A Rise Against nemrég március 15-re tűzte ki új, ‘Endgame’ című albumának megjelenését, melyről közben az első kislemezdal, a ‘Help Is On The Way’ is elérhető már digitálisan szerte a világon (a hazai digitális áruházakban a napokban kerül belistázásra). Tim McIlrath énekes a KROQ-nak elmondta, hogy a New Orleans-ban eltöltött időszak inspirálta a szám megírásakor, miután egy turné közbeni pihenőn szemtanúja lehetett a Katrine hurrikán és a BP olajkatasztrófa által okozott károknak a térségben.
xbaleex bejegyzései
Úton a segítség a Rise Against-től
Még mindig dobogós a Hurts
A brit szintipop duo, a Hurts ‘Wonderful Life‘ című számával meglepő eredményt ért el, ugyanis a srácok a múlt héten első helyre kerültek a legnagyobb országos rádiócsatorna, a Class FM toplistáján. A dal ezen a héten még mindig második, miközben a MAHASZ rádiós listáján is felkúszott a #4 helyig. A csapat második kislemeze a ‘Happiness’ albumról, a ‘Stay’ már eljutott a hazai rádiókhoz is, kíváncsian várjuk milyen eredménnyel szerepel majd, de addig is nézzétek meg a hozzá készült videóklipet itt: Olvass tovább
Neten az első új Emery dal
Habár csak március 22-én jelenik meg az Emery ‘We Do What We Wan’ című albuma, a szemfüles rajongók már megtalálhatják szerte az interneten a lemez első dalát, mely a ‘Curse Of Perfect Days‘ névre hallgat. A leakelt dal mellett a ‘Scissors’ című szerzemény egy 11 másodperces részletébe is belehallgathat bárki, aki “like”-olja az Emery Facebook oldalát. Irány tehát a Facebook, de előtte hallgassatok bele a’Curse Of Perfect Days’-be itt a ShortScore-on… Olvass tovább
Új dalokon dolgozik a Falcongate
A gyulai csapat utoljára tavaly júniusban jelentkezett, amikor is Sosa (jelenleg Rivals In The Fall) távozása után az ‘I Lose Sleep’ című dalt tették közzé MySpace oldalukon, most azonban újra itt vannak! Facebook profiljukon megjelent egy kép és egy hír, miszerint a fiúk nekiálltak számokat írni készülő lemezükre. A Falcongate emellett átköltöztette honlapját a Tumblr-re, és folyamatosan frissíti azt, úgyhogy érdemes figyelni őket, de itt a ShortScore-on is folyamatosan nyomon követhetitek a velük kapcsolatos történéseket is.
Valentin napon jön a Neon Trees lemez
Február 14-én, Valentin napon jelenik meg a hazánkban is rendkívül rövid idő alatt rádiós és TV-s babérokra törő Neon Trees új lemeze. A január végétől az Angels & Airwaves európai turnéjának vendégeként látható csapat (februárban már saját koncerteket is adnak Londonban és Párizsban) hihetetlen rádiós karriert futott be, ‘Animal’ című dalával meghódította a US Billboard Alternative listáját, Ausztráliától az Egyesült Királyságig számos országban toplistás, hazánkban pedig a MAHASZ Rádiós Top 40 listáján eddig eltöltött nyolc hete alatt #12 helyig jutott, a Class FM “Class 40″ listáján #19, míg az MR2 – Petőfi rádió Top 30-as listáján #2… Olvass tovább
Hogyan készít lemezt a Maroon 5?
A Maroon 5 azon előadók közé tartozik, akik nemcsak jó zenét játszanak, de képesek még itthon is lemezt eladni, és még a rádiók is játsszák a dalaikat. A tavalyi év második felében megjelent ‘Hands All Over‘ című lemezén szereplő ‘Misery‘-vel a csapat 2010 egyik legjobb rádiós slágerét szállította, mely a MAHASZ Rádiós Top 40 listáján a #4 helyig jutott, Top 5 lett az Editor’s Choice-on is, valamint a Single Top 10 #6 pozícióját is megszerezte… Olvass tovább
Érkezik az új Rise Against anyag
Január 25-én jelenik meg digitálisan a punk-rock ikon Rise Against ‘Help Is On The Way’ című kislemeze, mely a március 15-én boltokba kerülő ‘Endgame‘ nevű vadonatúj Rise Against albumot hivatott felvezetni. A lemezről már tavaly december 16-én beszámolt a Spin magazin (melynek éves listáját egyébként Kanye West ‘My Beautiful Dark Twisted Fantasy’-ja vezette), az Alternative Press a ‘Legjobban várt zene 2011-ben’ megjelöléssel illette, és a Billboard is kiemelt figyelmet fordít az ‘Endgame’-re. A tavaly hazánkban teltházas koncertet adott csapat előző, ‘Appeal To Reason’ című anyaga több mint 600.000 példányban kelt el, az utolsó kislemez, a ‘Savior’ pedig 8,4 millió embernek nyerte el a tetszését… Olvass tovább
New Found Glory: szívhez szóló trailer
Arról mar bizonyára mind értesültetek, hogy a pop-punk nagyágyú New Found Glory demózik az új lemezére, azonban eddig a srácok mindössze egy karácsonyi videóval örvendeztettek meg minket. Ennek most véget vetettek, és egy szívbemarkoló trailert tettek közzé készülő anyagukról, melyből kiderül, hogy a még Paramore-os Hayley Williams aktuális pasija, Chad Gilbert és a csapat másik gitárosa Steve Klein szerint is a pályafutásuk legjobb dalait örökítik meg éppen. Ehhez képest persze a többiek pelenkás jó tanácsa már csak hab a tortán, de ne is szaporítsuk tovább a szót, kattintsatok a továbbra, és irány a videó! Olvass tovább
Akusztikus videók a Velvet Stab-től
A Velvet Stab az új év 8. napján a Könyvtár klubban adott akusztikus koncertet, ahol végre a kevésbé fanatikusok is megérthették a dalok szövegét az új, ‘Újraépíted’ című EP-ről. “Nagyon köszi mindenkinek, aki eljött! Minden várakozásunkat felülmúlta az este!” -írta a csapat a Facebook oldalán. A srácok az estét rögzítették is, így ‘Az éj‘ és a ‘Rajzold át‘ című számok akusztikus videóit itt nálunk is megnézhetitek a tovább gomb után!
