Trapped Under Ice: “Bocsánat!”

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Baltimore-i Trapped Under Ice egyik német fellépése közben a csapat énekese megütött egy fiatalt, aki komoly sérüléseket szenvedett. Az eset hatalmas visszhangot váltott ki, amire most az érintett frontember is válaszolt a Facebookon: “Először is elnézést, amiért csak most beszélek erről, de sajnos nagyon nehezen jutottunk internet közelbe európai utunk során. Rengeteg pletyka kering az Essenben történt esetről, de ezeknek csak egy része igaz. Leszögezném rögtön az elején, hogy amit tettem, az nem haragból jött, hanem védekezésből. Miután lelöktek a színpadról, beütöttem a fejem, így egy kicsit homályos minden… Az viszont tiszta, hogy túl messzire mentem, és ezért bocsánatot kérek. A srác nevét nem említem meg, azt hiszem ő sem szeretné. Az este végén volt időm kicsit beszélni vele személyesen, ahol elfogadta a bocsánatkérésem. Azt hiszem sok ember nincs felkészülve ilyen helyzetekre és sajnálom, hogy többen is érintettek lettek az ügyben (a csapat gitárosa is beszállt a verésbe – a szerk.). Mindenkitől elnézést kérek, akinek végig kellett néznie a hülye viselkedésem. Ez nem én vagyok, ezek nem mi vagyunk! Ne riadjatok meg attól, hogy eljöjjetek a turnénk többi állomására! Jelen incidens nem bélyegzi meg az egész itt tartózkodásunk. Így hát még egyszer, bocsánat!


Egy válasz to “Trapped Under Ice: “Bocsánat!””

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.