Címke: pennywise

Ignite: új koncertanyag közeleg

Bár Téglás Zoli az utóbbi hónapokban főképp a Pennywise frontemberi kötelezettségeivel volt elfoglalt, szerencsére ez sem szab gátat annak, hogy az Ignite július 18-án előrukkolhasson első koncert-DVD-jével. Az árulkodó című ‘Our Darkest Days Live’ gerincét a banda 2008-as lipcsei fellépése fogja adni: ezen a turnén a srácok a Terrorral, a Death Before Dishonorrel, a Strung Outtal és a BurnThe8Trackkel járták kontinensünk nyugati klubjait, és estéről estére 21 dallal álltak színpadra. Emellett a képanyag természetesen egy dokumentumfilmet is felmutat majd, amely méltán foglalja össze azt, hogy Orange County egyik leginkább reményteli punkbandája hogyan nőhette ki magát a világ egyik leginkább meghatározó ikonjává, amit kötelező jelleggel az ‘Our Darkest Days’-hez készült két videoklip is igazol majd a lemezfelvételt megörökítő képkockákkal egyetemben… Olvass tovább


Pennywise: májusban új lemez Zolival

Téglás Zoli (Ignite) vezette kaliforniai Pennywise május elsején adja ki új nagylemezét ‘All Or Nothing’ néven, amelynek címadó dalát máris meghallgathatjátok ide kattintva. Az 1988 óta aktív csapatnak ez lesz az első lemeze Zolival, aki Jim Lindberg 2009-es távozása után került a frontemberi pozícióba… Olvass tovább


Hegyalja 2011: Mastodon, Airbourne, Pennywise, Heaven Shall Burn

Bekeményít a Hegyalja fesztivál! Elsőre rögtön több nagyágyút is bejelentett az esemény főszervezője, Bukovinszky Béla. Ezek szerint már biztosan ott lesz Tokajban a messiásként tisztelt Mastodon, az új AC/DC-nek is nevezett Airbourne, a Téglás Zoli vezette Pennywise vagy a metalcore egyik kiemelkedő bandája, a Heaven Shall Burn. A Hegyalja weboldalára egyelőre még nem kerültek ki a friss infók, de hamarosan minden fontosat megtudhattok onnan is.


Pennywise Vs. Alesana – balhé

Durva események zajlottak le a Vans Warped Tour denveri állomásán. A két főszereplő a Pennywise és az Alesana legénysége, igaz, mindketten teljesen máshogyan emlékeznek vissza a történtekre. Az Alesana énekese, Shawn Milke közleményében az alábbi módon mesélte el a történteket: “Épp a buszunkhoz tartottunk egy baráti zenekarral, valamint a menedzserünkkel, amikor hirtelen valakik ránk támadtak a sötétben. Mint az rögtön kiderült, a Pennywise két sík részeg tagja ‘köszönt be’ hozzánk. Elkezdtek ütni minket, majd a buszunkat. Kénytelenek voltunk kihívni a zsarukat, akik aztán rendet tettek és szerencsére nem történt komolyabb tragédia az eset kapcsán. Rólunk tudni kell, hogy soha semmilyen körülmények között sem vagyunk hajlandóak erőszakos cselekményekben részt venni, ezúttal is csak szenvedő alanyok voltunk“.  A Pennywise-ból Fletcher volt az egyik elkövető, akit az incidenst követően a zsaruk be is vittek éjszakára. Szerinte azonban egészen másképp nézett ki a történet: Olvass tovább


Jim Lindberg új zenekart indított

Jim Lindberg, a Pennywise alapító énekese nemrég elindította saját új zenekarát, a The Black Pacific-et. A banda a kaliforniai Huntington Beach-ben alakult, és első daluk, a ’The System’ már meghallgatható a hivatalos weblapjukon és a myspace oldalukon is. Az új projektről és a terveikről több információt egyelőre nem osztottak meg a nagyvilággal, de a közzétett hírek alapján megtudhattuk, hogy a SideOneDummy Records-szal kötöttek szerződést, valamint éppen egy EP vagy egy album felvételén dolgoznak.  Lindberg 1988 óta egészen a tavalyi évig volt a Pennywise frontembere és dalszövegírója, és közösen kilenc albumot adtak ki csapatával. A legutóbbi a 2008-as ’Reason To Believe’ volt, a jelenlegi énekesük pedig – mint ahogy arról már beszámoltunkTéglás Zoli lett. Olvass tovább


Pennywise, Strike Anywhere és A Wilhelm Scream @ Dürer Kert

Talán életemben először sikerült odaérnem jóval kezdés előtt a Dürerbe, ahol azonban még semmi nem történt, ezért miután megvettük a jegyet, elmentünk enni valamit. Ennek következtében azonban ügyesen lekéstük az Elvis Jackson koncertjét,- talán majd legközelebb… Olvass tovább


Pennywise meet and greet a pesti bulin

A hazánkba először látogató kaliforniai punk rock legenda Pennywise belement egy kis meet and greet akcióba, azaz 3 szerencsés jelentkező foghatja magát, valamint egy-egy barátját/barátnőjét és az április 30-i koncerten találkozhat a zenekarral. Lehet dedikáltatni, fényképet készíteni, illetve csevegni egyet a zenekar tagjaival. Mindösszesen három kérdésre kell válaszolni: Olvass tovább


Elvis Jackson a Pennywise előtt!

