Címke: Beady Eye

Oasis-mozi a láthatáron

Az Oasis-film ötletét Liam Gallagher osztotta meg a médiával, aminek azért is lehet realitása, mert Liam már előrehaladott állapotban van a Beatles utolsó periódusát bemutató mozi előkészületeivel, amelynek a joga nála van és ő lesz a producer. A film természetesen róluk szólna és bőven van benne dráma, mert a zenekar feloszlásához vezető két Gallagher-testvér háborúskodása mindmáig nem mindennapi fejleményeket hozott. Az Oasis film rendezőjeként Sheane Medows jött szóba, akinek filmjeit a Titanic nemzetközi filmfesztivál rendszeresen bemutatja.


Beady Eye: nyerj koncertjegyet!

Októberi Európa-turnéjának keretein belül Bécsbe is eljut az Oasis (egyik) utódja, a Beady Eye, akik a februárban megjelent, és azóta is sikert sikerre halmozó bemutatkozó nagylemezük, a ‘Different Gear, Still Speeding’ dalait mutatják majd be a közönségnek. Bánkódásra azonban semmi okod nincs, ha arra gondolnál, hogy „még egy zenekar, ami nem jut el Magyarországra”, ugyanis most egyetlen válasszal jegyet nyerhetsz a banda október 13-án esedékes Bécsi koncertjére! És hogy mit is kell tenned?… Olvass tovább


Gallagherék perben állnak

Liam és Noel Gallagher az Oasis feloszlása óta beszélő viszonyban sincsenek egymással, a médiában tett megjegyzéseikből az látszik, hogy nem elsősorban a testvéri szeretet vezérli kapcsolatukat. A folyamatos üzengetések most komolyra fordultak, Liam ugyanis beperelte fivérét, mert az két alkalommal is valótlanságot állított róla. Noel azt találta mondani, hogy 2009-ben az Oasis azért mondta le fellépését a V fesztiválon, mert Liam másnapos volt, és nem volt kedve játszani… Olvass tovább


Frequency 2011 – nyerj páros bérletet!

Itt a lehetőség, hogy magadnak és barátodnak/barátnődnek nyerj belépőjegyet a Frequency fesztiválra, melyen idén olyan előadók lépnek fel, mint a Foo Fighters, a Panic! At The Disco, a Simple Plan, a Rise Against, a Beady Eye és még nagyon sokan mások. Hogy sajátodnak tudhasd a bérleteket, az alábbi két kérdésre kell helyesen felelned: 1. válaszold meg a Magneoton FB oldalának üzenőfalán, hogy melyik két tag távozott a Panic! At The Disco-ból legutóbb és melyik évben hagyták ott a zenekart; 2. válaszold meg az FM4 Frequency magyar információs oldalának üzenőfalán, hogy melyik évben alakult a kanadai Simple Plan csapata. A nyertes nevét a ShortScore FB profilján olvashatjátok augusztus 13-án.


Gallagher és Gallagher: 20 perc különbség

Mióta a legendás Oasis feloszlott, a Gallagher-tesók között folyamatosan megy a zrika, Noel és Liam a médiát felhasználva üzenget egymásnak, amiből persze ki tudja mennyi a valóság. Viszont a versengés saját projektjeik közt is zajlik: előbb Liam jelentkezett lemezzel a Beady Eye nevű formációval (ami megegyezik az Oasis-szel, Noelt leszámítva), hamarosan pedig fivére is debütál a Noel Gallagher’s High Flying Birds elnevezésű projekttel… Olvass tovább


Frequency: végleges a program

Néhány kisebb fellépő leszerződtetésével véglegessé vált az augusztus 18-án rajtoló Frequency fesztivál programja. Az ausztriai St.Pöltenben megrendezésre kerülő eseményen idén a következő előadók lépnek fel: Foo Fighters, Seeed, Jimmy Eat World, The Chemical Brothers, Kasabian, Rise Against, Beady Eye, The Kooks, Deichkind, Interpol, The National, Hurts, Dropkick Murphys, Kaiser Chiefs, Good Charlotte, Panic! At The Disco, Apocalyptica és még sokan mások. A teljes programot ide kattintva megtaláljátok, itt lejjebb pedig a fesztivál beharangozó kisfilmjét leshetitek meg: Olvass tovább


