Címke: corey taylor

Corey Taylor a Velvet Revolverben?

Nemrég mi is beszámoltunk arról, hogy a Velvet Revolver dobosa, Matt Sorum januárra ígért döntést az új énekest illetően. Ismeretes, hogy csaknem három éve tűnt el a Velvet Revolver éléről Scott Weiland (Stone Temple Pilots), akivel két album is készült. Azóta időről-időre felröppen a hír, hogy énekest keres a zenekar, ám hivatalosan még mindig nem találták meg az emberüket.  Matt Sorum dobos jelentette azt is, még január első felében, hogy négy nap közös dalírás-demózás után kilenc új Velvet Revolver dal állt már össze, és hogy egyelőre csak ismerkednek az új sráccal, aki egy közismert arc és valamivel fiatalabb náluk… Olvass tovább


Corey Taylor: hét fő bűn

A Slipknot/Stone Sour frontember Corey Taylor ‘Seven Deadly Sins’ című kvázi-önéletrajza júliusban jelenik meg. Az énekes a Rock Sound Magazinban rendszeresen publikál cikkeiből, így ha abból indulunk ki, akkor olyan könyvet tarthatunk majd a kezünkben, mely egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Corey tavaly nyáron így nyilatkozott az anyagról: “A hét főbűnről szól, valamint arról, hogy miért is nem gondolom mindegyikőjüket bűnnek. Ezek csak emberi tulajdonságok. Emberi hibák és olyan dolgok, amiket mind megtapasztalunk. Nekem ezek csak a humanitás részei. A könyvben történeteket mesélek el a múltamból az én sötét és komoly humorommal vegyítve. Eléggé izgatott vagyok a kiadás miatt.”. A könyv esetleges magyarországi megjelenéséről még nincsenek információk.


Corey Taylor “sunázná” Hayley-t

A brit Kerrang! magazin eheti számában Corey Taylor olvasói kérdésekre válaszolt, melyek közül néhány igencsak megizzasztotta a Slipknot/Stone Sour frontemberét. Az egyik notthinghami olvasó arra volt leginkább kíváncsi, hogy a  Hayley Williams (Paramore) , Cristina Scabbia (Lacuna Coil), Sharon Osbourne (Ozzy Osbourne felesége) trió közül kit ölne meg, kit venne el feleségül és kit “sunázna” az énekes: “Ne kérj tőlem ilyet!” – könyörgött viccesen Corey. “Jim (Root, a Stone Sour/Slipknot gitárosa) Cristinával randizik! Na de oké, az biztos, hogy Sharon Osbourne-t nem sunáznám, de feleségül se venném, akármennyire is szerethető. Tehát akkor őt inkább megölném. Ami a másik két hölgyet illeti, bírom a vörös hajú nőket, így akkor sunázom Hayley-t, Cristinát pedig elveszem feleségül. De ugye az olvasók látják, hogy csak ennyiből választhattam?!


Klippremier: New Found Glory, Stone Sour

Idő előtt került ki a világhálóra a Stone Sour új klipje, így bízzunk benne, hogy az ‘Audio Secrecy’ albumról származó ‘Hesitate’ videóját nem fogják ötpercenként törölgetni a YouTube-ról és akkor Ti is megnézhetitek azt a tovább gomb mögött (FRISS: a videót törölték, de ide kattintva már megnézhető). Csakúgy mint a New Found Glory karácsonyi poénklipjét, mely szimplán csak ‘The Christmas Song’ címmel került ki az egyik vezető pop/punk banda kezei közül, hát íme:  Olvass tovább


Corey Taylor: az X-M@$ klipje

Ahogy arról már beszámoltunk, a Slipknot és Stone Sour frontember, Corey Taylor is piacra dobott idén egy karácsonyi nótát, mely inkább egy görbe tükröt tart a meghitt ünnep pénzhajhász körítése elé. Az ‘X-M@$’ című nótához most elkészült a videó is, így ezt ide kattintva megnézhetitek. A Facebook-on egyébként továbbra is lehet csatlakozni a Corey-t támogató oldalhoz, mely a karácsonyi kislemez listás első helyért folytatott versenyben jelenthet támogatást a zenésznek.  Olvass tovább


Karácsonyi dalpremier: The Killers, Coldplay, Corey Taylor

Ahogy arról már a napokban szóltunk, a The Slipknot / Stone Sour frontember, Corey Taylor is harcba száll a karácsonyi kislemez eladási versenyben, melyhez a ‘X-M@$’ című nótát írta a zenész. A Facebookon egyébként már lehet csatlakozni a Corey-t támogató oldalhoz, magát a dalt pedig jelen cikk végén is meghallgathatjátok. Ugyanitt megtaláljátok a Coldplay ’Christmas Lights’ című dalát is, azzal a különbséggel, hogy Chris Martinék egy giccses, ám hangulatos klipet is készítettek hozzá. A The Killers karácsonyi dalai már hagyományosnak mondhatók, az ideit ide kattintva érhetitek el… Olvass tovább


Corey Taylor: “Nem lesz új Slipknot lemez”

A Slipknot énekese szerint legalábbis egy ideig biztosan nem várható új album, még annak ellenére sem, hogy Joey Jordison dobos a napokban arról beszélt, egy új korong megírásába menekülnek a gyász elől. Corey Taylor cáfolta a híreszteléseket, viszont állítása szerint koncertezni mindenképpen fog a banda, ahol viszont nem fognak friss arcot bevenni Paul Gray helyére. A basszer problémát inkább úgy oldanák meg, hogy a színfalak mögött majd valaki játszani fogja az adott témákat, de új tagot még csak a turné idejére sem keresnek.

