A hónap bejegyzései: november 2010

Idén karácsonykor is lesz új The Killers-dal

Habár a The Killers még jó ideig parkolópályán van, idén sem akarták megszakítani azt a hagyományt, mely szerint 2006 óta minden évben kiadnak egy karácsonyi dalt. Idén november 30-án debütál a ‘Boots’ névre keresztelt nóta az USA-ban, mellyel a december 1-én tartandó AIDS világnapra is szeretnék felhívni a figyelmet. Természetesen ettől még a Killers nem tervezi a visszatérést, annál is inkább sem, mert Brandon Flowers jelenleg meglehetősen benne van szólólemezének turnéztatásában.


Kirk Hammett egyszerűen brutális

A Metallica egyik múlt heti buliján a ‘Seek & Destroy’ alatt fekete léggömbökkel szórták tele a színpadot, mikor Kirk Hammett úgy gondolta, hogy berugdossa azokat a közönség közé. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha az egyik labda mögött nem ácsorgott volna James Hetfield a csapat menedzserének lánya, akit Kirk a labdával együtt lerúgott a színpadról. Az esetről készült videó bejárta a világsajtót, most pedig itt az ideje, hogy Ti is nevessetek/szörnyülködjetek egyet a történteken, íme: Olvass tovább


Készül a harmadik Subscribe album

Megkezdődtek a ”Hármas Subscribe lemez” előkészületei, a banda beköltözött a próbaterembe és írják az új dalokat. Hamarosan ízelítőket adnak abból, ahogyan a munkafolyamatok zajlanak. 2011 júniusában a Művészetek Palotájában lesz Subscribe koncert, nagyon speciális programmal, áthangszerelt nótákkal, vendégzenészekkel, torzított gitárok nélkül. Mivel csak 420 ülőhely van, ezért érdemes időben megváltani a jegyeket. A 2010-es évben még három helyen találkozhattok a zenekarral: Olvass tovább


Skindred: súlyosabbak lesznek

A Skindred az ‘Union Black’ nevet adta negyedik stúdióalbumának, mely várhatóan jövő május 11-én fog megjelenni. A lemez rögzítése jelenleg is folyik a londoni Britannia Row stúdióban. A frontember Benji Webbe a következőképpen kommentálta a dolgokat: „Ez az első lemez, amit Angliában írtunk és ott is vettünk fel. Nagy változás ez nekünk a napfényes Kalifornia, vagy Florida után, vérfagyasztó! Az anyag sötétebb és súlyosabb lesz az összes eddigi albumunknál, és gyerekkorom óta nem izgultam így semmi miatt. Az Union Black-kel biztosan megmutatjuk a ’Dred sötétebb oldalát is!


Pofozkodik a Kings of Leon

A nemrég ‘Come Around Sundown’ címmel új lemezzel jelentkezett King Of Leon a napokban vendég volt az Egyesült Államokban sugárzott, Jimmy Fallon vezette Late Night beszélgetős showműsorban. A csapat tagjai egy rövid jelenetet készítettek, ahol recepciósként végigpofoztak egy vendéget.Ez már a második alkalom, hogy Caleb Followill, a csapat frontembere feltűnik tengerentúli show-ban, miután pár hete vendég zsűritagja volt az amerikai Iron Chef főzőműsornak. Csekkoljátok a Followill testvérek jelenetét itt: Olvass tovább


2011-ben nekilát új lemezének munkálataihoz a Metallica

Lars Ulrich, a nemrég hazánkban teltházas koncertet adott Metallica dobosa a napokban az Pulse Radio-nak adott interjúban elmondta, jövőre belevetik magukat a munkába, hogy elkészítsék a 2008-as ‘Death Magnetic’ folytatását. “Rengeteg tervünk van 2011-re, de azt hiszem a fő csapásirány a lemezírás lesz. A 2006-2007-es időszak óta nem alkottunk közösen, ami nagyon hiányzik.” Ulrich hozzátette: “Jelenleg pihenni szeretnénk egy kicsit, de olyan március-április környékén újra felvesszük a kreatív sapkát, és nekilátunk dalokat írni.”… Olvass tovább


iPad-en készül az új Gorillaz lemez

Úgy látszik divathullámot indított el az Atomic Tom zenekar, akik pár hete hívták fel a figyelmet magukra, miután a New York-i metrón kizárólag iPhone-ok segítségével adták elő egyik dalukat, most ugyanis a Gorillaz agya, Damon Albarn tett furcsa bejelentést. A Blur egykori frontembere egy az NME-nek adott interjúben közölte: az új Gorillaz lemezt teljes egészében az iPad-jén fogja elkészíteni, amíg a banda turnén van… Olvass tovább


Itt az új Hot Hot Heat video

A kanadai Hot Hot Heat negyedik nagykiadós stúdiólemeze június 8-án jelent meg “Future Breeds” címmel. Erről készített a “Goddness On The Prairie” című dalhoz a csapat Mike Maxxis rendezésében, és a Rocky-ból ismert Burt Young főszereplésével.

