Új lemezt is készít a Senses Fail

Mindössze pár napja számoltunk be róla, hogy a Senses Fail hamarosan megjelenteti 10 éves jubileumára összerakott válogatáslemezét, de Buddy Nielsenék már az új albumon is nagyban törik a fejüket. Az egyik friss tengerentúli interjúban arról kérdezték a csapatot, hogy a Vans Warped Tour után milyen terveik vannak, mire ők elárulták, hogy ősztől már stúdióznak egy új album rögzítése miatt. A csapat legutóbbi sorlemeze a 2010-es ‘The Fire’ volt.

 


Make Do And Mend: Budapest után új lemez

A tavaly már egyszer nálunk járt és most májusban ismét érkező Make Do And Mend gyakorlatilag mindennel elkészült az új lemez kapcsán. Az anyag, mely a 2010-es debüt ‘End Measured Mile‘ folytatása lesz, Matt Bayles (A Wilhelm Scream, Polar Bear Club, Mastodon) producerkedése mellett készült, megjelenése pedig a következő hónapokban esedékes a Rise Records istállójánál. A Twitteren az alábbi rövid üzenetet tette közzé a csapat:  “Örömmel jelentjük be, hogy elkészült az új lemez! Felvéve, mixelve, maszterolva.” Olvass tovább


Pozitív lesz a Set Your Goals

Az április 25-én a Cancer Bats társaságában ismét Budapesten vendégeskedő Set Your Goals pár héten belül stúdióba vonul, hogy Chad Gilbert (New Found Glory) segítségével rögzítsék legújabb lemezüket. Az AbsolutePunk oldalnak nyilatkozott is a csapat a készülő anyag részleteiről: “Írtunk egy dalt arról, hogy mennyivel jobb minden, ha tiszta fejjel állunk hozzá. Itt nem feltétlenül a straight edge életmódra gondolok, hanem egy józan hozzáállásra. Az egész anyag pozitív lesz és zeneileg a csapat korai időszakára koncentrál majd”. A Set your Goals legutóbbi albuma tavaly jött ki ‘Burning at Both Ends’ címmel. Olvass tovább


Végzett a Yellowcard

Az USA-ban roppant népszerű pop/punk csapat, a Yellowcard Twitter profilján keresztül tudatta népes rajongótáborával, hogy befejezték új lemezük munkálatait: “Végeztünk! Elképesztően jó öt hét van mögöttünk és még sosem vártuk ennyire egyetlen albumunk megjelenését sem“. Az új kiadványhoz egyelőre nincs pontos megjelenési dátum, de annyi biztos, hogy a Hopeless Records égisze alatt lát majd napvilágot. A Yellowcard fellép az idei Frequency fesztiválon, mely az ausztriai St.Pöltenben kerül megrendezésre augusztus második felében.

 


Kirabolták a Blessthefallt

Az eset Montrealban történt, ahol a Blessthefall tagjai az egyik klub mögött parkoltak le furgonjukkal. Míg a csapat az épületben volt, ismeretlen tettesek feltörték a járgányt és három hátizsákot is magukkal vittek. Az eltulajdonított táskákban vadonatúj MacBook gépek, iPod lejátszók, útlevelek és egy nagy értékű, aktuális turnéjuk videóanyagát tartalmazó kamera volt. A Beau Bokan vezette csapat a Facebookon kért segítséget rajongóitól, hátha valaki információval tud szolgálni a meglovasított tárgyak hollétéről. A Blessthefall február 9-én Bécsben játszott, az akkori buliról készült beszámolónkat ide kattintva találjátok.


Suicidal Tendencies a Zöld Pardonban!

Igazi szenzáció, hogy a kapuit hamarosan új helyen megnyitó Zöld Pardonba látogat a legendás Suicidal Tendecies. Az énekes Mike Muir által 1981-ben alapított zenekar pályájának kezdetén sok pletyka keringett arról, hogy a tagjai bandatagok – ruházatuk, fejkendőik, gördeszkáik, kifordított baseballsapkáik is erre utaltak. Első fontosabb klipjük a Institutionalized volt az első hardcore punk videó, ami bekerült az MTV-be – ennek köszönhetőn a banda hamar széles körű ismertségre tett szert és megkezdte világhódító útját: tinédzserek ezrei kezdte utánozni öltözködésüket – ők tették népszerűvé hardcore körökben a szembe húzott fejkendőt (bandana) és a kosaras mezt – valamint ami még ennél is fontosabb: zenei mozgalmat indítottak el a legkeményebb riffelős trash metalt groove-os ritmusokkal és rap-en alapuló kántáló énekléssel… Olvass tovább