 


Újabb karácsonyi dalok: Corey Taylor, Coldplay

Ahogy jönnek az ünnepek, egyre több előadó áll elő karácsonyi feldolgozással, esetleg saját nótával. A Coldplay utóbbit választotta, így Chris Martinék ünnepi száma, a ’Christmas Lights’ december 1-től lesz elérhető. Szokatlan módon a Slipknot és Stone Sour frontember, Corey Taylor is piacra dob december közepén egy aktuális dalt, melynek címe ‘X-M@$’, melyből azért lehet egy kis iróniára is következtetni. A meghitt hangulaton kívül persze más oka is lehet ilyenkor előjönni egy-egy ünnepi zeneszámmal, például a mesésen jövedelmező brit és amerikai karácsonyi kislemez harc okán.


Friss koncertet rögzített a Stone Sour

A Stone Sour november 7-én az angliai Brighton Centre-ben adott koncertjét profi módon rögzítették, hogy a későbbiekben a buli megjelenhessen DVD-n. A csapat legújabb klipjét (‘Digital (Did You Tell)’) egyébként a minap Corey Taylor is kommentálta, a következőket mondva: „Alapjában véve a digitális korszakban megfigyelhető elszigetelődésről szól, ahol egyre több ember fél kitörni a védett burkából, selyemgubójából. Inkább ücsörögnek tovább a monitorok előtt, hogy névtelenül ontsák tovább a világra a gyűlöletüket vagy egyéb érzelmeiket.”.


Corey Taylor könyvet írt

Kevélység, fösvénység, bujaság, harag, torkosság, irigység, restség – íme a hét főbűn, melyekről Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour frontembere igen csak sokat tud. Persze nem azért, mert bűnbe esett volna: könyvet írt róluk. „Éppen most végeztem vele, most áll szerkesztés alatt – mondta. – A hét főbűnről szól, valamint arról, hogy miért is nem gondolom mindegyikőjüket bűnnek. Ezek csak emberi tulajdonságok. Emberi hibák és olyan dolgok, amiket mind megtapasztalunk. Nekem ezek csak a humanitás részei. A könyvben történeteket mesélek el a múltamból az én sötét és komoly humorommal vegyítve. Eléggé izgatott vagyok a kiadás miatt.Taylor azt is elmondta, hogy a művet – mely várhatóan tavasszal jelenik meg a Da Capo Press kiadó által -  saját maga írta, nem vett igénybe külső segítséget.


Stone Sour: bónusz DVD-vel jön az új lemez

A Slipknot-ból ismert Corey Taylor 1992-ben alapította meg az utóbbi évek egyik legnépszerűbb modern rock zenekarát, a Stone Sour-t. Az anyazenekarhoz képest jóval dallamosabb zenét játszó csapat az elmúlt években sikert sikerre halmozott, köszönhetően a jól megírt, kerek rock slágereknek, valamint intenzív, energikus élő fellépéseiknek. A frontember a közelmúltban megjelent interjúkban még dallamosabbnak – és egyben sötétebbnek is – ígérte az ‘Audio Secrecy‘-t, így a szeptember 3-án megjelenő album valószínűleg ismét meghódítja a rock slágerlistákat. A DVD egy 45 perces dokumentumfilmet tartalmaz az album készítéséről, valamint három koncertfelvétellel is kényeztet. Olvass tovább


Korai a Slipknot jövőjéről beszélni

Paul Gray halála óta folyik a találgatás a Slipknot jövőjét illetően, bár a mostanság Rob Zombie csapatával turnézó dobos, Joey Jordison nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy ‘abszolút” biztosan lesz még Slipknot lemez, a történtek ellenére is. Arról ő sem nyilatkozott azonban, hogy mikor jöhet össze újra a csapat, ugyanakkor kifejtette, hogy nem keresnek új bőgőst Paul helyére, egy új lemezre Jim Root, Mick Thomson, és ő maga is képes feljátszani a basszustémákat, de a bandából szinte mindenki. Ami meg a koncerteket illeti, ráérnek majd akkor dönteni… Olvass tovább


Feloszlik a Slipknot?

