Címke: architects

Architects: Tim búcsúzik

A márciusban a Rise Againstet Budapestig kísérő Architects zenekarnak mostantól nem tagja Tim Hillier-Brook, aki saját elhatározásából hagyja ott a zenekart. A Facebookon megjelentetett közlemény szerint Tim a jövőben inkább saját projektjeire szeretni koncentrálni, de április végén a belgiumi Groezrock fesztiválon utoljára még fellép társaival. Ideiglenesen egyébként Josh Middleton helyettesíti Brookot, mely mellett gőzerővel keresik majd az állandó gitárost is a pozícióra. Az Architects új lemeze egyébként május 28-án érkezik ‘Daybreaker’ címmel, méghozzá a Century Media gondozásában.


Brandon Barnes (Rise Against): “Néha elegem van…”

Március 19-én végre ismét Budapestre látogatott a jelenkor egyik legfontosabb punk/rock zenekarának számító chicagói Rise Against. A Petőfi Csarnokban megtartott teltházas fellépés pontosan olyan jól sikerült, ahogyan azt előzetesen mindenki várta, az pedig csak a ráadás volt, hogy a koncert napjának délutánján ismét lehetőséget kaptunk egy rövid interjúra a csapat valamely tagjával. Kérdéseinkre ezúttal a meglehetősen fáradtnak tűnő Brandon Barnes, a Rise Against dobosa válaszolt, méghozzá a PeCsa szabadtéri színpadán ücsörögve… Olvass tovább


Architects – felvételek a stúdióból

Karácsonykor töltötte fel a brit Architects azt a videót a YouTube-ra, melyben a 2012-ben érkező ‘Devil’s Island’ anyag B-oldalas dalának, az ‘Untitled’-nek a felvételeibe kapunk bepillantást, aláfestésül pedig a teljes szám is meghallgatható. A klipet még augusztusban készítette a csapat a readingi Outhouse Studios falai között. Ezt és a ‘Devil’s Island’ további felvételeiről készült kisfilmet is megnézhetitek a tovább mögött, de ne felejtsétek azt sem, hogy március 19-én a Petőfi Csarnokban játszik a csapat, méghozzá a Rise Against és a Touché Amoré társaságában. Olvass tovább


Architects: jön az új lemez

A brit Architects rajongóinak nem csak az lehet jó hír, hogy a zenekar jövő év márciusában a Rise Against előzenekarként tündököl majd a kapuit ismét megnyitó Petőfi Csarnokban, hanem az a tény is, hogy a csapat januárban új lemezt rögzít. Mindezt egy rövid Twitter üzenetben osztotta meg követőivel a banda, akik így az idén megjelent ‘The Here and Now’ lemez folytatását, vagyis az ötödik Architects-anyagot 2012 első felére ígérik. Szintén friss hír a csapat tájáról, hogy a jövő évi albumon szereplő ‘Devil’s Island’ nótához már a klip is elkészült, íme: Olvass tovább


Rise Against, Architects és Touché Amoré a PeCsában!

Az ‘Endgame’ című albumával az idei év egyik legfontosabb rock lemezét szállító Rise Against két teltházas budapesti koncert után 2012. március 19-én újra hazánkba látogat. Az eseményt kiemelt érdeklődés kíséri mind hazai, mind nemzetközi oldalon, hiszen a csapat csak Magyarországról több mint 15.000 visszaigazolt rajongóval rendelkezik Facebook-on, Kelet-Európában pedig kizárólag nálunk lesz látható élőben. A koncert ezúttal a Petőfi Csarnokban kerül megrendezésre, ahol a Bring Me The Horizon kora nyári turnéja után ismét Pestre tévedő Architects és a szintén nem ismeretlen Touché Amoré nyitja majd az estét… Olvass tovább


BMTH: nyerj belépőt!

Június 15-én a Dürer Kertben vendégeskedik a Bring Me The Horizon, az Architects és a Deez Nuts! Mivel a buli valószínűleg telt házas lesz, így jó páran nem lehetnek majd ott ezen a kimagasló eseményen. Gondoltuk, egy valakit hozzásegítünk a bejutáshoz, amihez fabrikáltunk egy kis játékot is. A tovább gomb után egy fiatal nő képét találjátok és ha tudjátok ki ő (vagyis kinek a kije, esetleg a neve plusz pont), akkor írjátok meg nekünk az info@shortscore.net címre. Második lépésben, ha még nem tettétek, akkor csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz, ahol a győztes nevét június 7-én tesszük közzé. Olvass tovább


A Deez Nuts is a BMTH-buli vendége

Mint az már köztudott, június 15-én a Bring Me The Horizon lesz a Dürer Kert vendége, ahol a brit Architects is fellép. Viszont nem csak az említett két szigetországi banda, hanem a szigetföldrésznyi Ausztráliából érkező Deez Nuts is ott lesz. Az Underground Store-ban továbbra is komoly kedvezményeket vehettek igénybe meglévő jegyetekkel, a Facebookon pedig még mindig csatlakozhattok az év egyik legkomolyabb bulijának látogatói közé. Olvass tovább


Az Architects lesz a BMTH vendége!

