Pogo Locoban

Október kilencedikén, pénteken egy olyan ambiciózus olasz zenekar tiszteli meg játékával a fővárosi publikumot, mely számtalan, elsőre egymástól távolinak tűnő zenei szubkultúra sajátosságait házasítja össze sikerrel. Legyen szó shoegaze és post-rock elemekkel teletűzdelt, hangszínekben és hangulatokban gazdag lebegésről; klasszikus screamora jellemző, spontán dühből, és érzelmi túltelítettségből táplálkozó katarzisról; emelkedett hangvételben fogant indie intermezzókról; netán fúziós jazz átkötésekről, a Valerian Swing pontosan tudja, hogy mit miért csinál… Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.