A hónap bejegyzései: október 2010

Máris megvan a 21. század legjobb gitárriffje?!

Nyilván a 2012-ben bekövetkező világvége miatt a brit Total Guitar magazin már most megszavaztatta olvasóival a 21. század tíz legjobb gitárriffjét, melyen a Muse ‘Plug In Baby’ című dala végzett az első helyen. Stephen Lawson, a Total Guitar főszerkesztője a következő szavakkal kommentálta a végeredményt: “Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy Matt Bellamy a 21. század gitárhőse. Ő tényleg egy igazi újító a szakmában, aki nagyon egyedi hangzásvilágot facsar ki a hangszeréből. Mindemellett pedig nagyon fogós dalokat is ír.” A legjobb tízbe egyébként egy másik Muse-klasszikus, a ‘Knights of Cydonia’ is befért, méghozzá a negyedik helyen. Olvass tovább


Dark Tranquillity, Insomnium @ Dürer Kert

Aki szereti a dallamos svéd death metalt, annak ez a buli kötelező. Kb. elég lenne csak ennyit írni, ugyanis a Dark Tranquillity az elsők között volt az At The Gatesszel karöltve, akikre ráfogták, hogy dallamosan játssza a death metalt. Tehát igazából egy alapzenekarról beszélünk, ahol a kezdeti időkben az In Flames énekese tépte a hangszálait, miközben jelen zenekar frontembere pont az In Flamesben tette ugyanezt. A Dark Tranquillityre még azt is rá szokták sokszor fogni, hogy jelentős hatásuk volt a ma népszerű deathcore vagy metalcore csapatokra, ami igaz is, de nekik közük sincs ehhez a vonalhoz, szóval, akik a fenti stílust nem szeretik, azok is nyugodtan próbálkozzanak az 1989-ben alakult svédekkel… Olvass tovább


Gyűjtés a Dillinger/Dark Tranquillity/Sick Of It All koncerteken

A Skalar Music Hungary illetve partnere, a Concerto Music adománygyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére, így a szokásos jótékonysági hozzájárulásokat, valamint a koncertek bevételének egy részét a nyugati országrészben bajba jutott embertársaink részére ajánlják fel. Tisztelettel kérnek/kérünk minden kedves koncertlátogatót, hogy lehetőségeihez mérten járuljon hozzá, hogy segíthessünk a rászorulókon. Az eheti három, Dürer Kertben tartandó rendezvény (október 13. Dillinger Escape Plan, október 14. Dark Tranquillity, október 15. Sick Of It All / Madball) során a jegyeladó pultnál elhelyezett adománygyűjtő dobozba várják a hozzájárulásokat… Olvass tovább


Feloszlott a The Friday Night Boys

A Fueled By Ramen égisze alá tartozó The Friday Night Boys tagjai hivatalos közleményben jelentették be, hogy befejezik a közös zenélést. A csapat gitárosa, Mike Toohey a Time Travel nevű bandában folytatja pályafutását, ahol a basszusgitáros, Robby Dallas Reider is vele tart, de ő ez mellett napi szintű kongresszusi munkát is vállalt. A dobos, Chris Barrett szólóalbumán dolgozik, Andrew Goldstein, a zenekar énekese pedig más előadóknak ír dalokat, illetve producerként is működik majd a jövőben. Goldstein nyilatkozata: “Három és fél év után, a The Friday Night Boys hivatalosan is feloszlik. Sokan tudhatjátok, hogy ha az ember valamit eltervez, akkor az nem mindig jön be a várt módon, viszont ez a döntés mindannyiunknak kézenfekvő volt. Mindenesetre nem feledkezünk meg a sok pozitív dologról, amit zenekarként átéltünk együtt. Mindenkinek köszönünk mindent!


Juliette Lewis megúszott egy komoly balesetet

Juliette Lewis a kaliforniai Burbankban volt elszenvedője egy autóbalesetnek, ahol ő maga a vétlen gépkocsi hátsó ülésén ült, mikor egy mások autó egy piros lámpáról tudomást nem véve beléjük hajtott. Az énekesnő a fejét ütötte be, ezért a kiérkező mentők kórházba szállították. Az orvosok szerencsére semmi komoly sérülést nem találtak, ezért pár óra múlva ki is engedték az éppen legújabb filmje bemutatója előtt álló sztárt. A rendőrség egyelőre nem zárta le az ügyet, a balesetben vétkes autós ugyanis segítségnyújtás nélkül menekült el a helyszínről, ezért körözést adtak ki ellene.


