Címke archívum: Azfeszt

Gallows: kitették az énekest

Meglepő híreket tett közzé Facebook oldalán a népszerű hardcore/punk formáció, a Gallows. A brit csapat közleményben tudatta rajongóival, hogy közös megegyezés alapján megválnak énekesüktől, Frank Cartertől.  “Nehéz szívvel tudatom Veletek, hogy a Gallows és az én útjaim külön válnak. A többieknek és nekem nagyon különböző elképzeléseink voltak a jövőt illetően, így azt a döntést hozták, hogy nélkülem folytatják a zenélést, amihez én csak a legjobbakat kívánom nekik. Az augusztus 1-ig lekötött bulikat még együtt nyomjuk le, úgyhogy mindenkit kérek, aki ott lesz valamelyiken, hogy segítsen felejthetetlenné tenni az utolsó fellépéseim a Gallows frontembereként.” – írta Frank, akinek az öccse, Stephen – szintén Gallows-tag – így nyilatkozott a szétválásról: Olvass tovább


Azfeszt tehetségkutató a GYÁR Fesztiválon

A tehetségkutató nem más, mint az AZFeszt alapötlete, ez az, amiért ez a nyírbátori társaság annak idején belevágott az Azfeszt szervezésébe. Ahogy ők fogalmaztak a célokról “lehetőséget szeretnénk adni, hogy tehetséges zenekarok profi színpadi technikával, nagyszámú közönség előtt mutathassák meg magukat, és a legjobbakat komoly díjakkal segíthessük a továbbiakban.” Mivel 2011-ben sajnos nem jöhetett létre AZFeszt, ezért az Azfesztes kollégákkal úgy döntöttünk, Miskolcon, a GYÁR Fesztiválon tartjuk a 2011-es AZFeszt tehetségkutatót, az AZFeszt színpadon, természetesen… Olvass tovább


Gallows: stúdióban

A népszerű brit hardcore/punk Gallows a minap stúdióba vonult, hogy rögzítse néhány új dalának demo verzióját. A csapat a Facebook oldalukon keresztül üzente meg rajongóinak, hogy újra munkához láttak a tagok. A tervek szerint még idén megjelenhet a banda harmadik nagylemeze, de pontos dátumról még nincs szó. A Gallows egyébként az idei Azfeszten is feltűnt volna, ha a fesztivál nem maradna el


Elmarad az idei Azfeszt!

Az alábbi szomorú híreket tartalmazó közleményt a fesztivál szervezői adták ki: “Ezúton tudatjuk veletek, hogy az utóbbi hét évben Nyírbátorban megrendezett Azfeszt Zenei Fesztivál idén elmarad. Annak ellenére, hogy évről-évre több ezren voltak kíváncsiak a termál fürdőben megrendezett eseményre, a rendezvény finanszírozása sajnálatos módon minden évben komoly nehézségekbe ütközött. Idén a rendezvény meghirdetése után egyéb problémák mellett a főszponzorunk is elállt egyoldalúan a szerződésünk teljesítésétől, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a szervezőket. Mivel nem akarjuk feladni azon irányú törekvéseinket, hogy olyan rendezvényt valósítsunk meg amely zeneileg Magyarországon egyedülálló, a kialakult helyzetet idén a miskolci Gyár Fesztivál szervezőivel közösen orvosoljuk… Olvass tovább


Lopott belépők forgalomban több fesztiválra

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megjelentek a feketepiacon hamis fesztiváljegyek. A most ellopott kontingens sorszámait azonban a jegyiroda már jelentette a szervezőknek, akik a jegyeket azonnal le is tiltották. Továbbá felhívják a fesztiválozni vágyók figyelmét, hogy kizárólag hivatalos helyen, a kijelölt jegyterjesztőknél vásároljanak jegyeket, hiszen az illegális jegyekkel nem lehet bejutni a rendezvényre, sőt nem csak a jegyek eltulajdonítása, de a lopott jegyek vásárlása és azok felhasználása is bűncselekménynek számít. A Sziget Szervezőiroda munkatársai hamarosan közzéteszik az interneten a lopott jegyek sorszámait, felhívva a figyelmet, hogy a lista feltehetően még bővülhet. Jegylopás történt a pécsi Rockmaraton fesztivál érintettségével is, aminek kapcsán a szervezők az alábbi közleményt adták ki: Olvass tovább


Gallows az Azfeszten!

