Címke: Jared Leto

30 Seconds To Mars: újra munkában!

A Guiness-rekorder 30 Seconds To Mars frontembere, Jared Leto tavaly még azzal borzolta rajongóik idegeit, hogy többször is pedzegette a feloszlás, valamint a hosszú szünet gondolatát, ám a napokban az a hír érkezett a trió háza tájáról, hogy ismét munkába lendültek, melynek hamarosan egy új lemeze lesz a végterméke. A 30 STM negyedik albuma egyébként a 2009-es ‘This Is War’-t követi majd a sorban, a készülő anyagot pedig ismét a csapat producereli maga, Steve Lillywhite (U2, The Killers) segítségével. Leto szerint az új anyag “drámai különválás a múlttól” és “meglehetősen nagyzenekari, narratív, interaktív és jóval elektronikusabb lesz” a korábbi szerzeményeikhez képest. A csapat egyébként saját hollywoodi stúdiójában dolgozik a friss dalokon, de készülnek felvételek Indiában, Afrikában, Európában és a kaliforniai sivatagban is. A zenekar énekese egyébként már tavaly is említette, hogy egy esetleges folytatás esetén teljesen más stílusú lemezt készítenek majd, Jared akkor így fogalmazott: Olvass tovább


30 STM: Guinness-rekord előtt

Guinness-rekord felállítása előtt áll a Jared Leto vezette Thirty Seconds To Mars, melyhez már csak az kell, hogy a tervek szerint december 7-én esedékes New York-i koncertig ne maradjon el egyetlen fellépés sem, így az lenne pontosan a 300. koncertjük a 2009-es ‘This Is War’ lemezt kísérő turnén. Ha sikerül felállítani ezt a figyelemreméltó számot, akkor a csapat megkapja az egy lemezciklusban legtöbb koncertnek járó elismerést. A Thirty Seconds To Mars két év alatt hat kontinensen produkálta ezt az elképesztő mennyiségű fellépést, amelyből mi magyarok háromszor is kivettük a részünket (2010 – Sziget, 2011 – VOLT, Sziget) egy év leforgása alatt.
Update (2011.12.09):
A csapat teljesítette a 300 fellépést, sőt túl is szárnyalta azt, így hivatalosan is Guiness-rekorderek lettek.


Jared Leto: “bármi megtörténhet”

A Magyarországon az elmúlt egy évben háromszor is megforduló 30 Seconds To Mars a 2009-es ‘This Is War’ című lemezével pályája csúcsára ért, ám egyelőre nem biztos, hogy lesz folytatása a sikersztorinak. Jared Leto ugyanis nem tagadja, hogy megerőltető volt az utóbbi néhány év, és nem biztos benne, hogy képes újra nekifutni egy újabb lemez elkészítésének, majd egy hosszú turnénak. “Két évig tartott elkészíteni a This Is Wart, majd a turnézás újabb két évet vett igénybe. Megvan bennem az erő, hogy mindezt megismételjem? Nem tudom” – mondta az énekes. Leto hozzátette: Olvass tovább


30 Seconds To Mars – digitális EP

Bár májusban még a 30 Seconds To Mars hosszú szüneteltetése, esetleg feloszlása okozott izgalmakat Jared Leto bandája körül, azóta kiderült, mégsem annyira gyászos a helyzet a trió körül. Nem csak hogy az idei Szigeten harmadjára is hazánkba látogatnak egy év leforgása alatt, de augusztus 22-én még egy digitális EP-vel is megajándékozzák híveiket. Az anyag tartalmazni fog egy U2 feldolgozást, de hogy azon kívül még mit, azt nézzétek meg itt lejjebb: Olvass tovább


(Megint) Támad a Mars!

