Pár napja számoltunk be róla Nektek, hogy ősszel, az Off With Their Heads társaságában Magyarországra érkezik a Samiam. A kaliforniai alter/punkok szeptember 6-án új lemezzel is jelentkeznek, mely a ‘Trips’ címet kapja, és amit a Hopeless Records ad majd ki. Egy friss dal, a ’80 West’ már most is meghallgatható, méghozzá ide kattintva.
A hónap bejegyzései: július 2011
Samiam – a pesti buli előtt új lemez
Snow Patrol – markáns irányváltás
A népszerű Snow Patrol éppen Los Angelesben dolgozik az elmúlt évek egyik sztárproducere, Jacknife Lee (U2, R.E.M., stb.) vezetésével. A csapat billentyűse, Tom Simpson még tavaly azt nyilatkozta, hogy az új album markáns , főleg elektronikus irányváltást hozhat az észak-ír zenekar rockos/gitárpopos stílusához képest. Az új kislemez, a ‘Called Out In The Dark’ szeptember 4-én jelenik meg.
New Found Glory – jön a felvezető
Ahogy arról már többször is beszámoltunk, a floridai New Found Glory elkészítette legújabb nagylemezét, mely a ‘Radiosurgery’ címet viseli majd. Az Epitaph Records által kora ősszel érkező anyag első kislemezdala maga a címadó szerzemény lesz, mely már augusztus 2-án napvilágot lát. Az új albumról korábban így nyilatkozott a csapat: “A zene gyógyít, ha meghallgatod egy kedvenc zenekarod kedvenc dalát, akkor a legnehezebb időkben is segít a lelkiállapotodnak, így ez is lehetne a Radiosurgery üzenete. A valóság viszont nem ez, de ha majd mindannyian meghallgatjátok az albumot, rájöttök mit is takar az egész.”. A New Found Glory legutóbb 2009-ben, ‘Not Without A Fight’ néven adott ki lemezt.
A Trial újra Budapesten!
A Skalar Music Hungary jóvoltából a 2005-ös, exkluzív reunion koncert után újra Budapestre látogat a legendás hardcore csapat, a Trial. Az est fényét tovább emeli majd a svéd Anchor és a tengerentúli Run With The Hunted is. További infók, jegyárak, részletek hamarosan érkeznek! A koncertet itt jelölheted a Facebookon.Samiam és Off With Their Heads a Dürerben!
Vannak olyan csapatok, melyek vagy nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak el hazánkba. A Samiam és az Off With Their Heads közös, Dürer Kertben megrendezésre kerülő bulija is a ritkaságok gyűjteményét erősíti majd. A Skalar Music Hungary tájékoztatása szerint a két banda koncertje október 15-én esedékes, de egyéb részleteket egyelőre nem sikerült elcsípni. Amíg erre várunk, addig csatlakozzatok az esemény Facebook oldalához és hallgassatok meg mindkét zenekartól egy-egy remek dalt itt nálunk: Olvass tovább
Dave Grohl nagyon kiakadt (videóval)
A Foo Fighers ikonikus frontembere, Dave Grohl tovább lépdel felfelé a képzeletbeli szimpátialistán. A minap Londonban lépett fel a csapat egy méregerős programmal az ottani iTunes fesztiválon, a hírek szerint pedig hamarosan a Youtube-on is megleshető lesz a teljes koncert profi minőségben. Egy részlet viszont már most is kering a világhálón, mégpedig az, ahol Grohl kiszúr a tömegben egy verekedő srácot, jól lealázza, majd kizavarja a koncertről. “Nem verekedni jöttök a koncertemre, hanem táncolni, seggfej!” – fakadt ki magából Dave, amiért hatalmas tapsban részesült a közönségtől. Nézzétek meg az ominózus jelenetet itt nálunk: Olvass tovább
Trapped Under Ice: a mosh pit a lényeg
A már Magyarországon is megfordult Trapped Under Ice a Good Fight Music kiadónál jelenteti meg legújabb lemezét, mely a ‘Big Kiss Goodnight’ címet kapta. Az album október 11-én érkezik, a munkálatokat pedig a New Found Glory-tag Chad Gilberttel közösen végzik. A Reaper Records, mely a Good Fight Music partnercége, limitált bakeliten is kiadja majd az anyagot. “A Trapped Under Ice, Chad Gilbert, és Paul Minor együtt a stúdióban, a legkeményebb TUI albumon dolgozva! Reméljük mind képben vagytok a mosh pit fogalmával, mert ez a lemez erről fog szólni!” – írta a csapat gitárosa, Sam Trapkin. A Trapped Under Ice nemrég egy balhé miatt került a fókuszba, ugyanis Essenben, koncert közben bántalmazott frontemberük egy fiatal srácot.
