A Suicide Silence egyértelműen az egyik legdivatosabb zenekarnak számít manapság, mármint az extrém metal világában, amit egy ideje deathcore-nak is sokan csúfolnak. Így aztán persze nem volt kérdéses, hogy nagy tömeg lesz rájuk – na meg az After The Burial/Bleed From Within párosra is – kíváncsi. Mi sem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy nem képviseltetjük magunkat a rendezvényen, így aztán Barth Bandi barátunkat kértük meg, hogy nézze meg, majd foglalja Nektek össze a látottakat. A beszámoló kissé rendhagyóra sikeredett, de reméljük kedvetekre való lesz. Aki pedig lemaradt a buliról, annak talán jó hír, hogy a pletykák szerint nem kell sokat várni a Suicide Silence újabb pesti fellépésére. Olvass tovább
Beszámolók kategória bejegyzései
Port nyeltünk a Nova Rockon
Mivel a nickelsdorfi Nova Rock fesztivál mindössze két kilométerre helyezkedik el a magyar határtól már évről-évre, így akár teljes joggal magunkénak is érezhetnénk a rendezvényt. Hogy azért ne legyen annyira jó a kedvünk, a mi pénztárcánkhoz mérten meglehetősen drága a bejutás a fesztiválra. Napi jegyek csak nagyon korlátozott számban kaphatók, míg a háromnapos bérlet megváltása már sokaknak okozhatott erős fejfájást is. Persze mindez csak addig tart, míg az ember rá nem jön, hogy pénzéért több tucat olyan koncertet kap, melyekért itthon egyenként is elkérnének egy kisebb vagyont (System Of a Down, Linkin Park, Iron Maiden, stb.). Mi magunk idén az első napot éltük meg a helyszínen; többnyire nem csalódtunk… Olvass tovább
Roger Miret and the Disasters @ A38
Roger Miret minden HC rajongó számára külön fogalom. Hogy a Roger Miret and the Disasters mennyire számít annak, az már nem egyértelmű, viszont a punk különlegességekre vevő közönségnek mindenképpen csemege ízű ez a formáció is. Május 16-án az A38-on volt szerencsénk megtapasztalni, hogy mit is jelent a street punk New York utcáin, valamint kaptunk egy kis túladagolást csajfrontos bandákból is… Olvass tovább
Élő könyvjelző – (Subscribe @ Dürer kert)
Az immáron 12. életévét taposó Subscribe zenekar Budapesten is bemutatta legújabb albumát, amely a ’Bookmarks’ névre hallgat, és amit rendhagyó módon teljes egészében prezentált a Dürerben napjaink egyik legnépszerűbb hazai csapata. Mielőtt viszont szót ejtenénk a Csongor Bálint és Tilk Máté vezette bandáról, érdemes megemlékezni a nemrég még Slaughter At The Engagement Party néven futó The Southern Oracle, valamint a szlovén Elvis Jackson produkciójáról is… Olvass tovább
Ott voltunk: Chew Lips, Marshmallow és Fat Phoenix a Corvin felett
Nagyjából az utolsó pillanatokban a Tesco Disco Facebook oldaláról értesültünk a Chew Lips Skalar Music és a Stylewalker Massive által szervezett első hazai fellépéséről, így pillanatok alatt kellett cselekednünk – de megérte. Semmiképp nem akartuk kihagyni az előzenekarokat sem, ennek ellenére a Doors előadását lekéstük sikeresen – persze ha egyáltalán volt ilyen, mivel Jim mostanában keveset áll színpadon.