Bizonyára sokak számára örömteli hír, hogy a júniusban Budapesten esedékes Bring Me The Horzion koncert egyik vendége a szintén brit Architects lesz. A Skalar Music szervezőitől származó információk szerint, ha időben elfogy a jegyek nagy része az eseményre, akkor a buli átkerülhet a Petőfi Csarnokba, ahova több, mint kétezren is beférnek. Az Architects egyébként a napokban egy új klippel is előáll, melyet a ‘Heartburn’ című dalra forgattak a srácok. Olvass tovább


Újabb ütős nevek a Novarockon

Bővült a 2011-es osztrák Novarock fesztivál fellépőinek névsora, méghozzá nem is akármilyen nevekkel. A június 11-13 között Nickelsdorfban megrendezésre kerülő eseményen a már korábban bejelentett zenekarok mellett ott lesz ott lesz a Linkin Park, a Social Distortion, az Alter Bridge, a Boysetsfire, a Bring Me The Horizon, a Times Of Grace, a Kingdom Of Sorrow,  az Alesana, az Escape The Fate és az Architects is. Ahogy arról a napokban már írtunk, itthon is van lehetőség jegyvásárlásra és szervezett buszos útra, kattintsatok ide a részletekért.


Architects – itt és most

A brit Architects 2011. január 24-én hozza ki negyedik stúdióalbumát, és a csapat máris előállt a 2011. egyik nagy durranásának ígérkező ‘The Here And Now’ lemez borítójával. Az Architects januárban Európa-turnéra indul a Bring Me The Horizon és a The Devil Wears Prada társaságában. Magyar állomásról nincs szó, de január 16-án a bécsi Arenában el lehet csípni a bandákat. Egy új dalt, a ‘Learn To Live’-et, a tracklistet és a borítót is megtaláljátok a tovább mögött… Olvass tovább


Klippremier: Bullet For My Valentine, 30 Seconds to Mars, Architects

A brit Architects elkészítette legújabb klipjét a ‘Day In Day Ou’t című dalhoz, amely a január 25-én, ‘The Here And Now’ címmel megjelenő negyedik nagylemez előfutára. A Bullet For My Valentine új videója, a ’Bittersweet Memories’ is napvilágot látott, mely a díjnyertes filmrendező, Nigel Dick (Guns n’ Roses, Nickelback) kezei közül került ki. A szám az együttes harmadik, Fever című albumáról származik, amely 71.000 eladott példánnyal kiadása első hetében az amerikai Billboard 200 sikerlista 3. helyén végzett. Végül, de nem utolsó sorban a 30 Seconds to Mars egy túlspilázott, hatásvadász, ugyanakkor látványos klippel (‘Hurricane’) próbált maradandót alkotni, hogy sikerült e nekik, az itt nálunk is kiderülhet: Olvass tovább


Architects: januárban új lemez

A brit Architects, hamarosan piacra dobja legújabb nagylemezét, mely a ‘The Here and Now’ címet kapta. A lemezhez készült első trailert pedig alább már meg is lehet tekinteni, amiben Andrew Neufeld a Comeback Kid énekese beszél a zenekarral való közös munkáról és a lemezen való vendégszerpeléséről. A ‘The Here and Now’ január 24-én fog megjelenni a Century Media Records gondozásában, a producer pedig Steve Evetts volt, aki többek között eddig a The Dillinger Escape Plannel és a Sepulturával dolgozott már együtt. Olvass tovább


Covers Of The Damned: feldolgozások nagyoktól nagyobbaknak

Az Atreyu egy ötszámos EP-t jelentet meg a következő hetekben, melyen turnétársaik közreműködésével, vagyis az Architects, a Bless The Fall, a Chiodos és az Endless Hallway négyessel dolgozták fel olyan előadók dalait, mint a Deftones, az Aerosmith, a Thin Lizzy, a Volbeat és a Dead Kennedys. A ‘Covers Of The Damned’ címet viselő anyag október 12-én lát napvilágot, majd október 20-ától indul a turné is. A kiadványhoz készült egy kisfilm is, íme: Olvass tovább


Architects dalpremier a BBC-n

Kedden volt a premierje a brit mathcore Architects új, ‘Day In Day Out’ című dalának a BBC Radio 1-on. Mint az a műsorból is kiderült, az új korong címe ‘The Here And Now’ lesz, a konkrét megjelenési dátumról azonban egyelőre nem lehet tudni azon túl, hogy 2011 elejére tervezik. Az Architects legutóbbi lemeze 2009-ben jött ki ‘Hollow Crown’ címmel. A tovább mögött meghallgathatjátok a fentebb említett nótát: Olvass tovább


Klippremier: A Day To Remember, Architects

Ezúttal sem ússzuk meg új klipek nélkül a hét kezdést. Nézzétek meg alább először az Architects ‘Follow The Water’ című nótához készült videót, mely a ‘Hollow Crown’ lemezen található. Utána pedig jöjjön az A Day To Remember ‘I’m Made Of Wax Larry, What Are You Made Of’ című klipje, mely az október 26-án megjelenő ‘Homesick Deluxe Special Edition’ lemezt hivatott promotálni. Olvass tovább


Altamont Never Say Die!

Never Say Die!

Nagy buli lesz november 22-én az A38-as állóhajón. Kétségtelenül a tengerentúli Unearth és az ausztráliai Parkway Drive lesz a szenzációja a fesztiválnak, de mellettük olyan bandák fognak zúzni a Dunán, mint a kanadai Despised Icon, az angol Architects és még három amerikai csapat, név szerint: Protest The Hero, Carnifex, Whitechapel. A jegyek elővételben 5800 forintért, a helyszínen (ha még lesz) 6500 forintért lesznek megvásárolhatóak.  A moshpit-tengerek és a breakdown-hegyek híveinek mi kell még? Nyomás jegyet venni!


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.