Dark Tranquillity, Insomnium @ Dürer Kert

Aki szereti a dallamos svéd death metalt, annak ez a buli kötelező. Kb. elég lenne csak ennyit írni, ugyanis a Dark Tranquillity az elsők között volt az At The Gatesszel karöltve, akikre ráfogták, hogy dallamosan játssza a death metalt. Tehát igazából egy alapzenekarról beszélünk, ahol a kezdeti időkben az In Flames énekese tépte a hangszálait, miközben jelen zenekar frontembere pont az In Flamesben tette ugyanezt. A Dark Tranquillityre még azt is rá szokták sokszor fogni, hogy jelentős hatásuk volt a ma népszerű deathcore vagy metalcore csapatokra, ami igaz is, de nekik közük sincs ehhez a vonalhoz, szóval, akik a fenti stílust nem szeretik, azok is nyugodtan próbálkozzanak az 1989-ben alakult svédekkel… Kezdeti korszakukban erősen a death metal felé orientálódtak, ami az idők folyamán olyannyira lelágyult, hogy a ‘The Gallery’ és a ‘The Mind’s I’ lemezük után kiadtak 1999-ben kiadtak egy hörgős helyett dallamosan éneklős, darkos albumot Projektor címmel. A kísérletező próbálkozás egyáltalán nem sikerül gyengére, de a csapat némileg visszatáncolt a keményebb kritikák hatására, és azóta némileg biztonsági játékot folytatva inkább a kezdeti idők nyersességét helyezik előtérbe, de azért próbálnak itt ott finomságokat csempészni a zenébe. Idén megjelent ‘We Are The Void’ lemezük egyértelműen pozitív fogadtatásban részesült a rajongók és a kritikusok körében is, úgyhogy az élőben is kiválóan teljesítő csapatot mindenképpen érdemes megnézni minden metalrajongónak a Dürer Kertben október 14-én.

Az előzenekaruk, az Insomnium sem sokban különbözik ettől, csak ők Finnországból jöttek, és sok a doom hatás is a zenéjükben, de a folktól sem idegenkednek. 1997-ben alakultak, azóta kiadtak négy nagylemezt, a legutolsót tavaly. Kiváló felvezetése lesz a zenéjük a dallamos svéd mészárlás előtt.

2010. OKTÓBER 14., BUDAPEST @ Dürer Kert
DARK TRANQUILLITY (SWE) INSOMNIUM (FIN)
Kezdés: 19.00 Belépő: október 1-ig 4.900 Ft, utána 5.500 Ft Jegyelővétel: Underground Store (Bem József u. 22.), The Lab (Király u. 48.), Teenage Riot Store (József krt. 18.), Speed Westend, Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Dürer Kert, concerto.hu


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.