A nyár végén Európában turnézó Hot Water Music a mai nap folyamán jelentette be, hogy a Rise Records-hoz igazolt. A négy tagú formáció télen költözik be a stúdió, hogy felvegye következő nagylemezét, melynek várható megjelenése 2012 tavasza. A floridai csapat Budapesten augusztus 16-án lép fel a The Bouncing Souls, a Make Do And Mend, valamint a hazai Pay My Milk társaságában!
A hónap bejegyzései: június 2011
A Hot Water Music a Rise-nál!
The Classic Crime – új kiadások a tarsolyukban
Matt MacDonald a The Classic Crime énekese nem régiben adott egy rádióinterjút, melyben az együttes jövőbeni munkáiról is kérdezték. A válaszaiból kiderült, hogy egy akusztikus EP-n dolgozik, de emellett a nyáron egy nagylemezt is szeretnének felvenni az együttessel, melynek előkészületeihez a jövő héten látnak hozzá. Az LP végső munkálatait szeptember-október környékére tervezik, és ha minden rendben megy, akkor reményeik szerint januárban már ki is tudják adni. Az albumot pedig a Tooth & Nail-lel való szerződésük lejárta után függetlenül szeretnék megjelentetni. A teljes interjút iTunes-en keresztül meg tudjátok hallgatni itt.
Bury Your Dead lemezinfók
A bostoni Bury Your Dead két év után új nagylemezzel jelentkezik augusztus 2-án, mely a ‘Mosh & Roll‘ címet kapta. Az album egyben bemutatkozást, illetve újbóli visszatérést jelent a hardcore banda néhány tagjának. Myke Terry helyét – aki 4 évig (2007-2011) volt a csapat énekese – Mat Bruso (2003-2007) veszi át, mellette pedig Aaron “Bubble” Patrick basszusgitárost köszönthetjük újra az öttagú formációban. Bár a dobfelvételek még Mark Castillo közreműködésével készültek, de útközben helyét a Walls Of Jericho egykori ütőse – Dustin Schoenhofer vette át. Azt pedig, hogy hogyan hangzik az új összeállításban a Bury Your Dead megtudhatjátok, ha meghallgatjátok a tovább után a legfrissebb ‘Bluebeard‘ című nótát.
Tattoo Mania Nikki Napalmmal
A Tattoo Mania honlapjára felkerült a Tattoo TV legújabb része, melyben ezúttal Nikki Napalm mesél – főképp – tetoválásairól. Az adást ide kattintva érhetitek el. Továbbá még mindig itt a lehetőség, hogy saját zenekarod dala szóljon az egyes epizódok alatt. Ha Te, vagy zenekarod rendelkezik jó minőségű, igényes post-rock/metal dalokkal, akkor a deusnudusest@gmail.com címen jelentkezz és akár már a következő részben is viszont hallhatod saját nótáid.
Új banda a Tooth & Nail kiadónál!
A Birmingham székhelyű Nine Lashes a napokban csatlakozott a keresztény kiadóhoz, ahol újult erővel látnak neki a zenélésnek. A 2008-ban alakult progresszív/ alternatív-rock banda 2009 nyarán már kiadott egy nagylemezt ‘Escape‘ címmel, melyen 12 saját szerzemény hallható. Az öttagú formáció olyanokkal lépett már színpadra, mint a Pillar, a Thousand Foot Krutch, a Red, vagy éppen a Kutless, így nem csoda, hogy hatással voltak rájuk. A srácok első új dalát – a ‘Anthem Of The Lonely‘ – pedig már meg is hallgathatjátok nálunk. Olvass tovább
Angels & Airwaves: 11/11/11
Tom DeLonge az Angels & Airwaves frontembereként még a Blink-182-s megbízhatatlansági mutatóját is jócskán túlszárnyalja. Nem elég, hogy a ‘Love II’ című lemez februári megjelenése előtt pár nappal fél éves csúszást jelentett be az anyagra, de az előző ‘Love’ albumhoz két éve késznek titulált filmet sem mutatták még be. DeLong most ismét belőtt egy céldátumot az albumra valamint a filmre egyaránt, így az a jelenlegi tervek szerint 2011. november 11-én lát napvilágot. A ‘Love II’ húsz dalt tartalmaz majd, a film pedig 5.1-es hangzással jön. “Úgy érzem magam, mint egy 16 éves, aki először próbálja a misszionárius pózt. A ‘Love II’ az eddigi legjobb lemezünk lesz!” – írta Tom a Facebookon.
