Két darab, egyenként több mint 400 kg-ot nyomó dobverőt készítettek az ohiói Warren városában, méghozzá Dave Grohl tiszteletére. A Foo Fighters frontemberének szülővárosában ezért döntöttek úgy, hogy két dobverőt állítanak ki, mert Grohl korábban a Nirvanaban is maradandót alkotott. Érdekesség, hogy a zenészről 2008-ban egy kis utcát (Dave Grohl Alley) is elneveztek a városban, az óriási dobverőket is ide fogják átszállítani szeptemberben. A két ütőt nyárfa rönkökből faragták ki, és a Guinness-rekordok Könyve is hitelesítette a tárgyat, mint a világ legnagyobb dobverőjét…
Grohl 1969-ben született Warrenben, de szüleivel még fiatalon elköltözött Washingtonba, vagyis nem sokáig lakott a városban.
“A szívem mélyéből köszönök mindent Warren csodálatos városának. Köszönet a gyerekkori emlékekért, a családomért, a saját utcámért és a világ legnagyobb dobverőiért, a támogatásért és mindenek előtt azért, hogy ilyen kiváló közösség él itt. Büszke vagyok rá, hogy Warrenből származom” – reagált a város ajándékára Grohl.
















