Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, október 2-án hazánkba érkezik az amerikai Jesus Culture csapata, akik az Ez az a nap! 2011-es rendezvénye keretében lépnek színpadra. A dicsőítő estnek a budapesti Papp László Sportaréna ad majd helyet, ahol már délután 5 órától lesznek programok és zenei szolgálatok. Jó hír, hogy a zenekarral tart a csodálatos hangú énekes – Kim Walker Smith is. Jegyek már kaphatóak a Ticket Express országos hálozatában, a Kérügma webáruházban, illetve az egyéni terjesztőknél. Ne felejtsétek, hogy még vásárolhattok csoportos kedvezményes belépőket, mellyel akár már 2240 Ft-ért ott lehettek a nagyszerűnek ígérkező eseményen! Ne hagyd ki Te se! Olvass tovább
hajnalcsillag bejegyzései
Jesus Culture jegyinfók
Szeptemberben új WCAR lemez!
A We Came As Romans csapata bejelentette, hogy szeptember 13-án érkezik második nagylemezük, az ‘Understanding What We’ve Grown To Be‘ . Az Equal Vision kiadásában megjelenő albumot még tavasszal kezdték el felvenni Joey Sturgis-szel, mely után az A Day To Remember társaságában indultak turnézni. A végső munkálatokat pedig most májusban fejezte be a detroiti banda. Az első dalt (‘Mis//Understanding’) máris meghallgathatjátok a tovább után, az Altpress-nek köszönhetően pedig egy, a srácokkal készült interjút is elolvashattok. Olvass tovább
Készül a Thrice lemez!
Mostanra már biztossá vált, hogy a Thrice ‘Major/Minor‘ című nagylemeze szeptember 20-án érkezik a Vagrant Records gondozásában. Dustin Kensrue – a csapat énekese és egyben frontembere – nem régiben adott interjút az Alt Press-nek, melyben a készülő anyag stílusáról, dallamvilágáról és a szövegek hátteréről kérdezték. Tovább olvasva pedig találtok néhány új felvételt a stúdióból. Olvass tovább
Comeback Kid: vissza Európába!
A Comeback Kid csapata alig egy hónapja turnézott a kontinensen, máris visszatérnek! Úgy látszik nagy hatással volt rájuk az európai légkör, hiszen nyáron két hétig újra a földrész rajongóinak kedveznek. A kanadai hardcore banda az Avocado Booking szervezésében a Living With Lions – és egyes városokban a Devil In Me és a Blood Command – társaságában augusztusban Európában koncertezik.
[A *-al jelölt helyszíneken csak a CK lép fel!] Olvass tovább
Az Anberlin végleges európai körútja
Közel egy hónapja már olvashattátok nálunk, hogy az Anberlin egy hosszabb európai körútra indul a nyáron. Eddig Bécs mellett csak néhány nagyváros volt biztos, mostanra azonban kialakult az egy hónapos turné pontos beosztása és helyszínei. A srácoknak lesz egy ingyenes koncertje is, de az sajnos Londonban. Olvass tovább
A Saving Grace mostantól a Facedown-nál!
Az új-zélandi Saving Grace csapata a korábbi Strike First/ Facedown kettőssel aláírt szerződést felbontotta, és mostantól hivatalosan is csak a Facedown Records-ot erősíti. Az új kiadónál első nagylemezük ‘The King Is Coming‘ címen érkezik – nagy valószínűséggel a tél elején, melynek dalait augusztusban veszik fel Zorran Mendonsa producerrel (aki az előző két LP-nél is közreműködött). Olvass tovább
Switchfoot lemezinfók
A Switchfoot rajongók kíváncsiságát kielégítve az együttes végre bejelentette: szeptember 20-án érkezik a ‘Vice Verses‘. Az alternatív rock banda 8. nagylemezének produceri munkálataira Neal Avron-t (Yellowcard, Noew Found Glory) és Mike Elizondo-t kérte fel. Egy régebbi bejegyzésben pedig már megnézhettétek néhány új dal élő felvételét, amit most érdemes újra feleleveníteni. Olvass tovább
Bemutatkozó anyag a Debtor-tól!
A Debtor nevű amerikai hardcore/punk csapat 2009 végén csatlakozott a Blood & Ink családjához. Az öttagú philadelphiai banda eddig csak egy demo-t adott ki, most azonban július 8-án debütálnak első nagylemezükkel. A ‘Bloodseeds‘ címet viselő LP-t a Strongarm és a korai Shai Hulud zenéjéhez hasonlítják. A korongról az első dal meghallgatható ‘Resolve‘ címen, hamarosan pedig az is kiderül mennyi a közös vonás az említett zenekarok zenéjében.
