A hónap bejegyzései: november 2010

Slipknot: Paul Gray sírját lerabolták

A májusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Slipknot basszer, Paul Gray sírját ismeretlenek lerabolták a minap. A zenekar a myspace oldalán jelentetett meg egy bejegyzést az esetről: “A dühítő események sorába tartozik az az értesülésünk, miszerint a Paul sírjánál hagyott ajándékok közül néhányat elloptak. Szobrokról van szó, többek között, így egy vízköpőről és egy Buddháról is, amit a barátai és a családtagjai helyeztek el a sírnál. Bárki is tette, azt kérjük, hogy juttassa vissza a tárgyakat, és nem lesznek további kérdések…“. Paul Gray holttestét május 24-én találták meg egy hotelszobában. A halottkém megállapítása szerint a 38 éves zenész halálát véletlen morfium-túladagolás okozta.


Never Shout Never: a húgát félti az énekes

Christofer Drew, a Never Shout Never frontembere a Twitteren keresztül szólt be zenésztársának, Stephen Jerzak-nak, amiért az sms-ezni kezdett Drew 15 éves húgával: “Ne írogass a húgomnak, te kibaszott köcsög“. Erre persze Jerzak rögtön válaszolt is: “Úgy látszik te inkább a gyűlöletet terjeszted mostanában, mint a nagy szeretetet, amiről annyit regélsz.” Persze Drew sem érezte úgy, hogy ennyiben hagyja a dolgot ezért csak visszavágott egykori haverjának: “Ne tagadd le kölyök, te nem a megfelelő ember kiskorú húgával szarakodsz. Vigyázni a húgomra nekem nem annyit jelent, mint egy szimpla telefonhívás, nem tudom egyik percről a másikra elfelejteni a dolgot. Használhatnád a józan eszed, ember!” Jerzak nem sokkal később egy interjúban elárulta, hogy Chrisofer húga mindössze a koncertdátumok miatt kezdett el sms-ezni vele, így felesleges volt a nagy kirohanás is. Egyébként Stephen Jerzak volt az, aki nemrég feldolgozta a Never Shout Never ‘Trouble’ című dalát, így: Olvass tovább


Végre találtak donort Nergalnak

Ahogy arról már mi is beszámoltunk itt a ShortScore-on, a lengyel extrém metal Behemoth énekese, Adam “Nergal” Darski súlyos betegséggel küzd, melyet csak egy új csontvelő donor segítségével tudnának orvosolni. A zenekar hivatalos honlapja szerint végre megfelelő donort találtak a 33 éves frontember számára. Nergalról még augusztusban állapítottak meg az orvosok, hogy leukémiás, méghozzá olyan előrehaladott állapotban, hogy a kemoterápiás kezelés önmagában már nem tud segíteni rajta. Azóta folyt a megfelelő csontvelő donor utáni kutatás, ráadásul egész lengyel zenei élet összefogott az énekes megsegítésére. Nergal hamarosan sugárkezelést kap, amelynek során elpusztítják a régi csontvelőt, majd azt egy egészségessel pótolják.


Karácsonyi válogatás a Fearless kiadótól

‘Tis The Season To Be Fearless Holiday‘ címmel jelenteti meg november 22-én ( Hálaadáskor) a Fearless records karácsonyi válogatáslemezét. Az anyagon egyaránt helyet kapnak a kiadó égisze alá tartozó bandák saját szerzeményei (The Maine, Breathe Carolina, Sparks The Rescue) és feldolgozások is (Go Radio).  A lemez teljes tartalmát itt a tovább mögött csekkolhatjátok: Olvass tovább


MTV EMA: díjeső Madridban

Tegnap Madridban kiosztották a 2010-es MTV EMA díjakat, melyen Lady Gaga tarolt. Érdekesség, hogy az énekesnő tegnap este épp Budapesten koncertezett, így a Papp László Sportarénában vette át a szobrocskákat, ahonnan élőben jelentkezett be a díjkiosztóra. A legjobb alternatív előadó díját a Paramore, a legjobb rock kategóriát pedig a 30 Seconds to Mars nyerte. Díjat kapott még a Linkin Park, a jelek szerint továbbra is nagy rajongótáborral rendelkező Tokio Hotel és a verhetetlen keménylegény, Justin Bieber is. Íme a győztesek névsora: Olvass tovább


Satyricon: Satyr bormárkát alapított

A tavalyi Szigeten általunk is megcsodált norvég extrém metalos Satyricon énekes/gitárosa, Sigurd “Satyr” Wongraven egy olasz barátjával, Luca Roagnával közösen alapított egy új bormárkát. Satyr a Rogna pincészet legjobb boraihoz adja ezentúl a nevét, melyek Wongraven néven kerülnek forgalomba. A zenész elárulta, hogy számára nagyon fontos a hitelesség, ezért évekig készültek Lucaval arra, hogy a nyilvánosság elé tárják a “mesterművet”. Nézzétek meg a nedű csomagolását és büszke páros szőlők közti pózolását a tovább mögött. Olvass tovább


