Ismét túl vagyunk az óbudai nyugdíjasok legszebb napjait jelentő Sziget fesztiválon, melyet idén már 19. alkalommal rendeztek meg és ezzel egy hétre újból mi lettünk Európa kellős közepe. Bár először fanyalogtunk a 2011-es line-up láttán, de meg kell vallani, így is bőven volt mit néznünk, hallgatnunk, maximum egy kis deja vu kíséretében… Olvass tovább
Címke: Motörhead
Sziget 2011: Mit láttunk?! (1.rész)
SUM 41 a Volt Fesztiválon?
Habár még semmilyen hivatalos megerősítést nem láttunk, egyes szakmán belüli pletykák szerint a március 29-én ‘Screaming Bloody Murder’ címen új lemezzel jelentkező SUM 41 is fellép majd a 2011-es Volt Fesztiválon, olyan nevek mellett, mint a Pendulum, Moby, a 30 Seconds To Mars vagy a Primus. A találgatások persze mindig is mentek, de pár napon belül kiderül, mi igaz a hírből. Emellett az sem kis dolog, hogy a március 15-én ‘Endgame’ nevű albumát megjelentető Rise Agaist már hivatalosan is bejelentett szereplője lesz a Szigetnek, ahol többek közt a Motörhead-del, a Judas Priest-el és a Hurts-szel osztja majd meg a Hajógyári-szigetet. Az eddig bejelentett fellépők névsoráért katt ide!
Sziget 2011: Rise Against, Hurts, Interpol, Motörhead és a többiek
Megérkeztek a Sziget 2011 első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szabadtéri helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metalcsapat mellett – az aktuális zenei trendek bemutatására is, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon… Olvass tovább
Lemmy a Simpsons halloweeni képregényében
Halloween alkalmából idén is lesz Simpsons’ Treehouse Of Horror képregénysorozat, melyben nem kisebb ikon fog szerepelni, mint a Motörhead frontember Lemmy Kilmister. A képregénysorozatban mindig 3 történet található, jellemzően valamely híresség szerepeltetésével. A mostani, sorrendben a tizenhatodik címe ‘Homer Goes To Hell’ lesz, utalva a történetre, melyben Lemmy rockkal örvendezteti meg Homer Simpsont, s együtt szállnak szembe a sötét oldallal. Később Lemmy zenésztársai, Phil és Mikkey is feltűnnek. Az idén 35 éves Motörhead új stúdióalbuma, a ‘The World Is Yours’ kis csúszással, januárban jelenik majd meg, melyet rögvest egy amerikai turné követ majd. Szintén januárban lesz a premierje a régóta várva várt Lemmy filmnek is.


























