A Paramore a Beck és a Nine Inch Nails soraiból ismert Justin Meldal-Johnsen producerkedése mellett fogja rögzíteni legújabb lemezét, melyhez – Hayley Williams elmondása szerint – ezidáig egy dalt (‘Daydreaming’) fejeztek be teljesen. Az énekesnő egy friss interjúban arról is beszélt, hogy legújabb dalszövegei már nem lesznek annyira búskomorak: “Ma már sokkal könnyebben veszek dolgokat, mint amikor 19 voltam… az utolsó lemezünk megírása idején. Még a legkomolyabb dalok sem tűnnek ennyi év távlatából olyan vészesnek, mint amikor írtam azokat a szövegeket. Ezen a téren is változás várható, ahogy zeneileg is igyekszünk frissek lenni.“
EasyScore kategória bejegyzései
Paramore: készül az új album
Ignite: új koncertanyag közeleg
Bár Téglás Zoli az utóbbi hónapokban főképp a Pennywise frontemberi kötelezettségeivel volt elfoglalt, szerencsére ez sem szab gátat annak, hogy az Ignite július 18-án előrukkolhasson első koncert-DVD-jével. Az árulkodó című ‘Our Darkest Days Live’ gerincét a banda 2008-as lipcsei fellépése fogja adni: ezen a turnén a srácok a Terrorral, a Death Before Dishonorrel, a Strung Outtal és a BurnThe8Trackkel járták kontinensünk nyugati klubjait, és estéről estére 21 dallal álltak színpadra. Emellett a képanyag természetesen egy dokumentumfilmet is felmutat majd, amely méltán foglalja össze azt, hogy Orange County egyik leginkább reményteli punkbandája hogyan nőhette ki magát a világ egyik leginkább meghatározó ikonjává, amit kötelező jelleggel az ‘Our Darkest Days’-hez készült két videoklip is igazol majd a lemezfelvételt megörökítő képkockákkal egyetemben… Olvass tovább
Könyvet jelentet meg a Simple Plan
A júniusban Magyarországon, majd a prágai City fesztiválon is fellépő Simple Plan egy könyv piacra dobásával is megünnepli debütlemezének, a ‘No Pads, No Helmets…Just Balls’ megjelenésének tizedik évfordulóját. A novemberben érkező kiadványban Patrick Langlois fotói színesítik majd az egyes oldalakat, aki a zenekar szinte összes videójában feltűnik kisebb szerepekben, valamint a csapat régi barátjának tekinthető. A könyvben minden fontos részlet olvasható lesz, mely a Simple Plan elmúlt tíz évét ilyen vagy olyan irányba befolyásolta.
Osztrákokkal nyomul a ma esti New Beat
Két osztrák zenekar is fellép ma a Dürer-kertben, méghozzá a New Beat bulisorozat keretei belül. Ott lesz a kétszemélyes, bécsi Gore-Gore Boys, mely lo-fi diszkó terrort ígér, míg a linzi Delilah zajos-experimentális zúzással készül az estére. A koncertek után PastPerfect dj-k zenélnek, a belépés pedig továbbra is teljesen ingyenes. Olvass tovább
Green Day: Billie Joe-t megvették?
Az amerikai TMZ hírportálra került fel egy videó, mely a Facebook-alapító Mark Zuckerberg hétvégi esküvőjén készült és amelyen elvileg az hallható, ahogy a Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong Zuckerbergnek és friss feleségének, Priscilla Channak ajánlva játssza el a ‘Last Night on Earth’ című dalt. A brit NME magazin megpróbálta utolérni a Green Day szóvivőjét, hogy az énekes valóban fellépett-e a milliárdos menyegzőjén, ám az kitért a válaszadás elől. A zenekar egyébként nagyban dolgozik következő három lemezén, de addig fellépnek például a bolognai I-Day fesztiválon is, amelyre a ShortScore buszos túrát indít!
Az olimpiai lánggal futott a Muse
Közeledik a londoni olimpia, a szervezők pedig igyekeznek mindenféle módon népszerűsíteni az amúgy is hatalmas érdeklődésre számot tartó sporteseményt. Az olimpiai láng Plymouthból Exeterbe vezető útján 121 fáklyavivő működhetett közre, köztük a Muse három tagjának (Dominic Howard, Matt Bellamy és Christopher Wolstenholme) lehetősége nyílt arra, hogy szülővárosukban, Teignmouth-ban 7000 főre limitált közönség előtt szaladhassanak az olimpia jelképével. A trió egyébként idén ősszel tervezi megjelenteti hatodik nagylemezét, amely a basszusgitáros Wolstenholme szerint “drasztikusan más lesz, mint az eddigi Muse-anyagok“. A soron következő album mellett egy betétdalon is dolgozik a brit csapat, méghozzá David Campbell-lel, aki korábban a U2 pókemberes musicaljénél is segédkezett.
My Chemical Romance: Jarrod marad
A My Chemical Romance csapata júniusban nekiáll egy új lemez rögzítésének, mely a 2010-es ‘Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys’ anyagot követi majd a sorban. Frank Iero gitáros szerint nagyon jól haladnak a dalok megírásával, így egy hónapon belül elkezdhetik azok rögzítését is. A lemezen minden valószínűség szerinte Jarrod Alexander dobol majd, aki a lopás miatt kirúgott Michael Pedicone helyére érkezett tavaly. “Jarrod nagyon jó srác és remek dobos. Remek volt vele az elmúlt néhány hónapban együtt dolgozni és az a tény, hogy ő nem egy senkiházi tolvaj, nagy megkönnyebbülést jelentett számunkra.” – mesélte Iero, aki szerint az új album ismét konceptlemez lesz.