Az idei évben a legnagyobb sikereket a VOLTon Moby, a Pendulum, a Sum 41 és a Ting Tings mellett, a Thirty Seconds To Mars koncertje aratta. Fellépésük napján harmincezren voltak a fesztiválon. Állítólag a nagy érdeklődést látva, a Sziget szervezői úgy gondolták, hogy Amy Winehouse megüresedett helyére ismét őket hívják meg a Sziget Nagyszínpadára. A 30STM frontembere, Jared “Jump Jump Jump” Leto VOLTos koncertjük végén több ezer rajongója előtt jelentette be, hogy a Szigeten újra találkozhatunk velük, pár órával később pedig már Twitter oldalára is posztolta a hírt.


30 Seconds To Mars: itt a vége?

Rendesen ráijesztettek rajongóikra a Leto-testvérek, ugyanis tegnap (május 9) a kanadai MTV készített riportot a 30 Seconds To Mars tagjaival, ahol a zenekar már egy igen-igen hosszú szünetről, netalán feloszlásról ejtett el pár mondatot. Shannon Leto a következőt nyilatkozta a csatornának: “Nagyon sokáig turnéztunk. Nézzetek ránk, teljesen ki lettünk facsarva, fáradtak vagyunk.“. Amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy ez esetleg a feloszlás, vagy egy szünet kezdetét jelenti-e, a dobos kissé humorosan, de így felelt: Olvass tovább


30STM: lehet, hogy nem lesz új album

Jared Leto, a 30 Seconds To Mars frontembere a brit Kerrang! magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy semmikép sem akarják erőltetni egy új lemez megszületését: “Hogy egy új album a megfelelő legyen számunkra, ahhoz sok időre, energiára, térre van szükségünk. Most viszont legalább december végéig turnézni fogunk. Hogy utána mi lesz, azt nem tudjuk, de nem zárjuk ki azt sem, hogy nem készítünk több lemezt. Minden áron nem fogjuk erőltetni, ha csak nem érezzük úgy, hogy elég kreativitás gyülemlik majd újra fel bennünk.” A 30 Seconds To Mars a tavalyi Szigetes buli után egyébként az idei Volt fesztiválon is tiszteletét teszi.


Jared Letonak nem kellenek a gruppik és néha nőnek öltözik

A 30 Seconds To Mars énekese egyáltalán nem akar gruppikkal kamatyolni, mivel a szexuális élete úgy jó ahogy van, árulta el az énekes a Showbiz Spy című lapnak.  Jared Leto a rövid interjúban kifejti, nem azért lett rock sztár, hogy minden nőt megkaphasson: “Sokkal jobban örülök, ha a rajongóim egy-egy verssel vagy karkötővel akarnak nekem kedveskedni, minthogy a ‘másik dologgal’ próbálkoznának nálam. A ‘másik dolog’ is lehet szép, de a zene nem arra való, hogy kihasználjuk az embereket általa. Szerencsére ez nem is olyan dolog az életemben, amiből hiányt szenvednék“. Leto, akinek a szótárában a ‘másik dolog’ kifejezés nyilván a szexet jelenti, azt is elárulta, hogy nemrég nőnek öltözve flangált New York utcáin… Olvass tovább


Sziget 2010: 30 Seconds to Mars, Fear Factory

Több mint egy tucat újabb nemzetközi produkció fellépése vált biztossá a Sziget fesztiválon. Lesznek, kikkel itt találkozhat először a magyar közönség, jönnek legendás nevek és akad „ínyes finomság” is szépszámmal. Itt lesz – mások mellett – a Jared Leto színész és frontember vezette 30 Seconds To Mars, a legendás német alter-díva, Nina Hagen. Jön továbbá a Yeasayer, a Major Lazer, Charlie Winston, a Fear Factory. A névsor persze még nem végleges, hamarosan további részletekkel is szolgálhatunk.