Buliztunk a Halakkal
Európai turnéjuk utolsó állomásán kaptuk el az Eternal Tango-t egy ingyenes koncerten a budapesti A38 hajón. Mondhatni az utolsó pillanatban értesültünk az eseményről, annak ellenére, hogy már korábban is felhívtuk a figyelmeteket erre a bulira – melynek a házigazdája a közkedvelt Fish! volt – így csak pár számot kaptunk el a 5 Yards előadásából. Érkeztünkkor épp egy akusztikus dalra ropta a tömeg, ami talán megpecsételte kicsit számunkra a srácok produkcióját, de azt mindenesetre megállapítottuk, hogy az énekesnek nagyon jó hangszíne van, és úgy általában a rendben van, amit csinálnak. Talán kicsit egyhangúnak tűnt a zene, de mindenképpen sokat várunk a csapattól a jövőben – kövessétek Ti is nyomon a munkásságukat Facebook-on vagy itt a ShortScore-on! Olvass tovább
Klippremier: A Day To Remember
Novemberben jelent meg a floridai A Day To Remember ‘What Separates Me From You’ című lemeze, mely korong egyik legnagyobb slágerdalához, az ‘All I Want’-hoz most elkészült a klip is. A videót Drew Russ rendezte és olyan arcok tűnnek fel benne, sőt, éneklik együtt a nótát az ADTR tagjaival, mint a Crime In Stereo, a Bring Me The Horizon, a Silverstein, a Parkway Drive, a The Devil Wears Prada és a Millencolin tagjai, vagy éppen Andrew WK és a Fall Out Boy-os (most éppen Black Cards) Pete Wentz. Kattintsatok egyet ide a klipért (az amerikai MTV-t válasszátok és türelmesen várjátok ki a reklámot is). Olvass tovább
Four Year Strong, A Loss For Words, Endiryah @ Arena, Bécs
Habár idén végre egy rakás jó turné jutott el Budapestig, még mindig vannak olyan különlegesebb események, amiért kénytelen vagyunk átlépni a nyugati országhatárt. A bécsi Arénában ezúttal a szakállas pop punk és post-hardcore nagymesterének számító massachusettsi Four Year Strong bulija tűnt kihagyhatatlannak, de az előzenekari státuszban vendégeskedő, szintén massachusettsi A Loss For Words és az osztrák Endiryah fellépését sem hagytuk ám ki… Olvass tovább
Hillsong London, LCGC – Soul & Gospel Fesztivál @ Aréna
Az Ez az a nap! szervező iroda egyedülálló tevékenységet folytat hazánkban: időről időre elhozzák a világ különböző pontjairól a legjobb kórusokat és kortárs gospel előadókat, miközben hihetetlen erős közösséget építenek, és az összetartást hirdetik. Most a Papp László Sportarénában gyűlt össze többezres tömeg (én ennyi embert még egy koncerten sem láttam az Arénában), hogy együtt érezze jól magát, és hogy segítsen az árvíz- és iszapkárosultakon. Fontos leszögezni, hogy ezek az események nem elsősorban koncertek, nem is klasszikus értelemben vett előadó-közönség viszony tapasztalható a rendezvényeken, inkább olyanok, mintha egy nagy baráti társaság gyűlne össze, és közösen emelkedne felül a napi gondokon. Ez a sok ember (köztük rengeteg fiatal) a koncertek alatt végig együtt énekel, nincsenek sztárok, nincsenek stylistok, viszont a koncert közben többször előkerülnek fontos kérdések, érzések. Mégsem irányítani próbálják az egybegyűlteket, hanem arra biztatnak, hogy magunk találjuk meg az utat, amin járni akarunk, ne hallgassunk másokra, csukjuk be a szemünket, és hozzuk meg a döntésünket, hogy hogyan is akarunk élni… Olvass tovább
The Grenma, After Classes, Velvet Stab, Kötelező Közhelyek @ Gödör
Ha egy zenekar olyan népszerűségnek örvend itthon a fiatalok körében, mint a The Grenma, akkor teljesen felesleges megkérdezni, hogy mi is olyan különleges egy banda hatodik szülinapi bulijában. Egyszerűen csak van rá igény, hogy akár havonta megünnepeljenek valamit a rajongóikkal karöltve, ha most éppen az egy hat éves múltat ölel fel, akkor azt. Mielőtt még elárulnánk azok számára is, hogy milyen volt a Gödörben megtartott mulatság, érdemes kitérni a meghívott vendégekre is… Olvass tovább
Peace, Love and Open Mind – A Placebo Budapesten
Miután hosszas szervezkedés, telefonálás és várakozás után nagy nehezen bejutottunk az Arénába, úgy gondoltuk, már sínen vagyunk. Na persze… Sikerült ugyanis ülőjegyet szereznünk, ami azonban nem jogosít a küzdőtérre való belépésre, így egy újabb cselhez folyamodva sikerült végül a terembe jutnunk. Ennek következtében nagyon sokat nem sikerült elcsípnünk az előzenekarból, de valljuk meg őszintén – ezen az estén ők voltak a legkevésbé fontosak. Olvass tovább
Sziget 2010: 5.nap
Már látatlanban is a vasárnap ígérkezett a legerősebb napnak a 2010-es Sziget egészét tekintve. Az is borítékolható volt, hogy a legnagyobb tömegnyomor is ezen a napon várható, ami nem is csoda, olyan nevek hallatán, mint Danko Jones, Billy Talent, Kasabian vagy a Muse. De aki ezeket, a koncerteket mind meg akarta nézni, az kénytelen volt beáldozni egy Monster Magnet és egy Fear Factory bulit is. Mi is így tettünk, de nem igazán bántuk meg…
.
