Címke archívum: Doves

Visszavonul a Doves

A Doves az utóbbi évek munkáit nemrégiben egy válogatásalbum megjelentetésével zárta le, és most a tagok úgy döntöttek, hosszú szabadságra vonulnak, a következő években nem óhajtanak új számokat írni. Jimi Goodwin, az együttes énekese úgy véli, néhány év múlva visszatérhet a Doves, és ez esetben gyakorlatilag előlről kezdi pályafutását, nulláról épít újra mindent… Olvass tovább


Doves: nincs szó feloszlásról

Jez Williams Doves-gitáros szerint a sajtó félremagyarázta a zenekar elkövetkező kilencállomásos turnéja kapcsán adott nyilatkozatát. „Ez az utolsó turnénk egy ideig. Sosem mondtam, hogy soha többé” – mondta Williams. A Doves dupla válogatáslemezt jelentet meg ‘The Places Between: The Best Of Doves’ címmel, melynek egyik korongján a legnagyobb Doves-slágerek (köztük új számok), másik lemezén pedig b-oldalak és ritkaságok hallhatóak. Olvass tovább


Doves-válogatáslemez áprilisban

Az 1998-ban a Sub Sub nevű elektronikus zenei formáció romjain alakult háromtagú manchesteri zenekar, eddigi pályafutása során négy, egyaránt magas színvonalon teljesítő sorlemezt jelentetett meg. A Doves legjobb pillanatait tételező lemez, ‘The Places Between: The Best Of Doves’ címmel április 5-én kerül a boltokba, és a már ismert számokon, album ritkaságokon és klipeket tartalmazó tripla formátumon túl három új dallal is (Blue Water, Drifter és az új kislemez, az Andalucia) szolgál majd. Olvass tovább


Brit Awards: Lily Allen kapta a legtöbb jelölést

Nyilvánosságra hozták az idei, 30. alkalommal kiosztandó Brit Awards jelöltjeinek listáját. A jelöléseket két énekesnő vezeti, Lily Allen és Florence And The Machine is három-három díjat vihet haza, mindketten versenyben vannak a legjobb brit női előadónak és legjobb lemeznek járó elismerésért, mellette Lily a legjobb kismelez, Florence a legjobb felfedezett díjára is esélyes. Két kategóriában nyerhet díjat Robbie Williams, a Friendly Fires, Dizzie Rascal, az Animal Collective, Pixie Lott és a La Roux is, valamint egy egyszeri díjat is kiosztanak, a Brit Awards-gálák 30 évének legjobb előadásáért… Olvass tovább


Akár Damon Albarn vagy a Doves is jöhet a Szigetre

A Sziget nulladik napjára meghirdetett The Rock Against Racism monstre koncertsorozat keretein belül hazánkba érkezik a Love Music Hate Racism Allstars Special elnevezésű szervezet, melynek olyan zenészek is tagjai, mint az Anti-Flag, a Babyshambles, a Doves, Carl Barat vagy éppen Damon Albarn. Bár hivatalos információ még mindig nincs, de elképzelhető, hogy ezek közül a nevek közül néhány képviselteti magát az ominózus Szigetes rendezvényen is. Olvass tovább


Mercury Prize – ki a legjobb?

A többek közt nagy és független brit lemezkiadók valamint terjesztők által 1992-ben alapított Mercury Prize díjat az év legjobb nagylemezét megalkotó angol vagy ír előadónak ítéli oda a zsűri. Az idei bennfentes tippek szerint a legesélyesebb a Doves és a zenekar ‘Kingdom Of Rust’ című aktuális albuma, a Little Boots és a ‘Hands’ című nagylemez. Emlegetik a Bat For Lashes ‘Two Suns‘ című aktuális kiadványát, a La Roux cím nélküli debütalbumát, a Florence & The Machine ‘Lungs’ című lemezét, Lily Allent és az ‘It’s Not Me, It’s You‘-t valamint a Glasvegas cím nélküli bemutatkozó lemezét. A díjátadóra szeptember 8-án kerül sor. Olvass tovább


Pénteki hallgatnivaló: Doves

A manchesteri Doves új albuma április 6-án jön ki ‘Kingdom of Rust’ címmel, melyről rögtön a ‘Kingdom of Rust’ kislemez formájában is megjelenik. Most a teljes albumot meghallgathatjátok a Doves myspace oldalán, de emellett a legfrissebb klipet is megtaláljátok itt nálunk… Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.