Serj Tankiannak, a System of a Down énekesének nyilatkozatában az áll, hogy a banda tagjai közt már felmerült az újjáalakulás ötlete. Ugyanakkor elmondta, hogy semmiben sem állapodtak meg, de ha erre mégis sor kerülne, tudják, hogyan osszák meg a világgal. Tankian felháborodását is kifejtette azzal a hírrel kapcsolatban, miszerint ő egy jazz-lemezen dolgozik. „Egyáltalán nem munkálkodom semmi ilyesmin – mondta a Rock Radionak. – A szólólemezem orchestal rock, ez eléggé különbözik attól. Írtam ugyan egy jazz-operát, amely hamarosan bemutatásra kerül a Massachusettsi Cambridge-ben, de ez a két dolog nem függ össze.” …
A zenészt érték olyan vádak is, miszerint a System-rajongóktól teljesen elidegenedett a saját, különálló karrierje miatt. „Mindig arról kérdezgetnek, hogy hogyan is gondolom, hogy így megtévesztem a SOAD-rajongókat a szólózásommal. Ők szerették a heavy metal zenénket. Azt hiszem, meg fogják szeretni az én stílusomat is, és velem tartanak – hogyha akarnak.” A csapat basszistája, Shavo Odadijan a múlt héten célzott egy esetleges újjáéledésre, de Tankian azzal hárított, hogy ő most jelenleg boldog a saját sikerével. Azt viszont megerősítette, hogy a témát felvetették. „Ha úgy döntünk, hogy visszatérünk, csakis a hivatalos weboldalunkon közöljük majd. Ebben sikerült csak megegyeznünk” – mondta.

