Wavorly: 4 év után ismét lemez!
A Tupelo székhelyű alternatív rock/ indie banda 2007-es ‘Conquering The Fear Of Flight‘ című LP-je után újra a lemezkészítésre koncentrál. Új albumuk még idén várható, melyet Rob Graves (Red, Pillar) producer és Jasen Rauch (Red) társaságában vettek fel. Előzetesként 4 dalukba belehallgathattok a facebook oldalukon, most debütáló új klipjüket – mely a ‘One More Try‘ -ra készült – a tovább után megnézhetitek. Olvass tovább
A Perfect Circle: nincs sok esély új lemezre
A Los Angeles-i A Perfect Circle gitárosa, Billy Howerdel elmondása szerint a csapat az utolsó simításokat végzi egy, a nyári észak-amerikai turnéjukra szánt új számon. Azzal kapcsolatban, hogy a még címre váró szerzemény egy következő lemez előfutára lenne-e, Howerdel egy interjúban azt mondta, hogy nem sok esélyt lát egy újabb nagylemezre a közeljövőben. „Még mindig szeretem az albumokat. Élénk emlékeim vannak arról, hogy milyen várni, hogy egy lemezt egészben meghallgassak, majd szép lassan megemésztve belém ivódjon az egész. Személy szerint szeretnék új albumot csinálni, de nem úgy néz ki, hogy az embereket érdekelné. Olyan mintha mindenki gyorsan akarná befogadni a dolgokat, sokkal türelmetlenebbül.”
Enter Shikari: elszerződtek
A népszerű brit post-hardcore csapat, az Enter Shikari a Hopeless Records istállójához írta alá legújabb – Észak-Amerikát érintő – szerződését, ahol még idén kijön a 2009-es ‘Common Dreads’ folytatása. “Alig várjuk, hogy kiderüljön, mire leszünk képesek a Hopeless támogatásával, kiknek segítse végre az USA-ban is komoly kiadói hátteret jelent számunkra” – nyilatkozta röviden a csapat. Az Enter Shikari egyébként ismét Budapestre érkezik, szeptember 13-án ugyanis a Letlive és a Your Demise társaságában lépnek fel az A38-as állóhajón.
Nirvana – 20 éves lesz a ‘Nevermind’
A Nirvana 1991-ben jelentette meg ‘Nevermind’ című lemezét, mely 20 év elteltével is az egyik legfontosabb albumnak számít a rocktörténelemben. A 30 millió példányban eladott anyag a kerek évforduló alkalmából többek közt egy öt lemezt tartalmazó deluxe csomagolásban is megjelenik. A jubileumi kiadás négy CD-t és egy DVD-t tartalmaz majd, a CD-ken kislemez b-oldalas számokkal, ki nem adott dalokkal, demófelvételekkel, koncertritkaságokkal, rádióstúdiós felvételekkel, a DVD-n egy eddig ki nem adott koncert felvételét láthatják a rajongók. A pontos megjelenés dátum Európában szeptember 19-re várható.
Jesus Culture jegyinfók
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, október 2-án hazánkba érkezik az amerikai Jesus Culture csapata, akik az Ez az a nap! 2011-es rendezvénye keretében lépnek színpadra. A dicsőítő estnek a budapesti Papp László Sportaréna ad majd helyet, ahol már délután 5 órától lesznek programok és zenei szolgálatok. Jó hír, hogy a zenekarral tart a csodálatos hangú énekes – Kim Walker Smith is. Jegyek már kaphatóak a Ticket Express országos hálozatában, a Kérügma webáruházban, illetve az egyéni terjesztőknél. Ne felejtsétek, hogy még vásárolhattok csoportos kedvezményes belépőket, mellyel akár már 2240 Ft-ért ott lehettek a nagyszerűnek ígérkező eseményen! Ne hagyd ki Te se! Olvass tovább






