Parkway Drive: nagyszabású DVD

Az április 20-án a bécsi Gasometerben fellépő Parkway Drive új DVD-t készül kiadni, mely ‘Home Is For The Heartless‘ néven kerül majd a boltok polcaira. A 75 perces anyag öt kontinensen, 42 (!) országban rögzített felvételből állt össze, mellyel szeretnék minél részletesebben bemutatni a világ körüli turnézás legjobb pillanatait. Az ausztrál zenekar három évvel ezelőtti DVD kiadványa hazájában a platina státuszig kúszott, ráadásul minden idők legnagyobb eladását produkáló ausztrál zenei DVD lett. A friss anyaghoz készült egy kedvcsináló videó is, azt megnézhetitek a tovább gomb mögött. Közben továbbra is lehet jelentkezni a fentebb említett, jövő hét pénteken esedékes bécsi Parkway Drive, The Ghost Inside, Miss May I, Confession koncertre induló ShortScore-buszra. Részletek ide kattintva. Olvass tovább


In This Moment: nyáron jön a ‘Blood’

A kaliforniai In This Moment a ‘Blood’ címet adta soron következő nagylemezének, mely idén nyáron érkezik a Centruy Media gondozásában. Az anyag producere ismét Kevin Churko volt, aki korábban dolgozott már Ozzy Osbourne-nal és a Five Finger Death Punch csapatával is. Az In This Moment néhány hónappal azután kezdte meg a munkálatokat az új lemezen, hogy Jeff Fabb dobos és Blake Bunzel gitáros távoztak a tavalyi évben azért, hogy az American Idol döntős James Durbin háttércsapatához csatlakozhassanak. Őket Tom Hane (Thyateira) és Randy Weitzel (Flatline, American Massacre) helyettesíti.


Ignite: jön az első DVD

Az Ignite június 18-án adja ki története első koncert DVD-jét, mely az ‘Our Darkest Days Live’ címet kapta, és amit a Century Media vett gondozásába. A lemez 21 élő felvételt, dokumentumfilmet és klipeket fog tartalmazni. A DVD-n lévő koncertet még 2008-ban rögzítette a zenekar egyik németországi állomása során.


Terror: különleges kiadvány

A nyáron minden valószínűség szerint ismét Budapesten vendégeskedő Terror egy új gyűjteményes anyagot fog kiadni április 24-én. A ‘No Regrets No Shame: The Bridge Nine Days’ címmel a Bridge Nine Records-szon keresztül érkező csomag  tartalmazni fogja a banda eddig soha nem látott interjúit, és koncertfelvételeket, valamint videókat a  ‘Lowest Of The Low’ albumról. A lemezhez CD/DVD formátumban lehet majd hozzájutni, mely számos bónuszt és meglepetést tartogat a rajongóknak. Íme egy kis ízelítő: Olvass tovább


Kilian – kislemez és klipforgatás

Egy kelta legenda szerint egyszer húsvéthétfőn négy gyerek tűnt el a rengetegben. A fiúk fagyöngyért mentek az erdőbe, hogy a Szent Kiliannak szentelt templom oltárát díszítsék vele. A négy gyermeket sohasem találták meg… A Kilian zenekar az ő mítoszukat eleveníti fel. Zenéjükben keveredik a stoner, a grunge, a pszichedelia, és a magyar nyelvű saját dalok mellett néha feltűnnek Pearl Jam, Godsmack és Down feldolgozások is. A csapatot a Nils ex-gitárosa, Jacsó Miklós gründolta össze… Olvass tovább

Heart in Hand és Polar hétfőn a Club 202-ben!

A ShortScore.net és a Club 202 szervezésében ismét Magyarországra érkezik a brit Heart in Hand, akik ezúttal magukkal hozzák a Polar csapatát is. Az eseményre, melyen a Shell Beach is fellép és valószínűleg ízelítőt ad közelgő lemezéről, 1000 forint lesz a belépő, mely teljes egészében lefogyasztható. Az április 9-én, hétfőn esedékes bulit további infók elérése érdekében jelölhetitek a Facebookon is, ide kattintva. Ízelítők itt lejjebb: Olvass tovább


Silverstein, We Are The Ocean: vasárnap Budapesten!

