Címke: paramore

Paramore: készül az új album

A Paramore a Beck és a Nine Inch Nails soraiból ismert Justin Meldal-Johnsen producerkedése mellett fogja rögzíteni legújabb lemezét, melyhez – Hayley Williams elmondása szerint – ezidáig egy dalt (‘Daydreaming’) fejeztek be teljesen. Az énekesnő egy friss interjúban arról is beszélt, hogy legújabb dalszövegei már nem lesznek annyira búskomorak: “Ma már sokkal könnyebben veszek dolgokat, mint amikor 19 voltam… az utolsó lemezünk megírása idején. Még a legkomolyabb dalok sem tűnnek ennyi év távlatából olyan vészesnek, mint amikor írtam azokat a szövegeket. Ezen a téren is változás várható, ahogy zeneileg is igyekszünk frissek lenni.


Based on a True Story: tagokat keresnek

Többek közt a Velvet Stab soraiból is ismert Kátai Tamás új zenekart alapított Juhász Gerda társaságában, mely a Based on a True Story névre hallgat. A jelenleg duóként működő formáció már fel is töltötte első dalát ‘Young And Free’ címmel a Facebookra, de további fontos infó velük kapcsolatban, hogy dobos, basszusgitáros illetve gitáros posztra is várnak jelentkezőket. Az érdeklődők a basedonatruestoryband@gmail.com címen keresztül vehetik fel a kapcsolatot a Paramore mellett rengeteg modern zenei hatást magába foglaló bandával.


Paramore: 3 hónap, 3 dal

Bár a Paramore csak 2012-re ígér új nagylemezt, azért ez év hátralévő részében sem unatkoznak majd a csapat rajongói. Hayley Williams és két társa decemberig három dalt jelentet meg, a sort pedig a már elérhető ‘Renegade’ című dal nyitja. A megjelenések láncolatát a ‘Hello Cold World’ című szám folytatja majd november 7-én, végül az ‘In The Mourning’ érkezik, december 5-én. A dalok kizárólag a zenekar honlapján lesznek megvásárolhatóak – a Paramore a fanatikusok számára egy Singles Club nevű formátumot hozott létre. A fentebb említett ‘Renegade’ itt nálunk is meghallgatható: Olvass tovább


Paramore – nem keresnek senkit

A tennessee-i Paramore énekesnője, Hayley Williams egy spanyol lapnak adott interjúban elárulta, hogy négy új dallal elkészültek egy esetleges következő lemezhez. “Van négy új dalunk, de mind nagyon különbözőek lettek egymástól. Néhányat hamarosan már élőben is előadunk majd, például az ‘In The Morning Mess’ egészen biztosan szerepelni fog a következő bulik setlistjén“. Williams azt is elárulta, hogy a nemrég bemutatott ‘Monster’ című nóta nem vetíti előre, hogy mi is várható majd a következő anyagon, mivel továbbra sem egy stílusban gondolkodnak. Hogy a Hayley mellett Taylor York és Jeremy Davis alkotta trió keres-e jelenleg maga mellé új társakat a Farro testvérek kiválása után, azt elég egyszerűen rövidre zárta az énekesnő: “Nem keresünk egy ideig senkit. Hármunk között nagyon erős kötelék alakult ki, nem akarjuk ezt most megbontani!“.


A robotok is ezt hallgatják

Transformers 3 OST (Magneoton)

Harmadik részével került nemrég a magyar mozikba is a Transformers széria, mely ezúttal a Dark of the Moon alcímen fut. Azt már megszokhattuk a korábbi epizódoknál is, hogy az egyes filmeket kísérő filmzene albumokon a rock/metal elit legfelkapottabb bandái képviseltetik magukat. Az OST korong európai változatának tizenkét dalát látva ez a tendencia most sem változott, szerencsénkre… Olvass tovább


Paramore – online premier

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a Paramore is szerepel a Transformers 3. – A Hold sötétje című filmhez készített zenei albumon, méghozzá egy új nótával, mely a ‘Monster’ nevet kapta. Most a dal egésze a tovább gomb mögött is meghallgatható. „Visszatérünk és támadunk! Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy a filmzenealbumon szerepelhetünk. Mondd el a barátaidnak: a Paramore továbbra is egy igazi zenekar!” – nyilatkozta a csapat énekesnője, Hayley Williams. Olvass tovább


Transformers 3: Paramore és Mastodon a listán

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Linkin Park adja Michael Bay újabb Transformers (3. Dark Of The Moon – A Hold sötétje) mozijának az egyik betétdalát , de most újabb nevekre is fény derült végre. Ezek szerint a Paramore is írt egy friss nótát a lemezre, melynek címe ‘Monster’ lett, de a zúzósabb részek sem hiányoznak majd a korongról, így például a Mastodon ‘Just Got Paid’ című nótája. Rajtuk kívül a My Chemical Romance, a Taking Back Sunday és a Theory Of A Deadman szerepel az anyagon. Íme a teljes lista: Olvass tovább


Paramore koncert Prága mellett!

