Nova Rock 2011 címkével jelölt bejegyzések

Port nyeltünk a Nova Rockon

Mivel a nickelsdorfi Nova Rock fesztivál mindössze két kilométerre helyezkedik el a magyar határtól már évről-évre, így akár teljes joggal magunkénak is érezhetnénk a rendezvényt. Hogy azért ne legyen annyira jó a kedvünk, a mi pénztárcánkhoz mérten meglehetősen drága a bejutás a fesztiválra. Napi jegyek csak nagyon korlátozott számban kaphatók, míg a háromnapos bérlet megváltása már sokaknak okozhatott erős fejfájást is. Persze mindez csak addig tart, míg az ember rá nem jön, hogy pénzéért több tucat olyan koncertet kap, melyekért itthon egyenként is elkérnének egy kisebb vagyont (System Of a Down, Linkin Park, Iron Maiden, stb.). Mi magunk idén az első napot éltük meg a helyszínen; többnyire nem csalódtunk… Olvass tovább


System Of A Down: mit játsszanak?

A System Of A Down arra kéri rajongóit, hogy szavazzák meg melyik az a hat kedvenc dal, amelyeket mindenképp hallani szeretnének a nyári koncerteken. Ami a jutalmat illeti, városonként egy-egy győztes egy pár koncertjegyet nyerhet, sőt: egy, a zenekar által szignált setlist is a birtokába kerülhet. A System Of A Down 2006 óta volt pihenőn, a tagok szólólemezeket hoztak ki, vagy oldalági projektjeikkel foglalkoztak. Legutóbbi lemezük a 2005-ös ‘Mezmerize/Hypnotize’ albumpár volt. Egyébként hozzánk legközelebb az osztrák Nova Rock fesztiválon lesz látható a csapat, a javaslataitokat pedig itt tudjátok elküldeni.


Nova Rock 2011: elkészült a napi bontás

Elkészült az idei Nova Rock fesztivál napi bontása, így gyakorlatilag most már véglegesnek tekinthető a fellépők listája is. Ez alkalommal olyan bandák lépnek fel a magyar határ mellett, mint a Linkin Park, a System Of A Down, a Volbeat, a Korn, a 30 Seconds To Mars vagy az In Flames. Az összes megjelenő zenekart és a június 11-12-13-ai nap programjait itt nálunk megleshetitek: Olvass tovább


Nova Rock 2011: Plain White T’s, Danzig, Blood Red Shoes

Továbbra sem állnak le az osztrák szervezők és ennek eredményeként három újabb fellépőt üdvözölhetünk a már amúgy is tekintélyes listán, így minden idők talán legjobb Nova Rock fesztiválját elővetítve ezzel. A friss bejelentés szerint a magyar határ mellett a legendás Danzig, a friss amerikai kedvenc Plain White T’s és brit Blood Red Shoes duó is hozzáteszi a magáét Európa egyik legnívósabb rock fesztiváljához. Az idei Nova Rock legnagyobb húzónevei közt olyanokat találunk, mint az elsőként bejelentett System Of A Down vagy Linkin Park. A három napos eseményre a belépők 122 euróba kerülnek, de van lehetőség itthoni szervezésében is kiutazni.


Nova Rock 2011: ismét friss nevek

Valami egészen páratlan felhozatallal rendelkezik az idei Nova Rock fesztivál is. Nem elég, hogy pár hete már köztudott a System Of A Down/Linkin Park páros mellett több tucatnyi remek banda érkezése a magyar határ mellé, most itt a következő adag névsor. Íme a mai napon bejelentett előadók: Motörhead, 30 Seconds to Mars, Wolfmother, 3 Doors Down, Guano Apes, Sublime with Rome, Dredg, Black Stone Cherry, Silverstein, Pain, Crash Kings, Adept , First Blood.


Nova Rock 2011: újabb fellépők

Újabb fellépők neveit hozták nyilvánosságra az osztrák Nova Rock fesztivál 2011-es programjának szervezői. A legfrissebb információk szerint jelen lesz a Korn, a Cavalera Conspiracy, a Pendulum Live, a Duff McKagan’s Loaded, a Broilers és a Turisas is. A korábban bejelentett bandákról és az itthonról induló buszos útról itt írtunk.


Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.