Most vasárnap ismét történelmi pillanatnak lehetünk szem- és fültanúi, hiszen az előző évtized egyik legmeghatározóbb emocore/post-hardcore zenekara, a Silverstein debütál hazai színpadon, mégpedig egy kétségkívül fülledt klubkoncert formájában. Ennek igazi értékét pedig nem csupán azon örömteli tény biztosítja, hogy a tíz éve töretlen felállással működő zenekar a mai napig képes megújulni, hanem az is, hogy a Dürer Kertben esedékes buli is igazolni fogja az első három nagylemez időtlenségét… Olvass tovább


Új dal a HopeToBelieve-től!

A 2008 óta létező, erős hazai reménységnek számító HopeToBelieve új dalt tett közzé ‘Where I Belong’ címmel, melyet a gyulai No Silence stúdióban rögzített a csapat. Az említett számmal sikerült bejutniuk az Offline Rock Talent legjobb zenekarai közé is, így ennél jobb ajánlólevél talán nem is kell a szerzemény meghallgatásához, melyet itt nálunk meg is tehettek: Olvass tovább


Parkway Drive-koncert: buszos út Bécsbe!

Április 20-án Ausztriában koncertezik a hatalmas népszerűségnek örvendő ausztrál metalcore csapat, a Parkway Drive, akik a The Ghost Inside, a Miss May I és a The Confession társaságában lépnek fel a bécsi Gasometerben. A bulira a ShortScore szervezésében busz indul, melyre az info@shortscore.net címen lehet jelentkezni. Továbbá érdemes jelölni az eseményt a Facebookon, így nem maradtok le semmilyen fontos információról sem az úttal kapcsolatban. Olvass tovább


Senses Fail: nyáron best of

A Buddy Nielsen vezette Senses Fail egy ideje már megígérte rajongóinak a csapat tíz éves munkásságát összefoglaló ‘best of’ lemez megjelenését, mely idén nyáron végre tényleg a boltokba kerülhet. A ‘Follow Your Bliss: The Best Of Senses Fail’ június 19-én jön ki a Staple Records-nál, méghozzá dupla CD-s formátumban. Az anyag egy bonus EP-t is tartalmaz majd, melyen néhány új dal kap helyett. Íme a tartalom: Olvass tovább


Crazy Town: Shifty kómában

2002Az ezredforduló környékén ‘Butterfly’ című slágerével nagy népszerűségre szert tevő Crazy Town 37 éves frontembere, Shifty Shellshock lassan egy hete kómában fekszik Los Angeles egyik klinikájának intenzív osztályán. A nemrég új Crazy Town-lemez ötletével előállt Shifty, vagyis Seth Brooks Binzer az utóbbi időben csak balhéival hallatott magáról: drogfüggősége mellett betörést kísérelt meg, valamint barátnőjét is súlyosan bántalmazta. Kokain birtoklása miatt most februárban ismét bíróság elé kellett volna állnia, de jelenleg felépülésére is egyre kevesebb esélyt látnak orvosai. A Crazy Town egyébként 2009-ben már elveszítette egyik tagját, Adam Goldsteint, azaz DJ AM-et, aki drog-túladagolásban hunyt el.


Serj Tankian: jön a harmadik!

Az énekes, dalszerző, multihangszeres, költő, politikai aktivista és System Of A Down frontember Serj Tankian jelenleg a Los Angeles-i Serjical Strike Stúdióban csücsül és a végső munkálatokat végzi harmadik stúdióalbumán, a nyárra várható ‘Harakiri’-n, mely a 2010-es ‘Imperfect Harmonies’ méltó utódja. A lemez java 2011-ben íródott, amely egy igen zűrös év volt a sokszínű tehetség számára, saját elmondása szerint “a legsűrűbb, legtermékenyebb év eddigi életemben”… Olvass tovább


Guns N’ Roses: a Green Day iktatja be őket

A Green Day fogja beiktatni a Guns N’ Rosest a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, melyet április 14-én Clevelandben tartanak meg. Kapcsolódó hír, hogy egyre valószínűtlenebbnek látszik az eredeti Guns N’ Roses egyesülése az alkalomra, mivel Izzy Stradlin gitáros már jelezte, nem kíván részt venni a dologban. Slash szerint Axl Rose amúgy is szívből gyűlöli őt, így aztán a nagy összeborulásra nem kerül sor.


RHCP: letölthető az ingyenes EP

A pár napja elindult 2012-es Red Hot Chili Peppers turné alkalmából a zenekar egy ingyenes, ‘I’m With You Europe’ című koncert EP-t tett letölthetővé honlapján keresztül. A tavalyi Európa-turné során felvett öt dalt a RHCP dobosa, Chad Smith személyesen válogatta össze, melyen a következő dalok kaptak helyet: Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.