Nézzétek meg a klipet itt a ShortScore-on: Olvass tovább


Itt a III.műszak novemberi száma

Crowbar, Down, Kingdom Of Sorrow – mi a közös bennük? Igen, mindegyik zenekar könnyed nyári slágereket ír. És még? Igen, csodálatos férfiak alkotják ezen csapatokat. És még? Igen, Kirk Windstein! Na vele olvashattok egy hosszas interjút a novemberi III. Műszakban a Metalsucks jóvoltából! Kirk nemcsak zenekarairól, hanem a rehabról is sztorizik, igazán exkluzív. Ginger (ezúttal The Wildhearts nélkül), az új best of lemezével kapcsolatban osztja meg gondolatait, a Room Of The Mad Robots a tagcseréről és a jövőről mesél, a szerkesztőség pedig végigszalad a The Offspring életművön… Olvass tovább


My Chemical Romance: Sing

Vége a várakozásnak: a platinalemezes rockzenekar, a My Chemical Romance várva-várt új albuma, a ‘Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys’ nálunk november 19-én kerül a boltokba. A megjelenés előtt új kislemezzel jelentkezik a zenekar, melynek címe ‘Sing’. A banda énekese, Gerard Way a következőket mondta a dalról: “A Sing (énekelj) jelenthet egy pisztolylövést, kikiabálást a lakásod ablakából, vagy akár egy egyszemélyes kormányellenes tüntetést is. A szó számomra rengeteg különböző dolgot testesít meg. Számtalan jelenetet láttam a fejemben, amikor Sing-nek akartam nevezni ezt a nótát, melyeknek ugyan egyike az éneklés – ami magától értetődő, hiszen ez a szó eredeti értelme – , de nekem sokkal többet jelent. A Sing maga az önkifejezés.”. Hamarosan kész a videoklip is, addig is hallgassátok meg a dalt magát: Olvass tovább


Sziget 2011 – itt a kívánsággép!

Már nagyban dübörög a Sziget honlapján a szavazás – a szervezők hét-nyolc éve minden fesztivál előtt útjára indítják a kívánsággépüket, melyen mindenki leadhatja azoknak a zenekaroknak a nevét, akiket szívesen látna a fesztiválon. A fellépői lista bizony rajtatok is múlik!  Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője szerint fontos lépés a kívánsággép működtetése, így értesülhetnek arról, hogy a magyar közönség kiket is szeretne látni – elmondása alapján a hazai közízlés erősen eltér az Európa és a nagyvilág közízlésétől… Olvass tovább


Attack Attack!: kilépett és Istenre fókuszál az énekes

Az ohioi Attack Attack! gitáros/énekese, Johnny Franck egy közleményben jelentette be, hogy öt év után otthagyja zenekarát: “Arra a következtetésre jutottam, hogy a turnézás megrontotta kapcsolatomat Istennel. A zenekaromat Isten fölé helyeztem és ez az, ami belülről roncsolt engem. Életemnek ebben a szakaszában másra van szükségem. Nem kellett kirúgni, magamtól távoztam. Nincs harag köztem és a többiek között.” – írta Franck. Az Attack Attack! tagjai válaszukban elmondták, hogy nincs tüske se bennük, se Johnny-ba, továbbra is barátok maradnak, viszont ami a bandát illeti, nem keresnek új tagot a pótlására.


“A Slipknot vissza fog térni” – Clown

Az Iowa-i Slipknot tagjai viszonylag megosztottak a banda jövőjét illetően, de Shawn „Clown” Crahan az egyik amerikai rádiónak azt nyilatkozta, hogy biztos a zenekar visszatérésében: „A Slipknotnak most időre van szüksége, mindenki elfoglalt mostanság, tegyék, amit tenniük kell. Ha eljön az ideje, összeülünk és tisztázzuk, hogy mi legyen. De visszatérünk. Ez nem egy banda, ez egy kultúra, és nem törölhetsz el egy kultúrát a Föld színéről. Az emberek nem fogják hagyni.Corey Taylor énekes és Jim Root gitáros a Stone Sour-ral turnézik, Joey Jordison dobos pedig Rob Zombie koncertkörútján segít ki.


