A hónap bejegyzései: január 2011

Apocalyptica vs. Rammstein

A 2007-es ‘Worlds Collide’ című Apocalyptica album egyik dalában, a ‘Helden’-ben (német nyelvű David Bowie feldolgozás) a Rammstein frontembere, Till Lindemann és gitárosa, Richard Kruspe is vendégeskedett, azonban a marketing terén elkövetett hibák miatt ez sokba került a finn csellómetalosoknak. Egy friss németországi bírósági döntés nyomán az Apocalyptica kiadójának és a menedzsmentjének 45 ezer eurót kell kifizetnie védjegybitorlás miatt, ugyanis a német csapattal történt egyeztetés nélkül a ‘featuring Rammstein’ matrica került a Worlds Collide CD-kre, és ez a szöveg jelent meg az utcai posztereken, valamint a nyomtatott sajtós lemezhirdetéseken is… Olvass tovább


Avril Lavigne: márciusban visszatér

Két éven át tartó munkálatokat követően az énekes-dalszerző Avril Lavigne negyedik stúdióalbuma, a ‘Goodbye Lullaby’ 2011. március 7-én kerül a boltok polcaira. Lavigne a ‘What The Hell’ című kislemezdalát Dick Clark ‘Rockin’ New Year’s Eve’ című szilveszteri TV műsorának különkiadásában mutatta be először. Lavigne munkáját olyan közreműködők segítették, mint Deryck Whibley, Evan Taubenfeld és Butch Walker vagy a dalszerző/producer Max Martin. Avril Lavigne személyes tapasztalatait osztja meg dalszövegeiben és zenéjén keresztül, és a ‘Goodbye Lullaby’ albumon sem lesz ez másként, ám a hangzás sokkal nyersebb és organikusabb lesz… Olvass tovább


Disturbed: Izrael védelmében

A chicagói Disturbed énekese, David Draiman köztudottan büszke zsidó származására, most pedig a Jerusalem Postnak, a legnagyobb izraeli napilapnak nyilatkozott az antiszemitákról és a neonácikról is: “Ellenzek mindent, ami a neonácikkal és a skinheadekkel kapcsolatos. Van egy érdekes sztorim is a zenekar korai időszakából, amikor még Chicago kis klubjaiban játszottunk. Lejárt a bulinkra egy skinhead, horogkeresztes tetkóval, egyéb náci kiegészítőkkel. Idővel elkötelezett rajongó lett és amikor egy buli után épp közösen iszogattunk, nekiállt a négerekről és a zsidókról okítani. Azzal szakítottam félbe, hogy talán nem tudod, de én zsidó vagyok, mire ő: Olvass tovább


Emery: azt csinálnak, amit akarnak

Március 22-ére várható a South Carolina-i Emery legújabb albuma. Az anyagnak már címe is van, melyet a Twitteren tett közzé a zenekar. A ‘We Do What We Want’ így két évvel követi a csapat ‘…In Shallow Seas We Sail’ c. anyagát, mely az új cucchoz hasonlóan, a Tooth & Nail kiadó gondozásában látott napvilágot.


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.