Meghalt a High Flight Society dobosa
Scotty Lockridge, az atlantai High Flight Society dobosa 31 évesen vesztette életét, mikor egy roham után olyan szerencsétlenül esett el, hogy végzetes fejsérülést szenvedett. Zenésztársai elmondása szerint Lockridge hétfő reggel saját otthonában lett rosszul, mikor rátaláltak, már öntudatlan állapotban feküdt lakása padlóján, nemsokkal később pedig meg is halt. A dobossal 2001 óta három EP-t és egy nagylemezt készített a csapat.
Matchbox Twenty: 10 év után új lemez
Kereken tíz év után új lemezt jelentet meg a Matchbox Twenty, az anyag szeptember 4-én lát napvilágot ‘North’ címmel. Az együttes frontembere, Rob Thomas az utóbbi években szóló karrierjét építgette, míg a Matchbox Twenty legutolsó dobása a 2007-es ‘Exile on Mainstream’ válogatáslemez volt. A zenekar előző stúdióalbuma 2002-ben látott napvilágot ’More Than You Think You Are’ néven.
The Real McKenzies Debrecenben!
Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál immár ötödik alkalommal várja a fiatalokat, 2012. július 25-től 29-ig. A rendezvényen számos hazai fellépő mellett ott lesz a Vancouverből érkező The Real McKenzies is, akik idén 20 évesek, ráadásul legújabb lemezük is mostanában jelent meg ‘Westwinds’ címmel. Az észak-amerikai kontinens egyik legjobb kelta-skót punk bandájának repertoárjában saját dalok mellett számos skót népdal szerepel – persze mindez punkos-rockos lendülettel eljátszva. Olyan legendákkal játszottak eddig együtt, mint a Rancid, az NOFX vagy a Flogging Molly – de a Metallicával is volt már közös koncertjük! A debreceni eseményről ide kattintva tudhattok meg bővebb információkat.
Enter Shikari: töltsd le az ingyen EP-t!
Az idei Volt, majd Hegyalja fesztiválon is fellépő brit Enter Shikari ingyenesn letölhető EP-vel kedveskedik a rajongóknak, melyet ‘Live in London NW5‘ néven pakoltak fel Rou Reynolds-ék az internetre. Az anyagon, melyet ide kattintva tudtok lekapni, a ‘System / Meltdown’, a ‘Gandhi Mate, Gandhi’, a ‘Destabilise’, a ‘Mothership’ és az ‘Arguing With Thermometers’ kapott helyet. Egyébként az Enter Shikari legutóbbi lemeze év elején jelent meg ‘A Flash Flood of Colour’ címmel.
Elhunyt Robin Gibb, a Bee Gees énekese
Hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb, minden idők egyik legsikeresebb, családi alapon szerveződött popegyüttese, a Bee Gees énekes-dalszerzője. A Bee Gees a mai napig 220 millió lemezt adott el, ezzel a rocktörténelem egyik legsikeresebb előadói és a Lennon-McCartney páros után a brit popzene legsikeresebb dalszerzői, 1997 óta hivatalosan is a rock halhatatlanjai. Tavaly írtak először arról, hogy Robin Gibb súlyos bélbetegséggel küzd, s egy daganatot eltávolítottak vastagbeléből… Olvass tovább
Anneke van Giersbergen Budapesten lép fel
Jó szokásához híven idén is új albummal jelentkezik Anneke van Giersbergen. Az ‘Everything Is Changing’ című lemez címéhez méltóan rendkívül változatos, és ezzel jól beleillik eddigi lemezeinek sorába. A 2007-ben szólópályára lépett holland Anneke sokaknak a ’90-es évek második feléből, a The Gathering mosolygós énekesnőjeként lehet ismerős. Legújabb turnéja sem hagyja ki hazánkat: május 30-án, ezúttal a budapesti Club 202-be hozza el zenekarát – és sokszínű zenei életművét… Olvass tovább
Sportfreunde Stiller ma este az A38-on!
A világ legnagyobb Bayern-drukker zenekara, a bajor Sportfreunde Stiller a müncheni BL-döntő után két nappal érkezik az A38 Hajóra, hogy méltóképp ünnepelje kedvenc labdarúgó-csapatának győzelmét – vagy egy kis vigaszt nyújtson az esetleges vereség után. A legnépszerűbb német punk-rock-pop együttes először az A38 Hajón. „54, 74, 90, 2006” – ezzel a számunkra, magyarok számára egyáltalán nem kedves dátummal kezdődik a német pop-punk-rock trió, a Sportfreunde Stiller legismertebb dala, ami a 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság nem hivatalos himnuszává lett. Annak idején egymillió ember énekelte teli torokból a Brandenburgi kapu tövében, amikor a harmadik helyezett német válogatottat köszöntötte, és a koncerten még a csapatot a vállán vivő középpályás, Bastian Schweinsteiger is beült a dobok mögé… Olvass tovább
Four Year Strong: szakítottak a Universallal
A Four Year Strong otthagyta eddigi kiadóját, a Universal Motown/Republic-ot, mely szerintük semmit nem tett a csapat legutóbbi, ‘In Some Way, Shape, Or Form’ című lemezének promóciójának ügyében. “Amikor a Motown és a Republic fúziója megtörtént, a lemezünk már kész volt. A Republic az anyag megjelentetése után le is tudta a szerepét, az érdektelenség pedig oda vezetett, hogy nyugodtan eljöhettünk a kiadótól. Részünkről senki sem szomorkodik.” – áll a csapat közleményében.





