Bréking: Újra együtt a Child Rebel Soldier!

Bizonyára sokan közületek értetlenül néznének, ha fel kellene sorolniuk legalább 1 (!) Child Rebel Soldier dalt, de ettől ne érezzétek magatokat rosszul! A csapat ugyanis nem más, mint Mr. Vocoder, azaz Kanye West, Lupe Fiasco és Pharrell Williams közös projektje. Hogy ez hogy kerül a ShortScore-ra? Úgy éreztük, mindenképp hírt kell adnunk az év egyik legfontosabb eseményéről, mégpedig arról, hogy a CRS újra összeállt, és a 2007-es ‘US Placers’ után ‘Don’t Stop’ címmel új dalt dobott a levesbe, melyet itt le is tölthettek!


Friss hús: Valencia album és Hawk Nelson dal

A Valencia új, ‘Dancing With A Ghost’ című lemeze teljes egészében meghallgatható a srácok MySpace oldalán! A 2003 óta létező csapat eddig két albummal lepte meg a közönségét, melyek közül a második a US Billboard Heatseekers listáján a #6 helyig jutott. A Valencia mellett Hawk Nelson is mozgolódik mostanában, az ő új kislemezét pedig Facebook-on találjátok!


Osztrák koncertkörkép

Idén Magyarországra is rengeteg turné eljutott és jön is még az év hátralévő részében, de sajnos közel sem annyi, mint amit a sógorok élvezhetnek. Ez valószínűleg még egy jó ideig így is marad, úgyhogy most megpróbáltuk összefoglalni, hogy mikor és hova lenne érdemes menni, ha a szomszédban szeretnénk egy jót mulatni. Íme a következő hetek, hónapok érdekesebb osztrák koncerteseményei: Olvass tovább


Four Year Strong, A Loss for Words @ Arena, Wien

A november 16-án Bécsben vendégeskedő Four Year Strong Massachusetts államban, egészen pontosan Worcesterben alakult még 2001-ben. Három évvel később már nem kevesebb, mint hét tagcserét tudhattak maguk mögött, viszont 2006-óta a felállás változatlan. Dan O’Connor, Alan Day és Jake Massucco még a középiskolában ismerték meg egy mást, majd a már említett tagcserék után, 2005-ben megszületett a debütáló lemez is It’s Our Time címmel. A két évvel későbbi, Rise or Die Trying már a Billboard listán is tekintélyesnek mondható helyre kúszott fel, így nem meglepő, ha 2008-ben a Decaydance Records vette szárnyai alá a bandát. Ezt követően egy, a ’90-es évek slágereit feldolgozó kiadvánnyal állt elő a banda, hogy végül eddigi munkásságuk az idén márciusban megjelent Enemy of the World lemezen csúcsosodjon ki… Olvass tovább


Linkin Park – Waiting For The End klippremier

Szeptember közepén jelent meg a Linkin Park negyedik albuma ‘A Thousand Suns’ címmel, melyről a ‘Waiting For The End’ nóta lett a csapat második kislemez dala, amihez természetesen a klip is sebtében elkészült. A videót DJ Joe Hahn rendezte, aki egyben a zenekar tagja, valamint jó pár korábbi LP-klip is köthető a nevéhez. Nézzétek meg itt nálunk: Olvass tovább


