Címke: matt bellamy

Muse – 1984, 2009-ben

George Orwell ’1984‘ című műve inspirálta a Muse új albumát. Méghozzá nem is akárhogyan: ”Amikor most újraolvastam a könyvet, sokkal inkább a könyv szerelmi szála ragadott meg. Amikor 15 évesen az iskolában először olvastam a művet, az sokkal inkább a politikáról szólt számomra, most azonban Juliette és Winston szerelmi története ragadott meg.” – nyilatkozta Matt Bellamy frontember a BBC-nek. A ‘The Resistance’ című tizenegy dalt tartalmazó új Muse-album, melyet az azonos című kislemez vezet majd be, szeptember 15-én jelenik meg. Olvass tovább


Muse – Először lázadás, majd ellenállás – frissítve!

Mint az már egy ideje köztudott, a Muse új lemeze, a ‘The Resistance’ szeptember 14-én kerül a boltok polcaira (katt. a képre a nagyobb borítóért). A lemez első beharangozó dala az ‘Uprising’ lesz, mely augusztus 3-án debütál a brit rádiókon. Most már a teljes nótát meghallgathatjátok a tovább gomb mögött!!! Olvass tovább


Muse – megjött a tracklist

A Muse ötödik stúdióalbuma, a ‘The Resistance’ szeptember 14-én kerül a boltokba, s a zenekar három év utáni, a 2006-os ‘Black Holes and Revelations’ követő első sorlemeze. Mostanra már az is kiderült, mely dalok kerülnek fel a korongra, íme a tracklist: Olvass tovább


Muse – szeptemberi ellenállás

Bár korábban a Muse tagjai cáfolták, hogy szeptemberre, vagy akár egyáltalán még idén megjelenne az új lemez, most kiderült, mégiscsak ekkorra várható a dolog, és most már címe is van: ‘The Resistance’. A korong megjelenése után egy nagy európai turné is várható, melynek remélhetőleg magyar állomása is lesz.


A Bartók Rádióra hajt a Muse

A Muse immár hónapok óta készíti soros stúdiólemezét, és egyelőre távolinak tűnik a munka vége. Az együttes tagjai már tavaly megjósolták, hogy a korong elkészítése a szokásosnál hosszabb ideig tarthat, mert házon belül végzik a nagyzenekari hangszerelést is, amiben azonban korábban semmiféle tapasztalata nem volt a tagoknak. Matt Bellamy, a trió frontembere félig-meddig viccesen elmondta: a tervezettnél is nagyobb szerep hárul a szimfonikus zenekarra, ezért szinte komolyzenei produkció van készülőben… Olvass tovább


Új Muse album szeptemberre?

A Warner kiadótól származó infók szerint szeptemberre elkészülhet az ötödik, egyenlőre cím nélküli Muse lemez. A csapat basszerosa, Chris Wolstenholme szerint azonban ők nem határidőkre dolgoznak, szóval nem köti őket semmi a szeptemberi megjelenéshez, majd hozzátette: “Arra törekszünk, hogy az eddigi legjobb albumunkat készítsük el, és ha az csak 2010-re lesz kész, minket az sem zavar!”


Muse szimfónia

A Muse jelenleg új stúdióalbumának felvételén dolgozik, a készülő számok azonban még meglehetősen képlékenyek, egyelőre a zenekar sem tudja, hogyan épül majd fel a lemez. Az biztosnak tűnik, hogy tartalmaz majd egy nagyívű, három részből álló szimfóniát, amelyen Matt Bellamy, az együttes frontembere már hosszú évek óta dolgozik. Az énekes a szerzemény kedvéért még egy nagyzenekar igazgatását is megtanulta.

Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.