FM 4 Frequency: egy hónap a rajtig

Ahogy arról már többször is beszámoltunk, az ausztriai Frequency fesztivál, mely két zenei esemény egy időben – 3 nap, 7 színpad, 100 fellépő – 2011-ben 11. alkalommal kerül megrendezésre, és harmadszorra is St Pölten a helyszín. Fellépő zenekarok: Foo Fighters, Seeed, The Chemical Brothers, Kasabian, Rise Against, Beady Eye, The Kooks, Deichkind, Interpol, The National, Hurts, Dropkick Murphys, Kaiser Chiefs, Good Charlotte, Panic! At The Disco, Apocalyptica és még sokan mások. A fesztivál magyar információs oldalát követve nem fogtok lemaradni semmi fontosról, jegyeket ide kattintva itthon is tudtok vásárolni, a fesztivál napi beosztását pedig itt érhetitek el. Nézzétek meg a három napos buli beharangozó videóját itt nálunk: Olvass tovább


Frequency: itt a napi beosztás

A napokban – apróságoktól eltekintve – véglegessé vált az FM4 Frequency fesztivál programja, ezt pedig itt nálunk lejjebb meg is tekinthetitek. Az idei St. Pöltenben megrendezésre kerülő eseményen olyan előadók lépnek majd fel, mint a Foo Fighters, a The Chemical Brothers, a Good Charlotte, a Hurts, az Interpol, a Rise Against, a The National vagy a Kaiser Chiefs. Jegyeket ide kattintva itthon is tudtok vásárolni.

.

.

. Olvass tovább


Frequency: elindult a magyar információs oldal

Pár nappal ezelőtt elindult a Frequency fesztivál hivatalos magyar információs oldala a Facebookon. Ehhez ide kattintva tudtok csatlakozni, ahol a közeljövőben még több információt tudhattok meg az augusztus 18-20 között St. Pöltenben megrendezésre kerülő fesztiválról. Az eseményen a Foo Fighters lesz a legnagyobb húzónév, de számos remek bandát tekinthettek majd meg a helyszínen. A jegyeket az Eventim hálózatában itthon is be lehet szerezni.

 

 


Liam Gallagher: “A Glastonbury szar”

Az egykori Oasis-, jelenleg Beady Eye-énekes, Liam Gallagher a brit News Of The Worldnek adott nyilatkozatában beszélt a világ egyik legfontosabbnak tartott rendezvényével kapcsolatos ellenérzéseiről. „A hang halk és szar. A fesztivál maga pedig olyan már, mint a Bond Street (London egyik legfelkapottabb utcája – a szerk.), sárral. Csupa celeb mászkál fel, s alá, gumicsizmában, esernyőkkel. Nem jön be, egyszerűen szar.” – mondta az énekes, hozzátéve, soha többé nem kíván fellépni a rendezvényen. A Gallagher-család viszonya amúgy is hektikus Glastonburyvel. Három évvel ezelőtt Liam bátyja, Noel – aki jelenleg első szólólemezén dolgozik – szólt be a fesztiválnak, egész pontosan a szervezőknek. A gitáros-dalszerző akkor Jay-Z meghívását kifogásolta.


Frequency: újabb nevek

Újabb komoly nevekkel bővült a 2011-es Frequency fesztivál programja, mely az előzőleg már bejelentett Foo Fighters, Rise Against, Dropkick Murphys mellett olyan előadókkal bővült, mint a Panic! at the Disco, a Beady Eye vagy a Kaiser Chiefs. A jelenlegi fellépők listája így fest: Olvass tovább


Foo Fighters a Frequency fesztiválon!

Ausztria egyik legfontosabb fesztiválja, a Frequency is meghirdette első sztárfellépőit. A St. Pöltenben augusztus 18. és 20. között megrendezett három napos eseményre érkezik a Dave Grohl vezette Foo Fighters, ami vitán felül az egyik legnépszerűbb stadionrock-zenekar napjainkban. A Sziget után pár nappal kezdődő bulin fellép még az arrafelé nagy népszerűségnek örvendő, berlini illetőségű Seeed, ami a németekre amúgy kevéssé jellemző módon dancehallban és reggae-ben utazik. Európa maradék része számára sokkal érdekesebb a hardcore színtérből kitörve egyre népszerűbbé váló Rise Against, az “érett hangzású” popzene legfontosabb képviselője, a The National, és a szintipopot sokadjára újrahasznosító Hurts. A legendás finn Apocalyptica, a Dropkick Murphy’s, és a Two Door Cinema Club , akik egyaránt szerezhetnek kellemes pillanatokat a sógoroknál.