Pearl Jam: élő best of
2011. január 17-én ‘Live On Ten Legs‘ címmel élő anyaggal kezdi fennállásának 20. évét a nagysikerű ‘Eat, Pray, Love‘ zenéjét is jegyző Eddie Vedder vezette Pearl Jam. A csapat 2003 és 2010 közötti világ körüli turnéin rögzítette legismertebb dalait, így garantáltan a valaha látott legjobb és legdinamikusabb előadásban hallhatjuk a pályafutása alatt 60 millió lemezt eladott csapat legsikeresebb szerzeményeit… Olvass tovább
Műemlék lett a The Beatles zebrája
41 évvel a The Beatles legendás ‘Abbey Road‘ című lemezének megjelenése után a brit örökségvédelmi miniszter műemlékké nyilvánította az album borítójáról is jól ismert zebrát. A gyalogosátkelő eddig is turistalátványosság volt, védettségét pedig Sir Paul McCartney is üdvözölte. 2010 nem csak emiatt volt emlékezetes a Beatles rajongók számára, hanem azért is, mert megjelent a zenekar 50 éves fennállásának, és John Lennon halálának 30. évfordulója alkalmából az első hivatalos The Beatles zenei DVD! A ‘The Four Complete Ed Sullivan Shows featuring The Beatles’ című exkluzív kiadványon a szintén történelmi jelentőségű Ed Sullivan Show-beli fellépéseket láthatjuk, melyek 1964-ben elindították a világméreteket öltött Beatlemania nevű őrületet… Olvass tovább
Bezárt a KrossKult
Öt év hiánypótló működés után, közleményben jelentették be az oldal szerkesztői, hogy befejezi munkásságát a KrossKult. A Krosskult Magyarországon egyedülálló tematikával és hangvétellel juttatta el hozzánk a zenén keresztül a keresztény értékeket, írásaik mindig nyíltak és őszinték voltak, most mégis a befejezés mellett döntöttek. Az oldal anno jelentős szerepet játszott a ShortScore.net elindulásában, legkedvesebb testvéroldalunkként tekintettünk rájuk az elmúlt két év során, éppen ezért számunkra is rendkívül szomorú hír ez, de ezúton is szeretnénk sok sikert kívánni minden munkatársuknak további életükhöz. Mi pedig – mivel úgy gondoljuk az általuk eljuttatott tartalmakra szükség és igény van – szeretnénk valamilyen formában kibővíteni a tartalmainkat, hogy akik szeretnének hallani az itthon sajnos oly keveset foglalkozott zenei témákkal kapcsolatos történésekről, eseményekről, azok továbbra is megtalálhassák az őket érdeklő híreket.
A Spotify-on az After Classes
Az After Classes “Stand By The Giant Turtles!” című, 2001-2002-ben rögzített anyaga a ShortScore-nak köszönhetően immár elérhető a nyugaton egyre népszerűbb Spotify nevű streaming alkalmazásban is, miközben Magyarországról továbbra is ingyenesen letölthető.
A lemez már egy ideje kapható minden jelentős nemzetközi digitális zeneáruházban, és terveink szerint hamarosan az új, “Entrance, Elevator, Stairs” EP dalai is elérhetőek lesznek világszerte. Olvass tovább
Új lemezzel jön a The Coral
James Skelly, a The Coral (a zenekarnak semmi köze az itthon egykor sikeres Korál-hoz!) énekese a napokban bejelentette, hogy új lemezzel jelentkeznek, ami azonban mégsem annyira új. A december 6-án a boltokba kerülő albumon ugyanis a csapat legutóbbi, ‘Butterfly House’ című LP-jének anyaga hallható akusztikus változatban. A srácok miután rengeteg akusztikus koncertet adtak az elmúlt időszakban, egy nap alatt felvették, és bekeverték a dalokat.
Pofozkodik a Kings of Leon
A nemrég ‘Come Around Sundown’ címmel új lemezzel jelentkezett King Of Leon a napokban vendég volt az Egyesült Államokban sugárzott, Jimmy Fallon vezette Late Night beszélgetős showműsorban. A csapat tagjai egy rövid jelenetet készítettek, ahol recepciósként végigpofoztak egy vendéget.Ez már a második alkalom, hogy Caleb Followill, a csapat frontembere feltűnik tengerentúli show-ban, miután pár hete vendég zsűritagja volt az amerikai Iron Chef főzőműsornak. Csekkoljátok a Followill testvérek jelenetét itt: Olvass tovább





























