A hónap bejegyzései: október 2011

The Get Up Kids: a My Chemical Romance billentyűsével jönnek

Bár a zenekar rajongóinak nem okozhat különösebb meglepetést, hogy a holnap Budapesten fellépő The Get Up Kids azzal a James Deweesszel jön, aki itt alapítóként, a My Chemical Romance-ben pedig turnébillentyűsként van jelen, azonban a nyugati rajongóknak még le kellett mondaniuk a teljes élményről, mert a korábban a Coalesce-ben is megfordult zenész még épp a tengerentúlon turnézott másik zenekarával… Olvass tovább


Paramore: 3 hónap, 3 dal

Bár a Paramore csak 2012-re ígér új nagylemezt, azért ez év hátralévő részében sem unatkoznak majd a csapat rajongói. Hayley Williams és két társa decemberig három dalt jelentet meg, a sort pedig a már elérhető ‘Renegade’ című dal nyitja. A megjelenések láncolatát a ‘Hello Cold World’ című szám folytatja majd november 7-én, végül az ‘In The Mourning’ érkezik, december 5-én. A dalok kizárólag a zenekar honlapján lesznek megvásárolhatóak – a Paramore a fanatikusok számára egy Singles Club nevű formátumot hozott létre. A fentebb említett ‘Renegade’ itt nálunk is meghallgatható: Olvass tovább


Linkin Park: Chestert megműtötték

A Linkin Park lemondani kényszerült október 16-i floridai koncertjét, ugyanis Chester Bennington sürgős vállműtéten esett át a napokban. A még mindig az ‘A Thousand Suns’ című tavalyi lemezt turnéztató csapat énekese nemrég, az egyik ázsiai fellépésen szenvedett sérülést, és bár hiába a vasárnapi koncert lenne a világ körüli turné zárása, Bennington orvosai tanácsára nem vállalta azt be. A Linkin Park egyébként javában dolgozik új lemezén is, melyre a frontember szerint csupa minőségi dal fog felkerülni.

Mikey Welsh (1971-2011)

Mikey Welsh-t, aki 1998 és 2001 között volt a Weezer basszusgitárosa, a hétvégén holtan találták chicagói hotelszobájában. A rendőrség tájékoztatása szerint a szálloda személyzete hívta ki a mentőket, amikor Welsh-t öntudatlan állapotban találták a szobája padlóján. Az orvosszakértői vélemény szerint a tragédiát narkotikumok okozták, ám azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mit és milyen mennyiségben szedett be a zenész, aki a Weezer ottani koncertje miatt érkezett a városba. Mikey Welsh 40 éves volt.


Feloszlott a The Academy is…

Az amerikai The Academy is… tagjai október 8-án egy Facebook bejegyzésben közölték rajongóikkal, hogy 9 éves fennállásuk és 3 nagylemezük után külön utakon folytatják a zenélést. “2003-ban kezdtünk el együtt zenélni három fiatal barátként Chicago külvárosában. Az volt az álmunk, hogy olyan zenét csinálunk, ami jelent számunkra valamit és hogy magunk mögött hagyjuk a várost, azért hogy felfedezhessük, amit számunkra nyújthat ez a világ. A The Academy is… nyomot hagyott maga után. Sosem mentek egyszerűen a dolgok, de a zene szeretete egy örökös közös nevező volt közöttünk… Olvass tovább


Circa Survive: Green az L.A. Ink-ben

A Circa Survive frontembere, Anthony Green a napokban szerepelt az itthon is nagy sikernek örvendő L.A. Ink című tetoválós realityben. Dan Smith tetováló művész készített a felkarjának a belső részére egy horgonyt, a kisfiának a nevével. Green a műsorban mesélt arról, hogy a felesége kétszer is elvetélt, mielőtt James a világra jött volna. “Végig kellett csinálnunk mindezt, hogy megszülethessen a gyönyörű, tökéletes kisfiunk.“. Ide kattintva megnézhetitek a vele készült epizódot.


Sziget 2012: az első nevek decemberben

A szigetnews.com internetes oldal hívta fel a figyelmünket arra a facebookon elcsepegtetett infóra, mely szerint a Sziget szervezői még idén decemberben bejelentik a jövő évi fesztivál első fellépőit. A bérleteket természetesen már karácsony előtt meglehet majd váltani, ahogy az az előző években már megszokottá vált, de a fellépőkről ilyen korán még nem érkezett infó. Külföldi fesztiválok esetében egyébként az sem ritka, hogy rögtön az adott rendezvény vége után már tudni lehet, kik lesznek a következő év legnagyobb nevei. Mivel valószínűleg a Szigetnél is a nagyszámú karácsonyi jegy és bérleteladást várják a fenti stratégiától, így biztosan komoly nevet/neveket jelenthetnek be az illetékesek ez év utolsó hónapjában.