A Paramore, melynek korábbi öttagú felállásából Josh és Zac Farro tavaly decemberben távozott, a június 2. és 5. között megrendezésre kerülő Prágától nem messze fekvő Rock For People fesztiválon is fellép. A megüresedett posztokat a zenekar a Perfect Circle dobosával, Josh Freese-zel és Justin Yorke gitárossal töltötte be. Arról, hogy ez a felállás véglegesnek tekinthető-e, a Paramore egyelőre még nem nyilatkozott.


Kerrang! Awards 2011: a jelöltek

A My Chemical Romance, a 30 Seconds To Mars, az Avenged Sevenfold, a Bullet For My Valentine és a Bring Me The Horizon is harcba száll a brit Kerrang! Awards 2011-es versenyében, melyet június 9-én tartanak Londonban. A díjkiosztóra a Gerard Way vezette My Chemical Romance gyűjtötte be a legtöbb jelölést, szám szerint ötöt. Szavazni ezen a linken tudtok május 26-ig és ha elmúltatok 18 évesek, akkor voksaitokkal belépőt nyerhettek a ceremóniára, valamint az azt követő after partyra. Íme a jelöltek listája: Olvass tovább


New Found Glory: újra munkában

A floridai New Found Glory elkezdett dolgozni legújabb lemezén, mely a 2009-es ‘Not Without A Fight’ című kiadványt követi majd a sorban. A korong producere Neal Avron, aki már korábban is többször segíttette a zenekart. Chad Gilbert gitáros elmondása szerint most jóval több idő volt összerakni a dalokat, mivel Avron már a Paramore-ral közös amerikai turnéjuk alatt is elkezdte csiszolgatni a friss szerzeményeket. Gilbert szerint ez lesz a NFG történetének eddigi legjobb lemeze, de megjelenési dátummal egyelőre még nem tudott szolgálni.


Hayley Williams a Cosmo-címlapról

Hayley Williams, a Paramore énekesnője szerepel az amerikai Cosmopolitan májusi számának címlapján (a teljes borító a tovább után vár). Sokan meghökkentek a dolgon, nem is annyira azért, mert dögös (hiszen láttunk már Hayleyről pucér képet), hanem azért, mert ez mégiscsak a Cosmo borítója. Mindenesetre Hayley úgy döntött, mesél a portré történetéről: “A Cosmo vagy A) egy nő szenvedélye vagy B) egy nő halála, ami igazából ugyanaz. Nyomasztó, hogy ezek a képek akarják megmondani nekünk, a tökéletes mellű és lábú szereplőkkel, hogy hogy nézzünk ki, és mi a szexi… Olvass tovább


Stúdióban a Paramore

A Paramore énekesnője, Hayley Williams Twitter-oldalán tette közzé, hogy ő és két zenésztársa, Taylor York gitáros, valamint Jeremy Davis basszusgitáros a héten új számokat rögzítenek Los Angelesben. Ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar stúdióban aktivizálja magát, mióta a formáció két tagja, Josh és Zac Farro tavaly decemberben bejelentették távozásukat. A zenekar legutóbbi sorlemeze, a ‘Brand New Eyes’ 2009-ben jelent meg.


Paramore felvétel Braziliából

A jelenleg 3 tagú Paramore a napokban Brazíliában turnézik, ahol tegnap -először élőben- előadták egyik új akusztikus dalukat. Az egy hónapja nyilvánosságra kerülő ‘In The Mourning’-ról készült egy videó felvétel is, melyet a rajongóknak köszönhetően már Ti is megtekinthettek. Olvass tovább


New Found Glory: szívhez szóló trailer

Arról mar bizonyára mind értesültetek, hogy a pop-punk nagyágyú New Found Glory demózik az új lemezére, azonban eddig a srácok mindössze egy karácsonyi videóval örvendeztettek meg minket. Ennek most véget vetettek, és egy szívbemarkoló trailert tettek közzé készülő anyagukról, melyből kiderül, hogy a még Paramore-os Hayley Williams aktuális pasija, Chad Gilbert és a csapat másik gitárosa Steve Klein szerint is a pályafutásuk legjobb dalait örökítik meg éppen. Ehhez képest persze a többiek pelenkás jó tanácsa már csak hab a tortán, de ne is szaporítsuk tovább a szót, kattintsatok a továbbra, és irány a videó! Olvass tovább