Dave Grohl lelki beteg lett a The Scissor Sisters miatt

Dave Grohl humoros fazon! Most éppen azzal hergeli a szemünkből nevetéstől kicsorduló könnycseppjeinket, hogy “beperli” a The Scissor Sisters zenekart, méghozzá 75 millió dollárra, a vád pedig: az érzelmi egyensúly veszélyeztetése. A Foo Fighters énekese azok után zuhant össze lelkileg, hogy elment egy Scissor Sisters koncertre, ahol Jake Shears, a banda frontembere letolta a nadrágját és a heréit lóbálta a közönség előtt. “Mr. Grohl szerint az élete már nem ugyanaz az eset óta, mint előtte volt” – hallhatjuk a lenti videóinterjúban. “Annak az éjszakának az emlékei állandóan rátörnek, szorongás, pánik, hidegrázás és heveny hasmenés gyötri őt“. Az ex-Nirvana dobosa a következőt tette hozzá: “Minden éjjel, mikor behunyom a szemem, meglátom Jake golyóit magam előtt. Vajon 75 millió dollár elég ahhoz, hogy elfelejtsem a dolgot? Valószínűleg nem.

Nézzétek meg a teljes interjút itt: Olvass tovább


Van az a pénz, amiért feloszlik a Weezer?!

James Burns, a Weezer egy korábbi rajongója a napokban online petíciót tett közzé, amelyben arra kér mindenkit: segítsenek véget vetni a zenekar szenvedéseinek. Burns szerint rossz nézni, amit a Weezer művel az elmúlt években, egyre gyengébb albumokat ad ki, miközben folyamatosan azt ígéri, hogy a következő kiadványra már tényleg a korai lemezek minőségét szállítja majd. James Burns úgy gondolkodott, hogy 10 millió dollárral már rá lehetne venni az együttest a feloszlásra, és ezzel mindenki jól járna. A kiábrándult rajongó szerint ha mindenki, aki annak idején megvásárolta a Pinkerton című lemezt, bedobna a jó ügy érdekében 12 dollárt, összegyűlne a 10 millió, és nem kellene tovább nézni a Weezer szenvedéseit… Olvass tovább


Tom Felton alias Draco Malfoy lemezzel támad

Tom Felton a Harry Potterből ismert Draco Malfoy megszemélyesítője, majdani nagylemeze előfutáraként ‘If You Could Be Anywhere’ címmel kiadta harmadik, egy számos EP-jét saját kis kiadója által, melyet David Proffitt-tal és Philip Haydn-Slaterrel közösen vezet. A dal digitális formátumban jelent meg és így le is tölthető az előbb említett Six String Productions oldaláról, de egy videó itt nálunk is megnézhető: Olvass tovább


Klippremier: Brandon Flowers, All That Remains, The Ting Tings, Hope Atlantic

Brandon Flowers első szólólemeze szeptember közepén jött ki ‘Flamingo’ címmel, melyről az ‘Only The Young’ már a második videoklip lett. A londoni pop-indie duó, a The Ting Tings javában dolgozik új anyagán, melyről előhírnökként a ‘Hands’ névre keresztelt dal már egy ideje a neten kering, de most a kötelező mozgókép is megérkezett hozzá. Az All That Remains a ‘Hold On’-hoz, a Hope Atlantic pedig a ‘Lost at Sea’-hez forgatott kisfilmet… Olvass tovább


House vs. Hurricane a Dürerben!

2010. november 21-én nagy zenei kavalkádnak lehettek tanúi, hiszen 4 olyan zenekarral találkozhattok, akiket óriási várakozás előz meg! House Vs Hurricane: A Bullet for my Valentine-t 2009-ben kísérték az ausztrál turnéjukon, s felléptek a Soundwave Festen is. 2009 -ben még lezavartak két headline turnét odahaza, s Brian Mcternannel (Thrice, Darkest Hour,stb) dolgoztak a debüt lemezen, amely ‘Perspectives’ néven látott napvilágot. Ezen kívül még egy EP-vel is dicsekedhet a zenekar ‘Forfeitures’ néven. A csapat érdekessége, hogy az önmagában elszállós, dallamos, de a tördelt témákat sem nélkülöző hardcore/metal zenéjüket rengeteg szintivel színesítik, így sokan az Enter Shikarihoz hasonlítják őket. De talán nem véletlenül turnéztak együtt… Olvass tovább


ShortScore játék: Nyerj Meet The Storm lemezt!

