A hónap bejegyzései: március 2011

Green Day: itt az új koncertalbum

A Green Day minden koncert hanganyagát rögzítette a Grammy-díjas, világszerte 3,5 millió példányban elkelt ’21st Century Breakdown’ album 2009-2010-es világkörüli turnéján. Ezt követően maguk a bandatagok – Billie Joe Armstrong énekes-gitáros, Mike Dirnt basszusgitáros és Tre Cool dobos – válogatták ki a legjobb felvételeket, amelyek végül helyet kaptak az ‘Awesome As F**k’ CD-n. A DVD / Blu-ray felvétele pedig a tokiói fellépésen készült, és a legnagyobb Green Day-slágereket tartalmazza. A kritikusok imádták a 2009 júliusában Észak-Amerikában induló turnét. “Mintha egy, a négyéves távollétük alatt felgyülemlett energiahullám szabadult volna ki a tagokból, a Green Day szívét-lelkét beleadta ebbe a dögös koncertprogramba” – írta a Rolling Stone… Olvass tovább


A MyChildren MyBride a Come & Live-nál!

A madisoni metalcore bandáról egy hivatalos közleményben olvashatunk, mely szerint a non-profit Come & Live kiadó listájához csatlakoztak – mint új barátok.  Azt, hogy ez az új kapcsolat a Solid State-es évek végét jelenti-e még nem tudni, mindenesetre az biztos, hogy örömmel fogadták őket és a csapat is pozitívan nyilatkozik a közös munkáról. Az eddig két stúdiólemez kiadásával büszkélkedő MyChildren MyBride éppen európai turnéját járja – persze hazánkat messze elkerülve.


Stúdióban a Paramore

A Paramore énekesnője, Hayley Williams Twitter-oldalán tette közzé, hogy ő és két zenésztársa, Taylor York gitáros, valamint Jeremy Davis basszusgitáros a héten új számokat rögzítenek Los Angelesben. Ez lesz az első alkalom, hogy a zenekar stúdióban aktivizálja magát, mióta a formáció két tagja, Josh és Zac Farro tavaly decemberben bejelentették távozásukat. A zenekar legutóbbi sorlemeze, a ‘Brand New Eyes’ 2009-ben jelent meg.


Owl City: itt az új dal!

Az ‘All Things Bright And Beautiful‘ címen megjelenő harmadik  Owl City nagylemez megjelenési dátumát nemrégiben május 24-ről 17-re módosították. Emellett újabb dal látott napfényt ‘Alligator Sky‘ néven, melyben közreműködik Shawn Chrystopher is. A hírek szerint Adam Young és csapata erre forgatja legújabb klipjét március 25-26-án, melyet áprilisban közölnek majd. Addig is hallgassátok meg a legújabb slágert: Olvass tovább


The Letter Black: új EP jövő héten.

A The Letter Black meglepetés szerűen bocsát ki egy új kislemezt március 22-én ‘Hanging On By A Thread Sessions Vol. 1‘ címen. A csak digitális formában és a koncerteken megvásárolható kiadás két albumot fog tartalmazni: az egyiken a ‘Fire With Fire’ klip lesz rajta, a másikon pedig 5 dal -amiből 2 új- lesz megtalálható. A hírek szerint ezen kívül az év folyamán még 2 EP-vel jelentkezik a rock együttes. Olvass tovább


Játék: Rise Against vagy Sum 41?

Ismét eljött az ideje egy kis nyereményjátéknak, ahol ezúttal a Rise Against vagy a Sum 41 márciusban megjelenő legfrissebb lemezéből sorsolunk ki három darabot. Hogy pontosan melyik zenekar lemeze lesz a befutó, az csak rajtatok áll. Ennek eldöntéséhez nincs más dolgotok, mint a ShortScore hivatalos Facebook oldalán ‘Like’-olni a Sum 41, vagy a Rise Against fotóját. Amelyik képet a legtöbben kedvelitek, annak a csapatnak az albuma lesz a befutó és azt sorsoljuk ki a játékban résztevők között. Határidő: március 25, a nyertesek nevét is majd a Facebookon olvashatjátok!


Nézd élőben a Winter Jam-et!

Ma éjjel olyat láthatsz, amit még nem tapasztaltál. Magyarországi idő szerint este fél 12-től végignézheted a 40 amerikai várost megjáró Winter Jam keresztény zenei fesztivál mai állomásán adott koncertet. A fellépők között olyan híres bandák szerepelnek, mint a Red, a Kutless, a David Crowder Band vagy éppen a Newsboys. Ha kíváncsi vagy rá, akkor nincs más dolgod, mint egy rövid regisztrációt elintézni a Hear It First oldalán, utána pedig pár óra múlva a képernyő előtt ülve – vagy a háttérben tombolva – élvezni a koncerteket. Olvass tovább


Júniusban visszatér a Falling Up!