Remix album a Showbread-től
Twitterén keresztül jelentette be az amerikai Showbread, hogy remix album kiadására készül. A ‘Who Can Unknow It?‘ címet viselő lemezről pontos információk még nincsenek; így azt sem tudni, hogy azt hogyan bocsátják majd ki, hiszen tavaly a non-profit Come&Live! kiadóhoz szerződtek. Mindenesetre a borító már adott hozzá.
Altars: szerződés a Strike First-tel!
A Colorado székhelyű Altars a napokban csatlakozott a Facedown/ Strike First Records kombóhoz. A 2010-ben alapított hardcore banda - akik korábban Monuments néven zenéltek – debüt EP lemezét július 19-én bocsátja ki ‘Opposition‘ címen. A srácok a Random Awesome Studio-ban (Legend, For Today, A Plea For Purging) készítették el első albumuk felvételeit Josh Schroeder társaságában. A korongról két bemutatkozó dalt meghallgathattok az együttes facebook oldalán, a tovább után pedig megnézhetitek a hozzá készült borítót. Olvass tovább
Nyáron érkezik az Greeley Estates új anyaga!
Az arizonai post-hardcore/ screamo banda augusztus 2-án jelentkezik ötödik nagylemezével, mely a ‘The Death of Greeley Estates‘ nevet kapta. A Greeley Estates legújabb korongja is a Tragic Hero Records-nál lát napvilágot, amit Cory Spotts közreműködésével készítették. Az énekes-frontember - Ryan Zimmerman – azt nyilatkozta, hogy: “ez az új album megmutatja hogyan fejlődött a hangunk az évek során”. A srácok a napokban mutatták be ‘Friendly Neighborhood Visit‘ című dalukat, melyen kívül még egy új szerzemény is bemutatásra került – ez a tovább után találjátok. Olvass tovább
Új csapat a Blood & Ink Records-nál!
A magáról nem sokat eláruló nashvillei Friends csapata nemrégiben csatlakozott a Blood & Ink Records-hoz. Az ex-Dependency és ex-Worker tagokból álló együttes pop-punk/emo zenét játszik, dalaik pedig a lányokról, a főiskolai bánatokról és a felelősség súlyáról szólnak. A három tagú formációnak június 9-én megjelent a ‘Better Of Alone‘ című EP-je, melyet ingyen meghallgathattok és letölthettek bandcamp oldalukról. Olvass tovább
Klippremier: Red – Feed The Machine
A keresztény hard-rock csapat elkészítette legújabb videóját a ‘Feed The Machine‘ című dalra. Ez a Red sláger az idén megjelent ‘Until We Have Faces‘ albumon szerepel. A klip egy kis bevezetővel kezdődik – így 7 és fél perces lett, de érdemes megnézni, mert igazán különlegeset alkottak a srácok. A tovább után tehát a mindenkinek kötelező megtekintés! Olvass tovább
Ingyenes Mike Herrera koncert Bécsben!
Mike Herrera – az MxPx frontembere – 2007-ben szóló karrierjét egyengetve megalapította a Tumbledown nevű bandát. A négy tagú csapat stílusválasztásánál az alternatív country/ punk keveréket jelölték meg, ami nem kis sikert hozott nekik. Az együttes most Európát készült meghódítani nyári koncertjeivel, melynek hozzánk legközelebbi állomása augusztus 17 – Bécs. Jó hír, hogy a belépés teljesen ingyenes az akusztikus jellegű estére! Tessék rá készülni, például a tovább után megtekinthető videóval. Olvass tovább
Run Kid Run lemezinfók
A Tooth & Nail családjába tartozó Run Kid Run idén harmadik nagylemezének elkészítésére adta a fejét. A pop-rock/ punk csapat július 12-én készül kiadni a ‘Patterns‘ című albumát, melyet Mark Lee Townsend és Matt Thiessen társaságában vettek fel. A tovább után találtok két videót; az egyikben az új dalok akusztikus verziójával ismerkedhettek meg, a másik pedig egy új szám (‘Back To The Basics’), melyet már az amerikai rádiók hetek óta játszanak. Olvass tovább




