Pár év múlva újrakezdi az Oasis

Az Oasis tavaly jelentette be feloszlását, miután a Gallagher-testvérek között annyira megromlott a viszony, hogy teljesen ellehetetlenítette a közös munkát. Az egyik tavaly nyári koncert előtt Noel Gallagher gitáros egy kiadós veszekedés után jelentette be, hogy elege volt, és pár nappal később az Oasis hivatalosan közleményt adott ki feloszlásáról. Noel és Liam azóta sincsenek beszélő viszonyban egymással, a gitáros kilépése után testvére megtartotta a többi Oasis-tagot, és Beady Eye-ra keresztelte az új együttest. A zenekar éppen ma jelentette meg első kislemezét ingyenesen letölthető formátumban, és hamarosan teljes debütáló album is érkezik. Noel közben szólólemezen dolgozik, annak várható megjelenéséről azonban egyelőre nincs hír… Olvass tovább


Velvet Revolver: a kezdetek

A Velvet Revolver hamarosan érkező ‘Live In Houston’ DVD-jéről a ‘Slither’ című számhoz készült videó már megtekinthető az anyaghoz készült e-card oldalon. A kiadvány november 16-án jelenik majd meg az Eagle Vision-nél, az anyagot pedig 2005-ben, Texasban rögzítették a csapat ‘Contraband’ című debütalbumának népszerűsítése alkalmával. A teljes hosszúságú élő felvételek között a tagokkal készített interjúrészletek is helyet kaptak, melyben arról beszélnek, hogy állt össze a zenekar. A DVD természetesen az első lemezre koncentrál, de két Guns N’ Roses és két Stone Temple Pilots dal is felkerült rá.

 


Videón debütál a Black Cards

Ismét hallat magáról a Fall Out Boy-os Pete Wentz, akinek Black Cards nevű új zenekara sokak számár még mindig a sötét ló kategória alá esik. Hogy ezt a sötétséget egy kicsit eloszlassuk, bemutatnánk a duó első klipjét, mely a ‘Club Called Heaven’ névre hallgat. Az ominózus video: Olvass tovább


Iwrestledabearonce: ingyenes EP

Mondjuk azt, hogy az electro-tech-grind-jazz-techno-metal keverékben utazó alabamai Iwrestledabearonce új EP-je, az ‘It’s All Dubstep’ szabadon letölthető. Az anyagon különféle remixek kaptak helyet, melyet egyébként a csapat Facebook oldalán lehet elérni. A banda legutóbbi nagylemeze, az ‘It’s All Happening’ tavaly jelent meg a Century Media Records gondozásában. A remix lemez tartalmát itt lejjebb megnézhetitek: Olvass tovább


Elhunyt Randy Miller, a The Myriad dobosa

November 5-én hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Randy Miller, a Seattle-i The Myriad nevű zenekar dobosa. A zenész 2008 óta küzdött a csontrák egyik igen agresszív fajtájával, de szervezete már nem bírta tovább a harcot. Halála előtt pár nappal zenekarának jelenlegi és korábbi tagjai, a barátok és a család összegyűltek Randynél, hogy még egyszer utoljára láthassák őt és beszélhessenek vele. Miller, akinek sajnos nem volt betegbiztosítása sem, a következő mondatokkal búcsúzott szeretteitől és a hozzá közel álló emberektől: Olvass tovább


Friss koncertet rögzített a Stone Sour

A Stone Sour november 7-én az angliai Brighton Centre-ben adott koncertjét profi módon rögzítették, hogy a későbbiekben a buli megjelenhessen DVD-n. A csapat legújabb klipjét (‘Digital (Did You Tell)’) egyébként a minap Corey Taylor is kommentálta, a következőket mondva: „Alapjában véve a digitális korszakban megfigyelhető elszigetelődésről szól, ahol egyre több ember fél kitörni a védett burkából, selyemgubójából. Inkább ücsörögnek tovább a monitorok előtt, hogy névtelenül ontsák tovább a világra a gyűlöletüket vagy egyéb érzelmeiket.”.


Végre debütál Liam Gallagher zenekara

A már általunk is oly sokszor beharangozott Beady Eye holnap (november 10), magyar idő szerint 11 órakor ingyenesen letölthető dallal mutatkozik be a nagyközönség számára. Az együttes – a néhai Oasis utolsó felállásának négyötöde – ‘Bring The Light’ című dalával nyit: a számot holnaptól bárki leszedheti a zenekar hivatalos honlapjáról. A Beady Eye bemutatkozó albumának anyaga egyébként már elkészült – a lemez jövőre jelenik meg.


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.