Sziget 2010: 4. nap
Egy sima, egy fordított. Eddig így állunk a Sziget fesztivállal, ugyanis az erős szerdai nap után a csütörtöki kissé visszafogottabbra sikerült, majd egy emlékezetes pénteket követően megint csak zuhant egy keveset a hangulat. A legrosszabb érzés talán az volt, mikor végre be kellett látnunk, hogy az Iron Maiden messze van a csúcstól, mint dobostorta az ütőtől… Olvass tovább
Sziget 2010: 3.nap
Nem akármilyen felhozatalt varázsoltak össze a szervezők a Sziget harmadik napjára, hiszen láthattuk a 2000-es évek kezdetén meghatározónak számító nu metal nagyágyú Papa Roach-ot, a pop legújabb kishercegét, Mikat, az elektro hardcore-ral nyomuló Enter Shikarit, na és a 30 Seconds To Mars-t is, ami élőben nem túl jó, de legalább van benne egy Jared Leto…
Sziget 2010: 2.nap
A Sziget második napja talán a legkevésbé érdekes programokat tartogatta számunkra, de azért így is sikerült kifogni egy több mint különös Public Image Ltd. koncertet, ahol a jó öreg Johnny Rotten kántálására dülöngélt a nép, de a The 69 Eyes, mint sokadszor visszatérő vendég is emlékezeteset alkotott…
Sziget 2010: 1. nap
A töménytelen mennyiségű klubkoncert és egyéb fesztivál közepette gyakorlatilag észre sem vettük, hogy ismét eltelt egy év a tavalyi Sziget óta, ami azt jelenti, hogy most öt napon keresztül megint csak elvonulunk a hétköznapok elől, birtokba véve azt a placcot, ahol idén többek között a Muse, a Kasabian, az Enter Shikari vagy a 30 Seconds to Mars is megfordul. Kihagyván a -1. és a 0. napi programokat, a ShortScore-szerkesztők számára csak szerdán bőgött fel először az idei ”szigetmotor”, ami nagyot akart szólni, de tényleg csak akart… Olvass tovább
Rise Against, Semmi Komoly @ Dürer Kert
Elérkezett a nap, amire jó néhány éve sokan vártak, talán még a banda tagjai is: a Rise Against fellép Budapesten. A jegyek már 2 hete elfogytak, így várható volt a tömeg. A koncertre várakozókat a Semmi Komoly szórakoztatta dallamos punkrock zenével, ami nem is volt rossz. Felváltva szemezgettek angol és magyar nyelvű dalaik közül, de tudták, ez az este nem róluk szól, fél óra után el is búcsúztak és beálltak ők is a Rise Againstre várakozó tömegbe… Olvass tovább



A Blink 182 öt évvel ezelőtti feloszlása rengeteg rajongót keserített el, melyre a gyógyír ironikus módon egy repülőgép-baleset volt, amit Travis Barker isteni csoda folytán élt túl. A szerencsétlenség újra összehozta az egykori legjobb barátokat, hogy aztán a 2009-es amerikai turné után idén végre Európába is ellátogassanak. Hozzánk legközelebb a wieseni helyszín volt, így egy kisebb csapattal neki is vágtunk a pár száz kilométeres útnak… 