Mayday Parade – kiadót váltanak
Pár hónapja mi is beszámoltunk róla, hogy a Mayday Parade az Atlantic Records égisze alatt hozza ki új lemezét, mely októberre volt betervezve. A csapat énekese, Derek Sanders viszont egy friss interjúban már arról beszélt, hogy elhagyják az Antlantic-et és az Independent Label Group (Warner Music Group) istállójában adják ki az albumot. “Az Independent Label Group-os srácokkal már dolgoztunk együtt korábban is, mikor a Fearless-nél voltunk. Nagyon jó fej srácok és eléggé lelkesek. Ha minden igaz a Fearless Records-nak is lesz köze az őszi anyaghoz, de még minden képlékeny” – mesélte Sanders, aki a cím nélküli lemez pontos megjelenési dátumát még nem tudta megmondani.
Pure Love: ízelítő Frank Carter új bandájából
Ahogy arról pár napja már hírt adtunk, Frank Carter és a Gallows útjai különféle szakmai nézeteltérések miatt különváltak. Carter viszont már akkor jelezte, hogy Pure Love néven új bandát alapított barátjával, Jim Carroll-lal, melyből most érkezett egy kis ízelítő is. A kb. két perces, felkavaró képekkel összevágott dal inkább egy intronak illene be, de Carter azt egyelőre nem közölt, milyen szerepet is kap ez a dal a szeptemberre ígért lemezen.
Coheed and Cambria: koncert előtt rablás
A New York-i Coheed and Cambria basszusgitárosát, Michael Toddot nem sokkal a banda legutóbbi koncertje előtt Massachusettsben letartóztatták fegyveres rablás miatt, ahol egyébként a zenekar a Soundgarden előtt lépett volna fel. Todd a hírek szerint egy álbombával felszerelkezve azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az üzletet, ha nem kap Oxycontint, majd végül hat doboz fájdalomcsillapítóval távozott. A rendőrök egy taxiban kapták el, majd hivatalosan is meggyanúsították fegyveres rablás bűntettével, valamint receptre kapható narkotikumok jogtalan birtoklásának vádjával. A Coheed and Cambria e közeben talált egy kisegítő bőgős, így tartani tudják az előttük álló fellépések menetrendjét. A banda kommentárja: Olvass tovább
Fred Durst: szóló dal a hotelszobából
Fred Durst épp a Lim Bizkit élén turnézik, nem sokkal a ‘Gold Cobra’ album megjelenése után. Az énekes minap az egyik hotelszobában rögzítette egy felvételt, mely a ‘Hour Alone’ címet kapta és amit rögtön meg is osztott az érdeklődőkkel. Ahhoz képest, hogy Fred szerint ez a szerzemény csak egy hirtelen ötlettől vezérelve született meg a laptopja segítségével, meglepően összeszedett, Moby-hatású dal lett a végeredmény. Hallgassátok meg Ti is itt nálunk: Olvass tovább
Egy kis plusz a Linkin Parktól
Linkin Park – A Thousand Suns+
(Magneoton)
Megérkezett a Linkin Park ’új’ kiadványa, mely a múlt évi ’A Thousand Suns’ lemez mellett a tavaly november 7-én Madridban, 60 000 ember előtt rögzített koncertet tartalmazza. Szerencsére van összehasonlítási alapunk, így a Nova Rockon tapasztalt friss élményeknek hála nem nehéz eldönteni, hogy érdemes-e beszerezni ezt az anyagot, vagy sem… Olvass tovább
Japánok a Dürerben!
Az, hogy az “experimentális” közkedvelt jelzője lett a nemzetközi rocksajtónak az utóbbi években, jóformán csak annak köszönhető, hogy a világ bármely pontján is próbálták, valahogy sosem tudták megfogni, hogy valójában mit is játszik a japán Boris. Azt nyilván mindenki érezte, hogy benne van a noise rock minden húzós riffje és laza hajlítása, na meg a drone fülsüketítő üressége, és a japán popzenét meg a punkot sem szabad kihagyni a repertoárból, de a lemezmegjelenéseik és kollaborációik, sőt, saját dalaik és lemezeik újbóli átdolgozása terén is módfelett termékeny bandát talán nem is kell megfogni… Olvass tovább




