Paul Gray, a Slipknot basszistája májusban vesztette életét, a boncolás kiderítette, hogy túladagolás okozta a halálát. A nyolctagúra fogyatkozott zenekar többi zenésze azóta sem tudta feldolgozni Gray elvesztését, és egyelőre az sem biztos, hogy a basszusgitáros nélkül tovább folytatják a közös munkát. Jim Root, az együttes gitáros szerint egy nagyon hosszú “gyógyulási folyamat” kezdődött el, és csak ennek a végén derül ki a Slipknot sorsa. “Egy nagyon hosszú felépülési folyamat kezdetén vagyunk, és csak azt követően gondolkozunk majd el az együttes jövőjén, hogy túltettük magunkat a történtekenOlvass tovább


Stone Sour: ízelítő a szeptemberi albumról

Az iowai Stone Sour szeptember 7-én jelenteti meg harmadik nagylemezét ‘Audio Secrecy’ címmel. A Roadrunner Records égisze alatt érkező anyagról egy új dal, a ‘Mission Statement’ meghallgatható a tovább gombra kattintva. A mostani munkálatok a nashville-i Blackbird Studio-ban folytak a Grammy díjas producer, Nick Raskulinecz (Foo Fighters, Velvet Revolver, Rush, Alice In Chains) segítségével, aki már a 2006-os aranylemez, a ‘Come What(ever) May’ atyaúristene is volt. Olvass tovább


Slipknot: sajtótájékoztató #2 halála miatt

A Slipknot tegnap sajtótájékoztatót tartott basszusgitárosuk, Paul Dedrick Gray (#2) halála kapcsán. A 38 éves alapítótagot május 24-én holtan találták egy urbandale-i  hotelszobában. A helyi rendőrség azonnal kizárta az idegenkezűséget, ám az azóta végrehajtott boncolás sem segített abban, hogy kiderüljön a halál oka, bár az egyik szemtanú szerint fecskendőt találtak a halott zenész mellett a kiérkező rendőrök. A toxikológiai vizsgálatok eredménye csak négy-hat hét múlva készül el, nyilatkozta tegnap a boncolást végző orvos a médiának. A sajtótájékoztatón láthatóan nagyon összetört a banda minden tagja, köztük Paul özvegye is. Ezt megnézhetitek itt nálunk is: Olvass tovább


Szeptemberre kész lesz Travis Barker lemeze

És még abban a hónapban meg is jelenhet a leginkább a Blink 182-ból ismert dobos szólókorongja. Barker szerint az egyelőre cím nélküli anyag egy erős kombinációt fog képezni a rock és a hip-hop között: “Van egy pár majdnem kész nóta, amin egyáltalán nem lesznek gitárok, szimplán csak hip-hop lesz, de igazából mindegyik dal teljes különbözni fog egymástól” – írta Twitterén Barker. Az már korábban napvilágra került, hogy a Slipknotos Corey Taylor, Lil Wayne és RZA is szerepelnek a lemezen. Olvass tovább


Névtelen énekest keres a Velvet Revolver

Slash, a Velvet Revolver gitárosa az utóbbi hónapokban saját szólólemezének készítésével volt elfoglalva, és a zenekar többi tagja is különböző mellékprojektekben zenélt, így továbbra sem sikerült felkutatniuk Scott Weiland ex-frontember utódját. A Velvet Revolver hamarosan újra aktivizálja magát, ami azt jelenti, hogy sürgetővé válik az új énekes kinevezése. Slash szerint az eddigi jelentkezők nem feleltek meg a követelményeknek, nevesebb énekes felvétele pedig nem tenne jót az együttesnek, így hiába ajánlotta fel segítségét korábban többek között Corey Taylor (Slipknot, Stone Sour) is, a keresés tovább folytatódik… Olvass tovább


Corey Taylor is segít Travis Barkernek

Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour énekese is közreműködik a Blink 182 dobosának szólóalbumán. “Ez a lemez nem lesz behatárolható egyetlen zenei stílusba sem, minden lesz benne a punk-rocktól a hip-hopig, pár elektronikus dallammal, valamint egy metal számmal is vegyítve, melyet a Slipknot-os Corey Taylor-ral rögzítünk” – mondta Travis Barker. Az albumon még Lil Wayne, Rick Ross, és Swizz Beatz rapperek neve is fellelhető lesz. Olvass tovább


Stúdióban a Stone Sour

A Grammy jelölt rock powerhouse zenekar, a Stone Sour bejelentette, hogy elkezdett dolgozni harmadik albumán, mely ismét a Roadrunner Records szárnyai alatt jelenik meg. Legutóbbi albumuk 4 éve látott napvilágot. A munkálatok a nashville-i Blackbird Studio-ban folynak a Grammy díjas producer, Nick Raskulinecz (Foo Fighters, Velvet Revolver, Rush, Alice In Chains) segítségével, aki már a 2006-os aranylemez, a ‘Come What(ever) May’ producere is volt. Az új lemez idén nyárra várható… Olvass tovább


Klippremier: Slipknot, You Me At Six

Okozott már korábban is meglepetéseket a Slipknot, minden bizonnyal mostani produkciójuk szintén megosztja majd a rajongókat. A Corey Taylor vezette banda a ‘Snuff’ című dalhoz forgatott kisfilmet, melyet a zenekar ‘bohóca’, Shawn ‘The Clown’ Crahan készített és lejjebb meg is találjátok! A You Me At Six januárban megjelenő második lemezének nyitódalát filmesítette meg. A ‘The Consequence’-t szintén itt nálunk nézhetitek meg: Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.