
A 2010-es évben az Egyesült Államokban legtöbb példányban elkelt ‘Recovery‘ után 10 Grammy-re is jelölték Eminem-et, aki a hazai listákat is uralta a tavalyi év során. Ryan Murphy, a Glee című sorozat atyja nem a tavalyi év egyik legnagyobb slágerét, a Rihanna-val énekelt MAHASZ No. 1 ‘Love The Way You Lie‘-t, hanem a rapper 2002-es listavezető dalát, a ‘Lose Yourself‘-et szerette volna a műsor egyik epizódjába, azonban az Aftermath Entertainment 200.000 $-t kért a szám szerepeltetésének jogáért. A zeneiparban nem meglepőek az ilyen számok sikeres dalok esetében (főleg, ha igazán nem is akarják odaadni a számot), ám Murphy szerint a produkciónak erre nincs kerete, ezért eltekintettek a felhasználástól.
A Glee egyébként már nem először fut zsákutcába, nemrég a Kings Of Leon és a Red Hot Chili Peppers utasította vissza a készítő ajánlatát, és Slash sem volt elájulva az ötlettől, hogy egyik szerzeménye megjelenjen a szériában. “…a Glee rosszabb, mint a Grease, pedig a Grease is elég rossz” – mondta a gitáros. Másik oldalról is érkeznek persze kritikák, pár hete épp Murphy fejtette ki, hogy azért nem csinálják meg a várva várt Justin Bieber részt, mert az ilyenfajta szerepléseket olyan előadóknak tartogatják, akiknek jelentős katalógusuk van, mint pl. Madonna.