 

Az oregoni rock csapat 1 év kihagyás után, a BEC Records-ot otthagyva, három tagra csökkent létszámmal a nyáron új kiadással tér vissza. A rajongók adományaiból összegyűlt pénzből készített lemez a ‘Your Sparkling Death Cometh‘ címet fogja viselni, megjelenése pedig júniusra várható. A srácok február elején stúdióztak, melyről mindig új infókat osztanak meg a honlapjukon.


Stúdióban a The Devil Wears Prada

Az ohiói The Devil Wears Prada nemrég stúdióba vonult, hogy rögzítse következő nagylemezét, amelynek producere a Killswitch Engage-ből is ismert Adam Dutkiewicz lesz. Ennyivel azonban nem áll meg a lemezt egyengetők sora, ugyanis Joey Sturgis, aki minden albumnál a bandával dolgozott, külön a billentyűkért lesz felelős, az éneksávokat pedig az A Day To Remember frontembere, Jeremy McKinnon tartja szemmel.


Ott voltunk: Chew Lips, Marshmallow és Fat Phoenix a Corvin felett

Nagyjából az utolsó pillanatokban a Tesco Disco Facebook oldaláról értesültünk a Chew Lips Skalar Music és a Stylewalker Massive által szervezett első hazai fellépéséről, így pillanatok alatt kellett cselekednünk – de megérte. Semmiképp nem akartuk kihagyni az előzenekarokat sem, ennek ellenére a Doors előadását lekéstük sikeresen – persze ha egyáltalán volt ilyen, mivel Jim mostanában keveset áll színpadon.

Olvass tovább


A The Prodigy moziba megy

A 65.000 rajongó előtt rögzített, ‘World’s On Fire’ a The Prodigy eddigi legnagyobb koncertjének dokumentálására készített film. A gigantikus koncert megrendezésére 2010 júliusában került sor, a helyszín a Milton Keynes Bowl volt. A fergeteges előadást az együttes saját maga keverte 5.1-es surround hangrendszerre, a végeredmény egy remek koncertfilm lett, amely egyszeri alkalommal kerül a kiválasztott mozikba. A filmet a díjnyertes rendező Paul Dugdale jegyzi. A munka az együttessel történt szoros együttműködés, illetve zenekar konkrét elképzelései alapján valósult meg… Olvass tovább


Life In Your Way: 3 EP egyben.

Az év elején visszatéréséről döntő Life In Your Way újabb információkat árult el közelgő megjelenéséről. A ‘Kingdoms‘ 3 EP-t foglal majd magába, melyek közül mindegyiknek lesz egy-egy speciális témája, de összességében kapcsolódnak egymáshoz. A kislemezeket ingyen le lehet majd tölteni a Come & Live honlapjáról, ahol először a 1. számú ‘The Kingdom of Man‘ kerül kibocsátásra. A következő EP 60 múlva érkezik (ugyanígy a 3.-nál), így 6 hónap alatt veheted majd birtokba a ‘Kingdom’-ot.
A felvételek májusban kezdik el rögzíteni a Silver Bullet Stúdióban Gregory James Thomas (Shai Hulud, Wrench In The Works) és David W. Swanson (I Am Alpha And Omega, The Frozen Ocean) társaságában.

A srácok projektjét pedig már lehet pár dollárral is támogatni.

A Kingdom összeállítás:

1.  The Kingdom of Man
2.  The Kingdom of Darkness
3.  The Kingdom of God


Bring Me The Horizon jegyed sokat érhet!

A Dropdead Clothing magyarországi forgalmazója, az Underground Store akciót indít azon vásárlók számára, akik rendelkeznek jeggyel a Bring Me The Horizon koncertjére. A jegyed egyben egy 20%-os kupon is, melyet levásárolhatsz a 1027 Budapest, Bem József utca 22. szám alatt található Underground Store-ban! A bolt kínálatát ezen az oldalon tekintheted meg! A jegyek már kaphatóak az Eventim / Tex országos hálózatában.



Új kiadónál az Impeding Doom

A kaliforniai keresztény deathcore banda 3 év közös munka és 3 nagylemezt után otthagyta a Facedown Records-ot. Az okokról nem tudni, mindenesetre a srácoknak máris megvan az új kiadójuk – az eOne Music (The Human Abstract, Darkest Hour, Chimaira), ahol nyár végére ígérik új albumukat. A srácok pozitívan nyilatkoznak a váltásról, és már izgatottak, hogy mit alkotnak az új cég szárnyai alatt. Hamarosan kiderül.