Alice Cooper kísértetháza

A Universal Studios hollywoodi tematikus vidámparkjába idén halloweenkor beköltözik Alice Cooper horrorvilága. A labirintusban egyebek mellett pengeéles giotinok, a villamosszékekben égő emberi hús szaga, gyilkos boák és démoni bábok borzolják majd a látogatók kedélyeit. “A ház reprezentálja a 45 éves karrieremet. Rengeteg ijesztő dolog van odabenn, és mindegyik egy-egy dalhoz kapcsolódik. Ahogy végigjárod a szobákat, az összes számom megelevenedik előtted.” – mondta a 63 éves shock-rocker. Olvass tovább


Oli Sykes: “Ez döbbenet!”

Oli Sykes, a Bring Me The Horizon frontembere a napokban két negatív hír kapcsán is a bulvárhírek főszereplőjévé lépett elő. Pár nappal ezelőtt Salt Lake City-ben fulladt botrányba a BMTH fellépése, majd rögtön ez után egy másik kellemetlen eset is borzolta Sykes idegeit, bár az a történet régebbre nyúlik vissza. Történt ugyanis, hogy egy pedofil, magát az énekesnek kiadva elcsábított, később elrabolt és bántalmazott egy fiatal lányt (Maricar Benedict), majd meg is akarta őt ölni. A tettest most szerdán ítélték el, aki közel 20 év börtönbüntetést kapott, Oli pedig az alábbiakat fűzte a dologhoz: Olvass tovább


A rajongók képeiből készített klipet a The Vaccines

Az angol indie-rock banda, a The Vaccines egy egészen különleges módját választotta a klipkészítésnek: a rajongóik által készített nyári fesztiválozós képekből vágták össze legújabb videójukat, a ‘Wetsuit’-ot. Július közepétől lehetett beküldeni a fotókat az Instagram nevű képszerkesztő/megosztó iPhone alkalmazáson keresztül, és augusztus végére közel 2500 kép gyűlt össze a világ csaknem összes fesztiváljáról. Ezekből született meg a kész mű, mely egy újabb ékes példája a közösségi hálózatok kreatív és igazán ügyes használatának. Íme a végeredmény: Olvass tovább


Jön a Norma Jean és a The Chariot !

Tovább bővült a 2012-es Skalar-koncertlista, ezúttal egy kora tavaszi dátumot jegyezhetünk fel rögtön a naptárunkba. Március 9-én a Norma Jean, a The Chariot, a Stray From The Path és az Admiral’s Arms is tesz egy zajos látogatás a Dürer Kertben. Az elővételi jegyeket október 10-étől lehet megvásárolni, addig is jelöljétek az eseményt a Facebookon. További infók hamarosan!

Steve Jobs: a zenészek is megemlékeznek

Ki ne hallotta volna a szomorú hírt, hogy 56 éves korában elhunyt Steve Jobs, az Apple agya, az iPod, iPhone, iMac, iPad termékek feltalálója. A géniusz halálát hasnyálmirigyrák okozta, megemlékezni pedig a zenészek sem felejtettek el róla. Egy-egy rövid tweet, vagy facebook bejegyzés erejéig többek közt a Blink-182, az A Day To Remember, Pete Wentz és Lights is kinyilvánította szomorúságát. Ezekből szemezgetünk alább: Olvass tovább


Angels and Airwaves: Atom kiszállt

A San Diego-i Angels and Airwaves-nek mostantól nem tagja Atom (Adam) Willard, aki 2005-től, vagyis egészen a kezdetektől a csapattal volt. A zenekar és Atom is kiadott egy rövid közleményt, de a szétválás mindkét fél szerint baráti alapon, mindenféle nézeteltérés nélkül történt. Willard játéka egyébként még hallható lesz a ‘Love II’ című lemezen, mely sokadik csúszása után november 11-én jelenik meg, de Tom DeLonge (Blink-182) ígérete szerint a hozzá kapcsolódó film is rögtön követi azt.


Helia a Dürerben: komolyan megéri!

