A skót Biffy Clyro legutóbbi 2009-ben adott ki sorlemezt, ‘Only Revolutions’ címmel, külön-külön elnevezte a dupla album darabjait: az egyik a ‘The Land At The End Of Our Toes’, a másik a ‘The Sand At The Core Of Our Bones’ címet viseli. „Nem akarjuk erőszakkal a ‘nagy rockalbum’ kategóriába besorolni az albumokat, ezért próbáltunk változatos dalcsokrot összeállítani” – nyilatkozta a lemezről Ben Johnston dobos. A csapat egyébként az elmúlt egy év során rögzítette az anyagokat, méghozzá Los Angeles-ben.
Címke: biffy clyro
Biffy Clyro: dupla lemez nyáron
Biffy Clyro: csodálják Liam Gallaghert
A skót Biffy Clyro basszusgitárosa, James Johnston a minap arról beszélt egy interjúban, hogy szeretné ha ő és zenekartársai annyira nyíltak tudnának lenni, mint az ex-Oasises Liam Gallagher. “Nagyon kedvelem őt, egy igazán rendes fickó és mindig nagyon őszintén tud beszélni. Évekkel ezelőtt összefutottunk Los Angelesben, ahol Liammel és Noellel egy stúdióban munkálkodtunk. A legemlékezetesebb mégis az volt, mikor leugrottunk közösen egy bárba, ahol Liam önkényesen elfoglalt a színpadot, majd Noellel elnyomták három dalunkat. Nagyon nagy élmény volt, még ha részegek is voltak. Mindenesetre jó lenne, ha mi is ennyire nyíltan tudnánk a világ elé állni.“. A Biffy Clyro tagjai egyébként nemrég jelentették be, hogy áprilisban befejezik legújabb lemezüket, mely egy dupla kiadvány lesz.
A Biffy Clyro elhatárolódik az X Factortól
A hétvégén ért véget a brit X factor aktuális évada, melyet egy Matt Cardle nevű fazon nyert meg, méghozzá úgy, hogy a döntőben a Biffy Clyro ‘Many Of Horror’ című szerzeményét énekelte. Cardle-nek ráadásul ez a dal lesz az első kislemeze is, igaz ‘When We Collide’ címmel dobja piacra. Simon Neil, a Biffy Clyro frontembere röviden, de lényegre törően kommentálta a dolgot: “Nem szeretném, ha a zenekarunkat bármilyen szinten is összefüggésbe hoznák az X Factorral. Remélem, akik kedvelnek minket, most nincsenek nagyon kibukva emiatt.“.
Rengeteg jó dal az új Tony Hawk: Shred-ben
Komoly listát sikerült összeállítani a fejlesztőknek a legújabb Tony Hawk nevével fémjelzett deszkás játékhoz, a Shredhez. Ahogy a tavalyi Tony Hawk: Ride-hoz is, úgy a szóban forgó programhoz ugyancsak kapható lesz a gördeszka kontroller (kép a tovább mögött). A játékban egyébként snowboard pályák is lesznek, mindezek közben pedig olyan bandák dalait hallgathatod az A Day To Remember, az Anberlin, a Bad Religion, a Biffy Clyro, a Rise Against vagy a Deftones. A teljes listát megtaláljátok szintén a tovább gomb mögött… Olvass tovább
Biffy Clyro: God & Satan
A skót Biffy Clyro elkészítette legújabb videoklipjét a tavaly megjelent ‘Only Revolution’ anyagról, méghozzá a ‘God and Satan’ című nótához. A dalhoz augusztus 23-án jelenik meg a kapcsolódó kislemez, melyen három B-oldalas track is helyet kap. A ’10 Bodies’, ’51 Trumpets’ és a ‘Hawkwind’ a zenekar MySpace oldalán megtalálható, az ominózus klipet pedig itt nálunk nézzétek meg:
Biffy Clyro – ‘Many of Horror’ klippremier
Éppen egy hónapja jelent meg a glasgow-i Biffy Clyro legújabb, ‘Only Revolutions’ című albuma, melyről január 18-án már a negyedik kislemezt jelenteti meg a banda, ezúttal a ‘Many of Horror’ című dalhoz. Ehhez most elkészült a videó is és mi el is hoztuk Nektek, nézzétek csak: Olvass tovább
Hallgasd meg az új Biffy Clyro lemezt
A Glasgow-i Biffy Clyro új albuma, az ‘Only Revolutions’ éppen ma, november 9-én jelenik meg Európa szerte, melyet a trió myspace oldalán teljes egészében meg is hallgathattok. A zenekar egyébként a Muse vendégeként turnézik az öreg kontinensen, melyért cserébe az előre leszervezett koncertjeiket el kellett halasztaniuk. A Biffy Clyro-t hozzánk legközelebb december 10-én Bécsben csíphetitek el! Olvass tovább
A Biffy Clyro-val turnézik a Muse
Ahogy nemrégiben beszámoltunk róla, új lemezzel jelentkezett a Muse, melynek örömére egy kisebb turné keretében Európába is ellátogatnak majd. Előzenekarnak felkérték a glasgowi Biffy Clyro-t, akik örömmel vállalták a feladatot annak ellenére, hogy előre leszervezett koncertjeiket emiatt el kellett halasztaniuk. A glasgowi trió új albumára sem kell már sokat várni, az Only Revolutions november 9-étől lesz kapható a lemezboltokban. Erről a legújabb, ‘Captain’ című videot ide kattintva, a közös turné állomásainak listáját pedig a tovább után megtekintheted. Olvass tovább

A Deftones 4év után új albummal tért vissza, melyről az első kislemez ‘Diamond Eyes’ címmel látott napvilágot és rögtön videót is forgattak a dalhoz. A 3OH!3 nem áll le, Katy Perry után most Ke$hával készítettek duettet (‘Blah blah blah’ címmel), de máris elkészítették legújabb klipjüket, méghozzá a ‘Party House’ című dalhoz, amely a júniusban megjelenő ‘Streets of Gold’ című albumukon lesz hallható. A Biffy Clyro is új klippel jelentkezik, mely a tavaly megjelenő ‘Only Revolutions’-ről már az ötödik kislemezhez, a ‘Bubbles’-höz készült. A klipekért kattints a továbbra!
