Az amúgy is remek Strike Anywhere és A Wilhelm Scream kettős mellé érkezik egy újabb remek zenekar a Pennywise elé: az Elvis Jackson szlovénia elsőszámú zenei importja, a tekintélyes múltra visszatekintő punk/ska/rock zenekar Szlovénia szerte teltházas koncerteket ad, ráadásul legutóbbi anyaguk, amely ‘Against The Gravity’ címre hallgat, a Faith No More bőgős Billy Gould keze munkáját dicséri, ráadásul neki köszönhetően az Elvis Jackson tavaly a Faith No More előtt is megmutathatta tudását pár európai állomáson! Olvass tovább


Téglás Zoli hivatalosan is a Pennywise énekese lett

Téglás Zoli, az Ignite frontembere, még tavaly szeptemberben állt ideiglenesen a Pennywise élére, miután Jim Lindbergh 19 év után otthagyta zenekarát. Akkor még csak ideiglenes ‘házasságról’ szólt a történet a veterán punk banda és Zoli között, de most közleményben tudatták az érintettek a világgal, hogy ez a felállás tekinthető a véglegesnek. A Pennywise április 30-án a Strike Anywhere és az A Wilhelm Scream társaságában lép majd fel a Dürer Kertben! Olvass tovább


A Wilhelm Scream videopremier

Az AZFESZT alkalmával nálunk koncertezett massachusetts-i banda legújabb videoját a Fun Time című számra készítette el, melyet a Rock Sound magazin jóvoltából ide kattintva megnézhettek. A srácokat legközelebb élőben április 30-án tudjátok elcsípni a Dürer kert színpadán, ahol a Pennywise és a Strike Anywhere előtt lépnek majd fel.

Olvass tovább


A Strike Anywhere és az A Wilhelm Scream lesz a Pennywise vendége

Sokak bánatára az eredeti énekes Jim Lindberg nélkül érkezik április 30-án Budapestre a Stephen King ‘It’ (magyarul ‘Az’) című remekművének bohócáról elkeresztelt punk rock legenda. Mi magyarok azonban nyugtassuk meg csak magunkat, legalább annyi örömünk lesz, hogy ezentúl hívhatjuk nyugodtan a Pennywise-t a „mi kutyánk kölykének“, hiszen igaz csak ideiglenesen, de az Ignite énekes Téglás Zolira esett a banda választása, hogy betöltse a turnézásba belefáradó alapítótag Lindberg posztját! Az estének két nagyszerű vendége is lesz, hiszen az idei Azfeszten is fellépett A Wilhelm Scream, valamint az idén új lemezzel jelentkező Strike Anywhere is jön! Olvass tovább


Pennywise koncert Budapesten!

A Dürer Kerteben fog fellépni jövő év áprilisában a legendás punk banda, a Pennywise! Az eseményről egyelőre annyit tudni, hogy a pontos dátum április 30, a jegyárakat pedig 4.800 (boltokban) / 5.500 (online) / 6.000 (helyszínen) forintos áron mérik majd. Egyébként Jim Lindbergh énekes idén augusztusban 19 év után elhagyta a Pennywise-t, ami után Téglás Zolival turnézott a csapat. Hogy hozzánk milyen felállásban jönnek, az még rejtély. Olvass tovább


Téglás Zoli a Pennywise élén

image Korábban beszámoltunk róla, hogy a Pennywise énekese, Jim Lindbergh idén augusztusban 19 év után elhagyta a csapatot. Akkor még kérdéses volt, hogy ki lesz az utódja, de mostanra már ez a kérdés is tisztázódott egy időre, ugyanis a csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy Téglás Zoli, az Ignite magyar származású frontembere fog kiállni a csapat élén az október 23-24-i Smokeout Festival-on, Kaliforniában. Zoli nem fog hosszútávon maradni, de régi barátságuk miatt szívesen elvállalta a felkérést, így a Pennywise-nak nem kell lemondania a lekötött bulikat.


Mi lesz a Pennywise-zal?

image Mint azt bizonyára sokan tudjátok már, a Pennywise frontembere, Jim Lindbergh, aki 19 évig állt a csapat élén, elhagyta zenekarát. A többiek augusztus 21-én kiadtak egy közleményt, melyben tudatják a zenekar rajongóival, hogy ők soha nem arról voltak híresek, hogy feladnák, mindig előre tekintettek, így most sem kívánnak megtorpanni a történtek miatt. A srácok már neki is láttak az új énekes felkutatásának, és hamarosan belekezdenek az új lemezük megírásába is.

Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.