Egy ideje már a levegőben lógott a hír, miszerint a brit Gallows idén Magyarországra érkezik. Szerencsére a hírek igazak, hiszen többek között a zenekar hivatalos oldala is megerősíti értesülésinket. Ezek szerint a csapat augusztus 19-én érkezik Nyírbátorba, hamarosan pedig még több fellépő kilétére derül fény! Olvass tovább


Madball: turné előtt zúzás az Azfeszten

Már javában folynak a stúdiómunkálatok a NYHC legenda, a Madball új lemezén, és ha minden jól megy, az Empire október 12-én kerül boltokba. Freddy Cricienék a floridai Mana Recording Studiosban Eric Ruten irányítása alatt készítik az új albumot. A producer eddig olyan csapatok lemezein dolgozott, mint a Cannibal Corpse, a Misery Index vagy a Goatwhore. A Madball ősszel Kanadában turnézik, de előtte még lezúzzák a magyar közönséget az Azfeszten augusztus 20-án, és valószínűleg már hallhatunk egy-két számot az új szerzemények közül is… Olvass tovább


Bridge To Solace: Elmaradnak a búcsúkoncertek

A zenekar sajtóközleményét alább találjátok. Öröm az ürömben, hogy az Azfeszt szervezői nem kisebb névvel pótolják az elmaradó BTS koncertet mit a First Blood fedőnevű kőkemény hard core brigád egyenesen San Franciscoból. A First Blood a 2006-os mezőtúri fesztiválos fellépésük után végre főműsoridőben bizonyíthat ismét a magyar közönségnek augusztus 18-án a nyírbátori Sárkány Fürdőben. A szervezők ezúton kívánnak kitartást és sikeres felépülést Pete-nek! A Bridge To Solace sajtóközleménye: Olvass tovább


Living Colour és további programok az Azfeszten

A Living Colour a zenészek nagy kedvence, 1988-as megalakulása óta nem kisebb bandákra volt bevallott hatással, mint a Rage Against The Machine, vagy a Sevendust. Pályafutásuk során begyűjtöttek már két Grammy díjat, valamint több jelölést is. A jazz, hard rock és metal elemeit ötvöző legendás zenekar a 2008-as Zöld Pardon-béli fellépés után ismét ellátogat hozzánk, ezúttal Nyírbátorba, így a magyar közönség most először hallgatja élőben ötödik stúdióalbumuk, a ‘The Chair In The Doorway’ számait. Gitár, basszusgitár, vagy dob növendékeknek kötelező!… Olvass tovább


Scar Symmetry az Azfeszten!

A Scar Symmetry hat éve alalkult, és azóta túl vannak négy stúdióalbumon. Négy éve tartoznak a Nuclear Blast istállóhoz, legújabb lemezük, a ‘Dark Matter Dimensions‘ pedig tavaly jelent meg. Őszre tervezett amerikai turnéjuk előtt még elugranak csobbanni egyet a nyírbátori termál fürdőbe, és ha már itt vannak be is mutatják nekünk legújabb korongjuk dalait. Aki minőségi, megbízható és friss, energiától duzzadó zenét keres, annak ott a helye augusztus 21-én a Sárkány Fürdőben. Olvass tovább


Aetrigan: dallamos zúzda Debrecenből

Az öttagú, debreceni Aetrigan zenekar 2005 óta aktív, de csak most sikerült elérkezniük arra a pontra, hogy megjelenthették tízszámos bemutatkozó lemezüket. A ‘Dead Man Tell No Tale’ felvételeit februárban fejezték be a srácok, májusra pedig sikerült is piacra dobni, vagyis piac helyett az internetre, ugyanis a banda MySpace oldalán nem csak meghallgathatjátok a korong dalait, de ingyen és bérmentve le is tölthetitek azt. A zenekarral egyébként az augusztusi Azfeszten is találkozhattok!

.

.