A Meet The Storm 2007-ben alakult Hollandiában, azzal a céllal, hogy létrehozzon valami lendületes és energikus egyveleget a punk a hardcore és a rock határmezején. Az elmúlt pár év koncertezéssel és a zenéjük népszerűsítésével tellett hazájukban és Angliában egyaránt, ahol jó kritikákat és remek koncerteket tudhatnak maguk mögött. Ami még érdekesség lehet, hogy az egyik dalukban Liam Cormier (Cancer Bats) vendégeskedik, a magyar származású Meet The Storm frontember mellett. Két szerencsés most gazdagabb lehet a banda egy-egy lemezével, melyhez nem kell mást tenni, mint neveddel és címeddel együtt küldeni egy levelet az info@shortscore.net címre, a levél tárgya pedig legyen: Meet The Storm. Természetesen ahogy korábban is, a Facebook oldalunkhoz való csatlakozás alapfeltétel a sorsoláshoz. Beküldési határidő: október 13.!


The Damned Things: jön a Fall Out Boy/Anthrax/Every Time I Die-tagok első lemeze

Ahogy arról már majd egy éve beszámoltunk, a Fall Out Boy-os Joe Trohman és Andy Hurley, az Every Time I Die-ból Keith Buckley és Josh Newton, valamint két Anthrax tag, Scott Ian és Rob Caggiano közös bandát alapított! A The Damned Things névre keresztelt zenekar első lemeze ‘Ironiclast’ címmel jelenik meg december 13-án, de azért a csapat MySpace oldalán már most belehallgathattok két dalba. Tavaly Scott Ian a következőket nyilatkozta a formációról: “Ez nem egy pár hónapos ökörködés lesz, nagyon komolyan vesszük a dolgot, mert imádjuk amit csinálunk. Amikor azt mondod valakinek, hogy Fall Out Boy, mi jut eszébe? Pete Wentz és Patrick. De itt van ez a másik két arc a bandából és ők tényleg tudják mitől döglik a légy. Joe írt néhány lenyűgöző riffet, alig várom, hogy mindenkinek megmutathassuk magunkat. Készüljetek fel!


Újjáalakul a Boysetsfire!

Három évvel azután hogy feloszlott, a delaware-i post-hardcore csapat, a Boysetsfire bejelentette újjáalakulását. A dolog részleteiről egyelőre még csak az alábbiakat árulták el a tagok: “Egy évtizeden keresztül egy banda voltunk. Arra jutottunk, hogy más dolgokat is ki szeretnénk próbálni az életben, ezért hagytuk abba a közös zenélést. Ez nem úgy történt, mint egy Noel/Liam Gallagher balhé, hiszen mi barátként váltunk el, találkoztunk, beszéltünk egymással. Azt hiszem alábecsültük azt, hogy mennyire fog hiányozni. A közösség, az az intenzitás, az érzelmek őszinte átadása – ez egyszerűen nem létezik számunkra a Boysetsfire nélkül. Ezért fogunk újra együtt zenélni. “ Ami biztos, hogy a Boysetsfire fellép Berlinben,  2010 december 5-én.


In Flames: irány a stúdió

A legendásnak számító göteborgi metal ikon, az In Flames jövő héten költözik be saját, IF névre keresztelt stúdiójába, hogy a csapat megkezdje az új sorlemez előmunkálatait. A zenekar elmondása szerint a terv az, hogy az év fennmaradó részében ezzel foglalatoskodjanak, majd 2011 elején nekiálljanak a konkrét felvételeknek. Jesper Strömblad egyébként idén februárban lépett ki a zenekarból, mivel egy évnyi próbálkozás után sem sikerült kigyógyulnia alkoholizmusából.


Underoath: Illuminator

Mint azt korábban már többször is megírtuk, a floridai keresztény metalcore Underoath november 9-én jelenteti meg hetedik nagylemezét ‘Ø (Disambiguation)’ címmel a Solid State jóvoltából. Egy új szerzemény már meghallgatható róla ‘Illuminator’ címmel ide kattintva. A nóta érdekessége egyébként, hogy a banda a múlt hét folyamán először csak az ominózus dal dobsávjait tette fel a netre, majd minden nap hozzáadott egy újabb hangszert, hogy a végén összeálljon a teljes track.


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.