Sid Wilson, a Slipknot lemezlovásza – akit DJ Starscream néven ismerhetnek sokan – , szólólemezt készül kiadni, melynek saját maga a producere is. A ‘SID‘ címre keresztelt anyag keverését Ross Robinson (Korn, Slipknot) és Tobias Lindell (Europe, Mustache) vállalta magára, a master pedig Chris Gehringer (Cee-Lo Green, Drake, Rihanna) kezei alatt csiszolódik. Wilson szerint az anyag a Slipknotban eltöltött 12 év hatásait foglalja magába, de lesz rajta egy nóta a néhai Paul Gray tiszteletére is. A januárban megjelenő cuccba bele is hallgathattok, ha ide nyomtok egy kattintást.
A hónap bejegyzései: december 2010
A Biffy Clyro elhatárolódik az X Factortól
A hétvégén ért véget a brit X factor aktuális évada, melyet egy Matt Cardle nevű fazon nyert meg, méghozzá úgy, hogy a döntőben a Biffy Clyro ‘Many Of Horror’ című szerzeményét énekelte. Cardle-nek ráadásul ez a dal lesz az első kislemeze is, igaz ‘When We Collide’ címmel dobja piacra. Simon Neil, a Biffy Clyro frontembere röviden, de lényegre törően kommentálta a dolgot: “Nem szeretném, ha a zenekarunkat bármilyen szinten is összefüggésbe hoznák az X Factorral. Remélem, akik kedvelnek minket, most nincsenek nagyon kibukva emiatt.“.
Paramore: szünetre van szükségük
A Tennessee-i Paramore gitárosa, Taylor York egy, az MTV-nek adott interjúban kifejtette, hogy a tervezett Dél-amerikai turné után szünetet tart a zenekar. A hatalmas népszerűségnek örvendő banda hosszú évek óta úton van, így York szerint már igencsak rájuk fér a pihenés. Ugyanakkor mégsem fogják teljesen tétlenül tölteni a szóban forgó néhány hónapot, hiszen ez idő alatt megírják az új album dalait is. Elmondása szerint ez komoly erőpróbát jelent majd, pláne ha túl szeretnék szárnyalni a ‘Brand New Eyes’ sikereit.
You Me At Six: váratlant húznának
Az angol You Me At Six csaknem befejezte harmadik nagylemezének előkészítő munkálatait. A Surrey-i banda énekese, Josh Franceschi szerint az idén megjelent ‘Hold Me Down’ folytatása meglepő fordulatokban sem fog szűkölködni: “A dalírási folyamatokat befejeztük, tavasszal bevonulunk a stúdióba és rögzítjük az új számokat. 2011 elején rögtön elkezdjük csinosítani a kész nótákat, melyek közül néhányban nem várt vendégszereplő is feltűnik majd.”. Az egyelőre cím nélküli anyag leghamarabb jövő szeptemberben kerülhet a boltokba, méghozzá a Virgin Records gondozásában.
A Madina Lake basszerosa az év hőse
A vezető brit rock magazin, a Kerrang! olvasói szavazásán Matthew Leone, a Madina Lake basszusgitárosa lett 2010 hőse. A zenészt még a nyár elején verték meg brutálisan, miközben segíteni próbált egy nőnek, akit a férje bántalmazott. Leone hosszú ideig feküdt súlyos állapotban a kórházban, de szerencsére a történtek már számára is csak rossz emlékek.”Az, hogy hősnek neveznek, meg kell mondjam, elég kínos nekem” – mondta a díjazott a Kerrang!-nak, majd hozzátette: “A leggyávább dolog amit egy férfi tehet, ha megver egy nőt. Ha Te vagy az áldozat, egy percig se tűrd a megaláztatásokat! Ugyanakkor azt is el kell mondanom, nagyon élvezem, hogy azért ismertek el idén, amiért szétrúgattam a seggem“
Újévi screamo/hardcore az új Szabad Az Á-ban
A Tukker booking és az Ita Itai Records egy remek zenei kavalkádot hozott el nektek! 2011 első napján máris egy remek koncerttel kell számolniuk a screamo és poszt-rock rajongóinak, ugyanis a japán Heaven In Her Arms ezen a különleges napon teszi tiszteletét fővárosunkban. A fent említett műfajok egyvelegét játszó zenekar idén új lemezt adott ki, ami alapján egészen biztos, hogy a vidámság nem kap helyett a setlisten két katarzis közt, ellenben aki önszántából hagyja ki az estét, az Envy-rajongónak többé nem mondhatja magát… Olvass tovább
Liam: “az album jó, a dalok jók, én meg jól éneklek”
A most már csak egykori Oasis-énekest nem zavarja, ha új zenekarát korábbi bandájához hasonlítják az emberek vagy a média. „Nem fogok másképp énekelni, mint ahogy azt Oasisben tettem!” – nyilatkozta Liam Gallagher, akinek Beady Eye nevű zenekara jövő év elején jelenteti meg ‘Different Gear, Still Speading’ című bemutatkozó lemezét. „Ez csak rock and roll, ember, mint a Beatles vagy a Stones, nem kezdtünk dubstepet játszani. Ha pedig az Oasishez hasonlítják a zenekart, engem nem zavar. Jól érzem magam, bízom magamban, az album jó, a dalok jók, én meg jól éneklek” – nyilatkozott az énekes, aki a jelek szerint továbbra sem küzd önbizalomhiánnyal.