. Olvass tovább


Jó és rossz hírek az Azfesztről

Bizonyára sokak számára csalódást jelent, hogy a hazánkban is felettébb népszerű The Black Dahlia Murder, és a búcsúturnéját bonyolító Despised Icon sem lép fel az Azfeszten. A hírek szerint a két banda menedzsmentje olyan irreális kérésekkel állt elő a szervezők felé, amit egyszerűen képtelenség volt teljesíteni. A jó hír viszont, hogy sikerült néhány jól csengő névvel pótolni a kiesőket. Lesz Skinlab, Cataract, And So I Watch You From Afar, The Ghost Of A Thousand és Final Prayer is… Olvass tovább


Azfeszt: Itt vannak a nevek…

2010 augusztusában egy teljesen felújított és átépített helyszínen várja a thermal rocknrollereket az Azfeszt! A tavalyi kissé poros terület helyett, ami sajnálatos módon az új strand építése miatt alakult ki, az elmúlt éveknél több kategóriával magasabb színvonalú fesztiválhelyszín fogadja majd az odaérkezőket. Talán sokan egyetértenek vele, hogy a „Magyarország legdinamikusabban fejlődő fesztiválja“ cím kicsit sem durrogtatott közhely ebben az esetben. Az Azfeszt mára az egyik legelőremutatóbb zenei rendezvénnyé nőtte ki magát… Olvass tovább


Feloszlik a Despised Icon

A közel 10 éve alakult kanadai Despised Icon hirtelen bejelentést tett: az év végén befejezik munkásságukat. A búcsú ellenére a már lekötött és az év végéig még lekötendő észak-amerikai bulikat lenyomja a most is éppen Európában turnézó csapat, így május 12-én elcsípheted a Despised Icont Pozsonyban, méghozzá a Parkway Drive és a Winds Of Plague társaságában, de ha igazak a pletykák, akkor a nyírbátori Azfeszten is tiszteletüket teszik. Magáról a döntésről így írtak a myspace oldalukon: Olvass tovább


Azfeszt zenekarvadászat!

Az április 10-i hivatalos programbejelentés előtt a szemfülesebbek már most is megtalálhatják az idei Azfeszt első külföldi zenekarának nevét elrejtve az Azfeszt weboldalának tartalmai között. Aki rátalál az együttes logójára, és beküldi a helyes megfejtést április 9-én éjfélig az azfeszt@gmail.com címre “nyereményjáték” címzéssel, az sorsoláson vesz részt, melynek során boldog bérlettulajdonossá válhat már a programismertetés napján. Sikeres böngészést! Olvass tovább


Nyárzáró Rock’n'Roll: AZFESZT 2009

Képzelj el egy fesztivált, ahol nincs ivóvíz, tilos a stage dive és a közönség nem tudja, mi az a circle pit. Lehet nem egy hét fesztiválozás után kellett volna a Nyírségbe indulni sátrazni, de a fellépők túl csábítóak voltak…

Olvass tovább


Nézz bele az Azfesztbe! (Teljes)

Otthon punnyadsz miközben nagyban zajlik a nyírbátori Azfeszt? Azért ne ess kétségbe, hiszen az alábbi videókon megnézheted mi történt a fesztiválon napokra bontva, melyeken többek közt az Enter Shikari, a Raunchy és az Anti-Flag is fellépett. Íme:
Olvass tovább


Újabb Enter Shikari klip érkezett

Az augusztusban a nyírbátori Azfeszten vendégeskedő Enter Shikari a jövő hónap közepén jelenteti meg legújabb kislemezét, a ‘No Sleep Tonight‘-ot.A dalhoz készült klipet most itt nálunk már meg is tekinthetitek: Olvass tovább


AZFESZT 2009 – "Thermal RNR"

image Már korábban is foglalkoztunk az 5 évvel ezelőtt tehetségkutató fesztiválként indult AzFeszttel, mely ma már egy külföldi együtteseket is szép számmal felvonultató, viszonylag olcsó nyaralási lehetőség a rockzene rajongóinak. A termál-élmény pedig csak ráadás. Bár Nyírbátor megközelítése még Budapestről sem zökkenőmentes, idén augusztus 19 és 23 között mindenképpen érdemes ellátogatni a nyár egyik utolsó fesztiváljára. Olvass tovább


Neten a teljes új Anti-Flag lemez

Június 5-én jelenik meg az Anti-Flag legújabb, ‘The People or the Gun’ című lemeze, mely most teljes egészében meghallgatható a pittsburghi punkok myspace oldalán. Augusztus 19-én, Nyírbátorban az Azfeszt keretein belül a magyar közönség előtt is bemutatják majd az új lemezt. Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.