Balhé a 30 Seconds to Mars film bemutatóján

A zenekar a Los Angeles-i The Hive klubban mutatta volna be néhány szerencsés rajongónak az Artifact című dokumentumfilmet, mely a banda elmúlt két évéről, új nagylemezük (This Is War) születéséről és a világban zajló fontos eseményekről szól. Miközben Jared épp a filmet konferálta fel, egy férfi sétált a színpadhoz, majd egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt vágott a földhöz, közvetlenül Jared előtt… Olvass tovább


A 30 Seconds To Mars is segíti Haitit

Időt és pénzt nem sajnálva állnak egymás után sorba a sztárok a világ minden pontján, hogy ki-ki a maga módján segítsen a Haiti földrengés túlélőinek. A körülbelül 200 000 halálos áldozatot követelő tragédia után kétmillióan maradtak földönfutók és a sérültek száma is több százezerre tehető. Nem akar kimaradni a segítségnyújtásból Jared Leto és csapata, a 30 Seconds To Mars sem. ”Nagyon kedves emlékeim vannak Haitiról. – írja Twitterén Letogyönyörű, varázslatos hely és az emberek is imádni valóak. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egy ideig közöttük élhettem. Remélem az akciónkkal tudunk segíteni a rászorulókon“… Olvass tovább


30 Seconds To Mars dalpremier

A végül csak december 7-én megjelenő új 30 Seconds To Mars lemez, a ‘This Is War’ címadója egy fantasztikus új videojáték betétdala is lesz egyben. A játékkal való kollaboráció kapcsán Jared Leto egy amerikai magazinnak elárulta, ezt találták a legjobb útnak, hogy bemutassák új dalukat, mivel a két alkotás nagyon nagy összhangban van egymással. A ‘Dragon Age: Origins‘ című játék trailerét, mely alatt az ominózus 30STM nótát is meghallgatható,a  tovább mögött megtaláljátok:

Olvass tovább


Az új 30STM lemeznek 2000 borítója lesz

A 30 Seconds To Mars új lemeze, a ‘This Is War’ november 23-án jelenik meg, amihez nem egy, nem kettő, nem kétszáz, hanem kétezer borítót terveznek. Mindezt úgy, hogy a zenekar rajongói tölthetik fel a banda honlapjára műveiket, melyből aztán a kétezer “legjobbal” meg is lehet rendelni a korongot. A zenekar új lemeze személyes élményekből és tapasztalatokból született, olyan érdekes gondolatokat ismerhetünk meg, melyek a több éves turnézás során fogalmazódtak meg a zenészekben. Olvass tovább


30 Seconds To Mars – ‘This Is War’ tracklist

A 30 STM új- lemeze, a ‘This Is War’ a 2005-ös ‘Beautiful Lie’-t követi, melyből több, mint 3 millió fogyott világszerte két kislemezes nótája a ‘The Kill’ és a ‘From Yesterday’ a világ rock toplistáit is ostromolta. Az utóbbihoz készült klip az első Kínában rögzített amerikai videoklip volt. A zenekar új lemeze személyes élményekből és tapasztalatokból született, olyan érdekes gondolatokat ismerhetünk meg, melyek a több éves turnézás során fogalmazódtak meg a zenészekben. Az album tracklistje így néz ki: Olvass tovább


A 30 seconds to Mars ismét az EMI szárnyai alatt

A 30 seconds to Mars frontembere a sokak által színészként ismert, de dalszerzőként és frontemberként is remekül helytálló Jared Leto, aki jelenleg bandájáva los angelesi stúdiójukban rögzíti új lemezüket! Az album producere Flood, aki olyan zenekarokkal vitt sikerre lemezeket,mint a U2,a Nine Inch Nails a Depeche Mode és a Smashing PumpkinsOlvass tovább


30 Seconds To Mars – nekik mindegy!

A 30 Seconds To Mars frontembere, Jared Leto a brit Rock Sound magazinnak nyilatkozott a készülő, harmadik 30STM lemezről: „Bármi megtörténhet a jövőben, akár az is, hogy az új lemezt feldobjuk a netre, aztán töltse le, aki akarja. Soha egy penny-t se láttunk a lemezeladásokból, szóval miért ne lenne nekünk mindegy, hogy ki hogy jut majd hozzá az anyaghoz.
Két új dalcímet is elárult Leto: ‘Kings And Queens’ és ‘Hurricane’. Ha többet tudunk, természetesen beszámolunk róla nektek!


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.