Corey Taylor “sunázná” Hayley-t

A brit Kerrang! magazin eheti számában Corey Taylor olvasói kérdésekre válaszolt, melyek közül néhány igencsak megizzasztotta a Slipknot/Stone Sour frontemberét. Az egyik notthinghami olvasó arra volt leginkább kíváncsi, hogy a  Hayley Williams (Paramore) , Cristina Scabbia (Lacuna Coil), Sharon Osbourne (Ozzy Osbourne felesége) trió közül kit ölne meg, kit venne el feleségül és kit “sunázna” az énekes: “Ne kérj tőlem ilyet!” – könyörgött viccesen Corey. “Jim (Root, a Stone Sour/Slipknot gitárosa) Cristinával randizik! Na de oké, az biztos, hogy Sharon Osbourne-t nem sunáznám, de feleségül se venném, akármennyire is szerethető. Tehát akkor őt inkább megölném. Ami a másik két hölgyet illeti, bírom a vörös hajú nőket, így akkor sunázom Hayley-t, Cristinát pedig elveszem feleségül. De ugye az olvasók látják, hogy csak ennyiből választhattam?!


Paramore: a Farro testvérek kiszálltak

Kiszállt a Paramore két alapítótagja, Josh és Zac Farro. Bár a zenekar már hónapok óta tudott a testvérpár döntéséről, a nagy nyilvánosságnak csak a december 12-i Orlandoban rendezett koncert után jelentették be. Az együttes honlapján megjelent közlemény szerint a Josh és Zac már régebb óta kacérkodtak a váltás gondolatával, de csak jutottak el odáig, hogy meg is lépjék a dolgot. A Paramore eközben már meg is találta új gitárosát Duane Hazell személyében, viszont az új dobos kiléte egyelőre még talány. Ahogy néhány napja írtuk, 2011-ben szünetet tart a banda, de a legújabb hírek szerint Észak-Amerikában azért beiktatnak majd egy turnét. Ami a Farro fivéreket illeti, nos ők sem tétlenkednek,  jövő évben ugyanis mindketten feltűnnek majd egy-egy új zenekarban.


Paramore: szünetre van szükségük

A Tennessee-i Paramore gitárosa, Taylor York egy, az MTV-nek adott interjúban kifejtette, hogy a tervezett Dél-amerikai turné után szünetet tart a zenekar. A hatalmas népszerűségnek örvendő banda hosszú évek óta úton van, így York szerint már igencsak rájuk fér a pihenés. Ugyanakkor mégsem fogják teljesen tétlenül tölteni a szóban forgó néhány hónapot, hiszen ez idő alatt megírják az új album dalait is. Elmondása szerint ez komoly erőpróbát jelent majd, pláne ha túl szeretnék szárnyalni a ‘Brand New Eyes’ sikereit.


Hayley Williams-t terrorizálták az iskolában

Egy brit non-profit szervezet segíteni próbál azokon a szigetországi gyerekeken, akiket iskolatársaik folyamatosan zaklatnak. Ennek kapcsán beszélt a Paramore énekesője, Hayley Williams is egykori megpróbáltatásairól: “13 évesen egy új városba, új iskolába kerültem, de csak hat hétig bírtam. Az osztályban utáltak engem és még a tanárok is csak szívattak folyamatosan. A lányok az osztályban buta picsák voltak, akikkel semmikép sem akartam együtt lógni, ezért nem mentem velük akkor sem, mikor buliba hívtak. Ennek az lett a következménye, hogy hamarosan mindenki arról suttogott: biztos meleg vagyok. Sírva rohantam haza, ahol legalább anyukám megértette, hogy mi történik velem és így nem kellett visszamennem abba az iskolába többet” – mesélte Hayley, majd egy jó tanáccsal is szolgált a hasonló helyzetben lévő fiataloknak: Olvass tovább


Istent játszik a Paramore énekesnője

Elkészült a Paramore legújabb klipje, méghozzá a ‘Playing God’ című dalhoz. A szám a zenekar harmadik nagylemezén, a ‘Brand New Eyes’-on található. A videóban Hayley Williams egy adag méreggel fondorlatoskodik, és a zenésztársait terrorizálja. Érdekességképpen pedig nézzétek meg a Hayley otthonában készült MTV Cribs adást, mely alapján úgy tűnik a lakásának egy része igencsak hasonlít a klipben látható díszletekhez. Csekkoljátok az ominózus videókat itt nálunk:

Olvass tovább


MTV EMA: díjeső Madridban

Tegnap Madridban kiosztották a 2010-es MTV EMA díjakat, melyen Lady Gaga tarolt. Érdekesség, hogy az énekesnő tegnap este épp Budapesten koncertezett, így a Papp László Sportarénában vette át a szobrocskákat, ahonnan élőben jelentkezett be a díjkiosztóra. A legjobb alternatív előadó díját a Paramore, a legjobb rock kategóriát pedig a 30 Seconds to Mars nyerte. Díjat kapott még a Linkin Park, a jelek szerint továbbra is nagy rajongótáborral rendelkező Tokio Hotel és a verhetetlen keménylegény, Justin Bieber is. Íme a győztesek névsora: Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.