December 13-án jelenik meg az a Michael Jackson-lemez, amin eddig sosem hallott dalok kapnak helyet. A korongon több neves vendég is szerepel, köztük például Dave Grohl, a Nirvana egykori dobosa és a Foo Fighters jelenlegi énekes/gitárosa. Grohl az ‘(I Can’t Make It) Another Day’-ben püföli a bőröket, ahol egyébként Lenny Kravitz játszotta fel a gitár sávokat. Az anyag a ‘Michael’ címet kapta és tíz dal kapott helyet rajta, melyekben további neves vendégzenészek működtek közre.
Címke: michael jackson
Dave Grohl dobol az ‘új’ Jackson-lemezen
Will.i.am kiakadt a Sony-ra
A leginkább a ‘The Beggining’ című új anyagával virító The Black Eyed Peas agyaként ismert Will.i.am ismét felháborodását fejezte ki a Sony Music-kal szemben, akik a napokban dobják piacra a ‘Michael‘ címet kapott első Michael Jackon post-humus lemezt. Mint az köztudott, a dalokat Jacko még életében kezdte el, de halála után fejezték be őket, amit Will.i.am, aki dolgozott együtt vele, így kommentált: “Michael Jackson dalai akkor vannak kész, amikor ő azt mondja, hogy kész vannak! Talán nem így gondolnám, ha soha nem dolgoztam volna együtt vele, de így tökéletesen tudom, hogy Michael nagyon odafigyelt az éneksávokra, ezeknek a kidolgozását mindig ő tartotta kézben.” Olvass tovább
Nem játssza többé Jacko-feldolgozását a FOB
Pete Wentzék koncertműsorából kikerül a ‘Beat It’. Wentz vonatkozó nyilatkozatában elmondta, hogy a feldolgozást – mely egyébként felkerül a Fall Out Boy hamarosan megjelenő ‘Believers Never Die‘ című válogatásalbumára – annak idején afféle poénként, furcsaságként rögzítették. „Úgy döntöttük, hogy nem játsszuk többé. Ez az ő dala, nemde? Lemezre tesszük, mert klipes szám volt, de ez egész egyszerűen az ő dala és kész.” – mondta a zenész. Olvass tovább
Michael Jackson új kislemezt jelentet meg!
Semmi furcsa nincs abban, ha valaki halála után több lemezt ad el, mint életében. Manapság azonban már azon sem lepődünk meg, ha valaki halála után jelentet meg új anyagot (ld. 2pac, Notorious B.I.G.). Úgy tűnik most Michael Jackson-t is elérte a hullám, ugyanis október 12-én jelenik meg “This is It” című vadonatúj kislemeze, melyet 28-án egy azonos című nagylemez követ. Durva? Ugyan már… Az anyag a Jacko-ról szóló dokumentumfilmhez szervesen kapcsolódik, és tartalmazza a legendás énekes legnagyobb slágereit, és két különböző verziót a “This is It”-ből. A Kenny Ortega által rendezett film, két héttel a megjelenés után kerül a mozikba, és Jacko visszatérő turnéjának előkészületeit mutatja.
Mark Hoppus és Michael Jackson
Miután már a New Found Glory, az All Time Low, a Fall Out Boy és a Motion City Soundtrack dalait rommá keverte, Mark Hoppus tovább is lépett egy magasabb szintre, hiszen ő készíti az egyik mixet a legendás Jackson5 “ABC” című világslágeréhez a hamarosan nálunk is megjelenő “Michael Jackson: The Remix Suite” című lemezre. Mark hatalmas megtiszteltetésnek érzi a lehetőséget, épp ezért örömmel beszélt az MTV-nek a készülő remixről, és az idén 50 éves Motown Records megkereséséről.
Tribute to Michael Jackson
A pop királyának, Michael Jacksonnak tegnap bekövetkezett halála óta szinte mindenki elfelejtette, hová is süllyedt Jacko az elmúlt évek során, a világ egy legendát gyászol! Alább olyan neves előadók emlékeznek meg róla, mint Fred Durst, Eddie Van Halen, Slash, Chris Cornell, Pete Wentz vagy éppen Mark Hoppus… Olvass tovább
Michael Jackson 1958-2009
Szívroham következtében elhunyt minden idők egyik legmeghatározóbb pop jelensége, Michael Jackson. Az index.hu értesülései szerint az utóbbi időben plasztikai műtéteiről és molesztálási ügyeiről elhíresült világsztár szívrohamot kapott Los Angeles-i házában, ahol a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta. Jacko 50 éves volt, és 3 gyermeket hagyott hátra. Michael nemrég jelentette be visszatérő és egyben utolsó világ körüli turnéját, mely így már soha nem lesz megtartva. Emlékezzünk rá úgy, mint arra a született tehetségre, aki olyan dalokkal írta be magát a zenetörténelembe, mint a “Billie Jean” vagy a “Smooth Criminal”.
