Liam tovább osztja Noelt

Az Oasis utódprojektjei idén jelentkeznek első lemezeikkel, Liam Gallagher zenekara, a Beady Eye már február végén előáll a debütáló albummal, majd az év során Noel Gallagher szólólemeze is érkezik. Ez utóbbi anyag kapcsán Liam is megszólalt, és ahogyan azt tőle megszokhattuk, támadólag lépett fel fivérével szemben. “Persze, hogy hallottam az új számait, én énekeltem rajtuk. Mikor Amerikában voltam a Dig Out Your Soul felvételén, Noel néhány számot lenyúlt, mert nyilván már akkor is tudta, hogy hamarosan szólólemezt akar készíteni” – mondta Liam, noha a gitáros báty szólólemezéről még semmilyen információ nem szivárgott ki, egyelőre a dalok címe sem ismert. Miután Gallagherék állítólag a 2009-es Oasis-feloszlás óta nem beszéltek egymással, Liam aligha rendelkezhet bennfentes információkkal a számokról… Olvass tovább


Klippremier: Till We Drop, Alice In Chains, Asking Alexandria, Beady Eye

Karácsony tájékán is sok remek banda lepte meg rajongóit friss klipekkel, így hazai részről például az ultramodern vonalat képviselő Till We Drop, míg a külföldi nagyágyúk közül a grunge ikon Alice In Chains, a feltörekvő post-hardcore Asking Alexandria vagy éppen a Liam Gallagher vezette Beady Eye is. Utóbbit ide kattintva nézhetitek meg, a többi felsorolt banda új művét pedig itt a tovább mögött: Olvass tovább


Liam: “az album jó, a dalok jók, én meg jól éneklek”

A most már csak egykori Oasis-énekest nem zavarja, ha új zenekarát korábbi bandájához hasonlítják az emberek vagy a média. „Nem fogok másképp énekelni, mint ahogy azt Oasisben tettem!” – nyilatkozta Liam Gallagher, akinek Beady Eye nevű zenekara jövő év elején jelenteti meg ‘Different Gear, Still Speading’ című bemutatkozó lemezét. „Ez csak rock and roll, ember, mint a Beatles vagy a Stones, nem kezdtünk dubstepet játszani. Ha pedig az Oasishez hasonlítják a zenekart, engem nem zavar. Jól érzem magam, bízom magamban, az album jó, a dalok jók, én meg jól éneklek” – nyilatkozott az énekes, aki a jelek szerint továbbra sem küzd önbizalomhiánnyal.


Végre debütál Liam Gallagher zenekara

A már általunk is oly sokszor beharangozott Beady Eye holnap (november 10), magyar idő szerint 11 órakor ingyenesen letölthető dallal mutatkozik be a nagyközönség számára. Az együttes – a néhai Oasis utolsó felállásának négyötöde – ‘Bring The Light’ című dalával nyit: a számot holnaptól bárki leszedheti a zenekar hivatalos honlapjáról. A Beady Eye bemutatkozó albumának anyaga egyébként már elkészült – a lemez jövőre jelenik meg.


Életmódott váltott a kisebbik Gallagher

A brit The Sun bulvárlap számolt be Liam Gallagher életmódváltásáról, miszerint az énekes leszokott a dohányzásról és minden reggel futni jár, mindezt pedig a hangja miatt teszi: „Liam nagyon fitt életet él mostanság. Minden reggel fut és leszokott a dohányzásról. Azt akarja, hogy a hangja tökéletes legyen, amikor beindul Beady Eye nevű új zenekara” – nyilatkozta egy az énekeshez közelálló személy a lapnak. A zenekar – benne Andy Bell, Gem Archer Oasis-tagok és az utolsó felállás dobosa, Chris Sharrock – jövőre adja ki bemutatkozó lemezét és indul turnéra.


A Beady Eye nagyobb lesz, mint az Oasis

Liam Gallagher a brit Sunday Timesnak nyilatkozott inkriminált új együtteséről, melyben társai az Oasis egykori zenészei, Gem Archer, Andy Bell és a zenekar utolsó időszakában doboló Chris Sharrock. Az énekes elmondása szerint a debütáló album háromnegyede elkészült, s mindhárom dalszerző négy-négy dalt tett le az asztalra – a lemez hangzása Gallagher szerint a Beatlest, a T-Rexet és Jerry Lee Lewist idézi majd. „Nagyobbak leszünk, mint az Oasis. Nincs kétségem sem a zenével, sem önmagammal kapcsolatban. Rendes rock and rollról van szó. Hozzánk képest az Oasis egy popbanda volt.” – nyilatkozta a továbbra sem önbizalomhiányos frontember. Olvass tovább


Liam Gallagher új zenekara: Beady Eye

Korábban szó volt róla, hogy Liam Gallagher megtartja az Oasis nevet új zenekarának, de mostanra mégis inkább egy új mellett döntöttek, így született meg a Beady Eye.A bandában továbbra is megtalálható a három ex-Oasis tag: Gem Archer, Andy Bell és Chris Sharrock. A zenekar bemutatkozó(?) anyagáta  sztárproducer, Steve Lillywhite gondozza,és októberben hoznák ki első kislemezüket. Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.