Hegyalja 2011: Slayer, Guano Apes, Helia, Raunchy

A trash metal egyik alapító bandája, a Slayer szedi darabjaira Tokajt júliusban, veletek együtt. A kaliforniai banda kőkemény metálzenével és remélhetőleg már Jeff Hannemannal jön, az újult erővel tomboló Guano Apes pedig vadiúj albumát, a ‘Bel Air’-t Magyarországon a Hegy’en mutatja be. De érkezik az olasz Helia, az Ektomorf és a dán a Raunchy is. Érdemes rágyúrnotok a fejbiccentő izmokra: ritmusra bólogatáshoz és headbangeléshez is szükségetek lesz rájuk… Olvass tovább


Olasz screamo a Szabad az Á-ban!

Június 30-án egy olyan koncerttel fog szolgálni nektek a Tukker Booking brigádja a budapesti illetőségű Szabad az Á-ban, amit remélhetőleg egy jó darabig nem fogtok elfelejteni. Nem kérdés, hogy óriási várakozás előzi meg ezt az eseményt, ahol egy emlékezetes est szem és fültanúi lehetünk. A Raein zenekar 2002-ben alakult, s a nem kevés kiadvánnyal rendelkező (szám szerint 14 mindennel együtt) banda óriási hatásként van számon tartva a screamo színtéren (úgy, mint pl: egy-két tag másik bandái, a La quiete ás a Neil on impression is egyaránt). 2005-ben feloszlottak, de két év után 2007 szeptemberében újjáalakultak, bár nem olyan intenzitással, de megújult erővel… Olvass tovább


Két lemezzel jön a Limp Bizkit

A Limp Bizkit új lemezének címét már hónapokkal ezelőtt bejelentették, sőt, azóta már az sem titok, hogy a ‘Gold Cobra’ című albumon a zenekarba ismét visszatérő Wes Borland gitáros mellett neves vendégek is játszanak – így például Lil Wayne, vagy a KISS-basszista Gene Simmons. Mint kiderült, a már bejelentett új lemez mellett egy második albumon is dolgozik a zenekar, ezt Fred Durst frontember maga erősítette meg egy Twitter-üzenetében. Az ötödik Limp Bizkit-sorlemez nyárra várható,  a hatodik albumról pedig egyelőre nem árultak el bővebb infókat.


Áprilisban debütál a Rivals In The Fall

A Rivals In The Fall zenekartól érkezett a hír, hogy a korábban beharangozott, többrészes EP első felvonása kis csúszással, április elején láthat napvilágot. Addig is nézzétek meg a “Steven Spülberg által rendezett” ‘Danger!Danger Operator’ beharangozóvideót a tovább gomb után, mely teljes hosszában is megtekinthető lesz pár napon belül. Mindenképpen jó hír, hogy a többnyire osztrák fellépések mellett a csapat az ingyenes Death By Stereo koncerten is elcsíphető lesz majd júniusban a Dürer Kertben. Olvass tovább


Kedvezményes AlteRába bérletek

Az idén kétféle bérletárral találkozhatnak a körmendi AlteRába Fesztivál látogatói, a leggyorsabb 500 érdeklődő március 16. és április 15. között a 4 napos jegyhez 5.500 forintért juthat hozzá. A Rába-parti helyszín adottságai miatt a bérletek száma korlátozott, ezért érdemes azokat időben beszerezni! A II. AlteRába Fesztivált július 21. és 24. között rendezik meg a körmendi Rába Szabadidőcentrumban. Az, hogy hol lehet hozzájutni a kedvezményes árú bérletekhez, a www.alterabafesztival.hu oldal „Jegyinformációk” fülére kattintva derül ki. A honlapot érdemes több ízben is megtekinteni, mivel a jegyárusító helyek és irodák száma folyamatosan bővül… Olvass tovább


Philmont: új klip!

Az észak-kalorinai pop-punk/rock együttes tavaly októberében ‘The Transition‘ néven dobta piacra negyedik kislemezét. A kiadás a rajongóktól begyűjtött pénzből készült, mivel 2010-ben otthagyták a ForeFront Records-ot. Így nem csoda, hogy most napvilágra hozott videójuk is csupán koncertes felvételekből lett összevágva. A választott mű az EP-ről került ki, méghozzá a ‘Closer‘:

Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.