Falling To Pieces: meghalt az énekesnő

Szombat reggel halálos motorbalesetet szenvedett a kaliforniai Falling To Pieces zenekar énekesnője, Nicci DeSoto. A bandát eredetileg a szintén kaliforniai Bleeding Through alapítója, gitárosa, Scott Danough hozta létre a Fellatia nevű metal banda zenészeivel, de igazán komolyra csak akkor fordult a helyzet, amikor Scott 2007-ben kilépett a Bleeding Through-ból, a Falling To Pieces élére pedig Nicci állt, aki korábban az Enemy Of Life tagja volt. A saját kiadású Left To Rust album 2007-ben jött ki, de azon még a korábbi énekes hallható, viszont a tavaly kiadott Awaken The Weak EP már Niccivel készült. Nicci 25 éves volt, nyugodjék békében!


Ozzy a Neander-völgyi leszármazottja

Befejeződött az a kísérlet, amely során tudósok elemezték Ozzy Osbourne genetikai állományát. A Black Sabbath egykori frontemberét azért választották ki a kutatók, mert nehéz magyarázatot találni rá, miként lehet a 61 éves zenész még egyáltalán életben több évtizednyi alkoholizmus, és masszív kábítószer-függőség után. Ozzy idén nyáron adott vérmintát a Cofactor Genomics nevű amerikai cégnek, amely elkészítette a géntérképet, majd ezt a Knome nevű kutatócsoport elemezte ki. A géntérkép több százezernyi olyan variánst mutatott, amilyenhez hasonlót korábban a tudósok még nem is láttak… Olvass tovább


Klippremier: Ghost of a Thousand, Close Your Eyes, Anberlin (live)

A brit hardcore csapat, a Ghost of a Thousand a ‘Knees, Toes, Teeth’ dalhoz készített videót, mely az Epitaph Records által kiadott ‘New Hopes, New Demonstrations’ lemezen található. A texasi melodic hardcore Close Your Eyes a ‘The Body’ nótát filmesítette meg, amely dalt egyébkén Victory Records által terjesztett ‘We Will Overcome’ lemez rejt magába. A nemrég szintén új anyaggal előállt Anberlin a Jimmy Kimmel Live show műsor vendége volt, ahol az ‘Impossible’-t adták elő remekül. Nézzétek meg a videókat itt nálunk: Olvass tovább


Vasárnap jön a Bane!

November hetedikén, azaz most vasárnap este ismét Budapestre látogat a hardcore legenda Bane, immáron hetedik alkalommal. Az itthon is rendkívül népszerű bostoni HC zenekar természetesen  ezúttal sem egyedül szeli át az óceánt, hanem két másik banda, nevezetesen a Trapped Under Ice és az Alpa & Omega kíséretében, de az idejében érkezők a Shortcut fellépéséről sem fognak lemaradni . A helyszín természetesen a Dürer Kert, jegyár: 3.000 (elővételben) / 3.500 (helyszínen). Jegyelővételi helyek: Underground Store (Bem József u. 22.), Teenage Riot Store (József krt. 19.), The Lab (Király u. 48.), Westend Speed.

.

.

.


Helmet (USA) a Dürer Kertben

Aki ott volt két éve az A38 Hajón a Helmet koncertjén, az tudja miért kell elmenni idén ősszel a Dürer Kertbe, aki viszont nem, annak elmondjuk, hogy Page Hamilton és zenekara a hajó történetének egyik legjobb koncertjét adta, ráadásul, mint ez most kiderült, mindezt dokumentálták is, ugyanis a szeptemberben megjelenő új nagylemez speciális kiadásához jár a budapesti buli felvétele is. Merthogy lesz új Helmet-lemez végre, ilyen esemény pedig már nagyon régen (négy éve) volt, szóval becsüljük meg nagyon… Olvass tovább


ShortScore játék: Nyerj dedikált The Grenma pólót!

Megünnepelendő, hogy a budapesti The Grenma a héten tartotta hatodik szülinapját, most két szerencsés olvasónk gazdagabb lehet a trió legújabb tervezésű pólójával, melyet Csongi, Matyi és Dóri is dedikál majd a nyerteseknek. Ha szeretnél Te is részt venni a játékban, akkor a következő a dolgod:  Olvass tovább


Az Anathema ismét Budapesten

A Paradise Lost és My Dying Bride mellett a gót metál harmadik előfutára és alapítója a brit Anathema. Huszadik születésnapjukat megünnepelendő, új lemezzel (‘We’re Here Because We’re Here’) jelentkeznek, illetve egy azt követő turnéval. A hétéves hiátusban érlelt hangzást Budapesten is élvezhetjük, november 18-án, a Diesel Klubban. Előzenekar a The Ocean, és a norvég Petter Carlsen lesz… Olvass tovább