Idén harmadszor is fellép Budapesten az olasz Helia, akik a Tündérgyárban valamint a Hegyalján már bizonyíthattak és bátran kijelenthetjük, hogy a fesztivál egyik legjobb koncertjét prezentálták a nagyérdeműnek. Visszatérésük apropója pedig nem más, mint hogy a pár hete megjelent vadonatúj EP-jüket megturnéztassák. Aki nem látta még őket, azoknak talán úgy tudnánk bemutatni, hogy képzeljék el, milyen lenne ha Bring Me The Horizon és az Enter Shikari jammelne egyet és még sok érdekes dolgot mellépakolnánk! Hazai részről pedig 4 kiváló zenekar lép majd fel: a Rise Of Fate,  a Just Another, a  My Best Habit és a Turn Of Mind. Mindezt 1.000Ft-os jegyár mellett tekintheti meg a nagyérdemű, ráadásul a belépő ára teljes egészében lefogyasztható a pultnál. Olvass tovább


Doherty most megúszta a börtönt

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pete Doherty ez év elején részt vett egy filmforgatáson Regensburgban, és az egyik este haverjaival részegen kifosztottak egy helyi hangszerboltot. Dohertyt az egyik szemtanú felismerte, és ellene vallott, így az énekes kénytelen volt elismerni, hogy valóban a helyszínen volt, valamint segített társainak betörni a kirakatablakot. Azt azonban cáfolta, hogy ő is lopott a boltból, mondván, túl ittas volt ahhoz, hogy részt vegyen a fosztogatásban, illetve ahhoz is, hogy tudatában legyen, mi folyik körülötte… Olvass tovább


Whitechapel – Új EP novemberben

A Knoxville-i Whitechapel új EP-je ‘Recorrupted’ címmel jön ki november 8-án a Metal Blade jóvoltából. Az anyag tartalmaz egy vadiúj tételt (‘Section 8′), a Pantera ‘Strength Beyond Strength’ dalának feldolgozását, az ‘End Of Flesh’ akusztikus verzióját, továbbá két remixet: a Big Chocolate által készített ‘Breeding Violence’-t és ‘This Is Exile’ átiratát Ben Weinmantól (The Dillinger Escape Plan).


System Of A Down: még album is jöhet

A System Of A Down dobosa, John Dolmayan nemrég azt nyilatkozta egy esetleges új SOAD lemezről, hogy előbb lenyomnak pár koncerte Dél-Amerikában, majd ez után jöhet csak szóba bármiféle alkotói fázis, igaz, még minden képlékeny:Serj (Tankian) jövő év elején pár hónapra Új-Zélandra utazik, mivel félig-meddig ott él és a következő nyáron újabb szólólemezt tervez kiadni. Így az időtájt várhatóak SOAD fellépések, meg nem is. Azok, akik új albumra vágynak tőlünk – sokan vannak ezzel – , azt tudom mondani, hogy én is ugyanannyira akarnám már. A legjobb pillanatra várunk, amikor valami olyasmivel tudunk előrukkolni, ami az összes eddigi munkánkat veri… Olvass tovább


Úton a harmadik The Moog-album

A The Moog nemrég befejezte a harmadik, jövő februárban megjelenő ‘Seasons In The Underground’ lemezének felvételeit. A korongot Seattle-ben vették fel, a legendás producer, Ken Scott közreműködésével, aki korábban dolgozott már David Bowie-val, a The Beatles-szel, a Pink Floyd-dal és a The Rolling Stones-szal is. Az első klippes dal a ‘Run’ lesz, amelyet várhatóan még az év vége előtt láthatnak a rajongók. A csapat a lemez megjelenésére tervez egy amerikai, majd később egy európai turnét. Tekintve, hogy a zenekar első két lemeze, a ‘Sold For Tomorrow’ és a ‘Razzmatazz Orfeum’ is rendkívül sikeres volt itthon és külföldön egyaránt, biztosra vehetjük, hogy a csapat jövőre szintén nagyot fog durrantani. Olvass tovább


Bring Me The Horizon: verekedés a színpadon

Fél órára le kellett állítani az október 3-án megrendezett Bring Me The Horizon koncertet Salt Lake City-ben, mert valakik palackokkal dobálták meg az énekest, Oli Skyes-t. A frontember ezután elkezdte vízzel locsolni a közönséget és azt mondta: “Ha nem tetszik a bandánk, akkor menjetek haza!“. Ekkor – ahogy az a lenti videóban is látszik – egy csapat fiatal ugrott fel a színpadra, ahol kisebb tömegverekedés tört ki. Az incidens közben szerencsére komolyabb baja senkinek nem esett, a brit zenekar pedig később folytatta a koncertet. Íme a felvétel: Olvass tovább


Kasabian – Velociraptor!

Szeptember 16-án jelent meg a Kasabian legújabb, sorban a negyedik stúdió albuma, a ‘Velociraptor!’. A 11 dalt tartalmazó korong a kritikusok és a rajongók tetszését is elnyerte, a legtöbb neves zenei magazin egyetért abban, hogy ez a banda eddigi fő műve. Bár az idei Sziget fesztiválon már a magyar közönség is kapott egy kis ízelítőt az új számokból, a teljes lemezt először 200 szerencsés rajongó hallhatta élőben egy repülőgépen rendezett koncerten. Tom Meighan frontember így nyilatkozott az eseményről: Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.