Street Dogs (USA), The Mahones (CAN) @ Dürer Kert
2011. január 27-re ismét egy fontos koncertet jegyezhetünk fel naptárainkban. A Dürer Kert vendége ezen a napon a Street Dogs lesz, melynek legismertebb tagja az a Mike McColgan, aki alapító énekese a Dropkick Murphys nevű méltán népszerű bostoni punk brigádnak. A Street Dogs tavaly már fellépett volna Budapesten, ám akkor a buli elmaradt, most viszont a kelta punkot játszó The Mahones társaságában remélhetőleg egészen biztosan láthatjuk őket. A belépő: 3.200 / 3.600 (elővételben) / 4.000 (helyszínen). Olvass tovább
Aaron Gillespie: a szólólemez előfutára
Aaron Gillespie, aki idén tavasszal, egy milánói koncert után hagyta el az Underoath sorait, hamarosan előáll új szólóalbumával. Az anyag az ‘Anthem Song’ címet kapta és 2011. március 8-ára várható az érkezése. Mivel ez még elég messze van, így a zenész előzetesként felpakolt egy új dalt (‘We Were Made For You’) a Facebook profiljára. Gillespie, aki egyébként a The Almost nevű bandában is tevékenykedik, nemrég azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy megrendelésre miséket celebrált az Államokon belül. Hogy ez az akció mennyire volt sikeres, arról egyelőre nincsenek információk.
Énekest keres a Velvet Revolver
A 2002-ben alakult Velvet Revolver két sorlemezét (‘Contraband’ – 2004 és ‘Libertad’ – 2007) Scott Weiland énekessel rögzítette – ám az eredetileg a Stone Temple Pilotsból ismert frontember már nem tagja a formációnak, mivel anyazenekara produkciójára és szólódolgaira kívánt koncentrálni. Egyes híresztelések eddig arról szóltak, hogy a posztra a legesélyesebb Myles Kennedy, az amerikai Alter Bridge gitáros-énekese, akiről egyébként Slash elkövetkező második szólólemeze lehetséges énekhangjaként is beszélt. Hamarosan kiderül, kire is esett a választás.
Dave Grohl dobol az ‘új’ Jackson-lemezen
December 13-án jelenik meg az a Michael Jackson-lemez, amin eddig sosem hallott dalok kapnak helyet. A korongon több neves vendég is szerepel, köztük például Dave Grohl, a Nirvana egykori dobosa és a Foo Fighters jelenlegi énekes/gitárosa. Grohl az ‘(I Can’t Make It) Another Day’-ben püföli a bőröket, ahol egyébként Lenny Kravitz játszotta fel a gitár sávokat. Az anyag a ‘Michael’ címet kapta és tíz dal kapott helyet rajta, melyekben további neves vendégzenészek működtek közre.
Az X Factor és a csend harca
Tavaly a Rage Against The Machine 1992-es száma, a Killing In The Name megnyerte a csatát az X Factor ellen, a 18 évvel ezelőtti szerzemény szoros versenyben diadalmaskodott a zenei műsor tavalyi győztesével szemben, és a RATM végzett a karácsonyi slágerlista élén. Idén ismét több mozgalom indult, amelyeknek célja, hogy legyőzze az X Factor-nyertes kislemezdalát. Közülük a legérdekesebb John Cage 1952-es, háromtételes kompozíciójának “feldolgozása”, amelyet neves közreműködőkkel vesznek fel újra… Olvass tovább





