Klippremier #2: Funeral for a Friend, Blessthefall, Stone Sour

Stone Sour – ‘Digital (Did You Tell)’ (az ‘Audio Secrecy’ albumról, ide kattintva nézheted meg)
Blessthefall – ‘Hey Baby, Here’s That Song You Wanted.’ (a ‘Witness’ albumról, ide kattintva nézheted meg)
Funeral for a Friend – ‘Serpents In Solitude.’ (a 2011-ben érkező lemezről) Olvass tovább


Klippremier #1: Underoath, The Spill Canvas, Good Old War, Motion City Soundtrack

Underoath - ’In Division’ (a ‘Ø (Disambiguation)’ albumról)
Good Old War – ‘That’s Some Dream’ (a  ‘Sargent House’ albumról)
The Spill Canvas – ‘Dust Storm’ (a ‘Formalities’ albumról)
Motion City Soundtrack – ‘A Lifeless Ordinary’ (a ‘My Dinosaur Life’ albumról) Olvass tovább


Hillsong London, LCGC – Soul & Gospel Fesztivál @ Aréna

Az Ez az a nap! szervező iroda egyedülálló tevékenységet folytat hazánkban: időről időre elhozzák a világ különböző pontjairól a legjobb kórusokat és kortárs gospel előadókat, miközben hihetetlen erős közösséget építenek, és az összetartást hirdetik. Most a Papp László Sportarénában gyűlt össze többezres tömeg (én ennyi embert még egy koncerten sem láttam az Arénában), hogy együtt érezze jól magát, és hogy segítsen az árvíz- és iszapkárosultakon. Fontos leszögezni, hogy ezek az események nem elsősorban koncertek, nem is klasszikus értelemben vett előadó-közönség viszony tapasztalható a rendezvényeken, inkább olyanok, mintha egy nagy baráti társaság gyűlne össze, és közösen emelkedne felül a napi gondokon. Ez a sok ember (köztük rengeteg fiatal) a koncertek alatt végig együtt énekel, nincsenek sztárok, nincsenek stylistok, viszont a koncert közben többször előkerülnek fontos kérdések, érzések. Mégsem irányítani próbálják az egybegyűlteket, hanem arra biztatnak, hogy magunk találjuk meg az utat, amin járni akarunk, ne hallgassunk másokra, csukjuk be a szemünket, és hozzuk meg a döntésünket, hogy hogyan is akarunk élni… Olvass tovább


Az idei utolsó Reflected buli

Holnap, azaz november 5-én a budapesti Mania Music Bistroban lehet idén utoljára elcsípni a Reflected zenekart fellépés közben. Mindemellett januárban stúdióba vonul a banda, hogy rögzítsék harmadik nagylemezüket, mely április/május környékén kerülhet a boltok polcaira. Az este 20:00-kor kezdődő eseményre a beugró 500 FT, de ezért cserébe nem csak a Reflected, hanem a fehérvári The Pfl és a budapesti Nonverse bulija is megtekinthető lesz.  Olvass tovább


A Metallica segít a katonáknak

Black Ops címmel jön hamarosan az új Call Of Duty játék, és ennek megjelenése kapcsán november 4-ére egy extra dátum is bekerült a Metallica koncertnaptárába. A bulira Kaliforniában kerül sor, Santa Monica repülőterének 8-as hangárjában, és ez egyben jótékonysági koncert is lesz egy olyan nonprofit szervezet javára (The Call Of Duty Endowment). A szervezet célja a szolgálatukat letöltött katonák segítése abban, hogy visszailleszkedhessenek a civil életbe, valamint hogy munkát találjanak. A koncertre nem árulnak jegyeket, de a Met Club tagjai között kisorsolnak néhány szerencsés rajongót, akik ott lehetnek az eseményen.


Twiggy Ramirez szerint a következő lesz a legjobb Manson-lemez

Múlt hét pénteken tartották Hollywoodban a Dimebash 2010 bulit, mely a tragikus sorsú Dimebag Darrell-nek állít emléket. A koncerten mikrofonvégre kapta egy újságíró Marilyn Manson basszusgitárosát, Twiggy Ramirez-t (eredeti nevén Jeordie White), aki egy gyors helyzetjelentést adott a bandáról: “Egy új lemezen dolgozunk, már majdnem elkészült és valószínűleg jövő év első felében kerül a boltokba. Azt kell mondjam, hogy fantasztikus lesz! Azt hiszem, hogy ez lesz az eddigi legjobb lemezünk… Olvass tovább


The Grenma, After Classes, Velvet Stab, Kötelező Közhelyek @ Gödör

Ha egy zenekar olyan népszerűségnek örvend itthon a fiatalok körében, mint a The Grenma, akkor teljesen felesleges megkérdezni, hogy mi is olyan különleges egy banda hatodik szülinapi bulijában. Egyszerűen csak van rá igény, hogy akár havonta megünnepeljenek valamit a rajongóikkal karöltve, ha most éppen az egy hat éves múltat ölel fel, akkor azt. Mielőtt még elárulnánk azok számára is, hogy milyen volt a Gödörben megtartott mulatság, érdemes kitérni a meghívott vendégekre is… Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.