Noel Gallagher is szerepel a legújabb Adidas reklámfilmben – ez a zenész első nyilvános szerepléseinek egyike, miután tavaly otthagyta az Oasist. A sportmárka kisfilmjében az idősebbik Gallagher-fivér mellett szerepel még Snoop Dogg, David Beckham, Ian Brown, Agyness Deyn, valamint az N-Dubz tagjai is, és itt meg is nézhetitek: Olvass tovább
A hónap bejegyzései: március 2010
Noel Gallagher az Adidas reklámban
The Prodigy a Volt fesztiválon!
A két évvel ezelőtti emlékezetes és telt házas fellépés, majd a tavalyi Szigetes műsor után ismét Magyarországra jön a The Prodigy. A hangyás britek 2008 óta turnéznak, az idei nyáron is övék a főszerep a világ legfontosabb fesztiváljain, így nem kis teljesítmény, hogy július 2-án újra a VOLT Fesztiválon robbannak majd az olyan Prodigy-opuszok, mint a ‘Firestater’, a ‘Voodo People’, a ‘Baby’s Got A Temper’ vagy az ‘Invaders Must Die’! Olvass tovább
Már készül is az új Green Day lemez
A zenészek Berlinben, Stockholmban, Glasgowban és Amszterdamban rögzítettek demókat. Ugyan még egy éve sincs, hogy a Green Day kiadta ’21th Century Breakdown’ című albumát, Billie Joe Armstrongék máris a folytatáson törik a fejüket, s már tavaly október – a legutóbbi lemez turnéjának befejezése – óta dolgoznak az anyagon. A frontember szerint az új lemezt mindenképpen gyorsabban szeretnék összehozni és megjelentetni, mint elődjét – a ‘21th Century Breakdown’t ugyanis öt év szünet előzte meg.
Jack White Jay-Z-vel zenél
Jack White felfedte, hogy a hip-hop nagymesterével, Jay-Z-vel nemrég felvett egy közös dalt. „Néhány héttel ezelőtt rögzítettünk egy számot. Egyszerűen hihetetlen volt. Játszottam valamit, ami már régóta motoszkált bennem, és ő megtalálta a megfelelő szavakat hozzá. Nagyszerű a hangzása” – nyilatkozta a The White Stripes-frontember. Egyéb információt egyelőre nem osztott meg a nagyvilággal, nem tudható, mikor jelenik meg a track, de a kritikusok már izgatottan várták a projektet, miután a két művész az elmúlt év során folyamatosan bókolt egymásnak… Olvass tovább
Leukémiás a Reaper In Sicily fiatal gitárosa
Szomorú hírek érkeztek a Reaper In Sicily gitárosáról, Matthew Jenkins-ről. A zenésznél leukémiát diagnosztizáltak a napokban, azóta pedig már a Teenage Cancer Trust kórtermében kezelik őt. A Reaper In Sicily a tavalyi Black XS Livesound nevű versenyen futott be, legelső dalukat, a ‘We Are The Show!’-t pedig e hónap elején dobták nyilvánosságra. Alakult egy Facebook csoport Matthew támogatására, itt tudtok csatlakozni hozzá. Olvass tovább
MTV EMA gála: 2010-ben Madrid a nyerő
Berlin, Liverpool, München, Koppenhága, Lisszabon, Róma, Párizs: csak néhány név az EMA történelméből, ami idén egy újabb helyszínnel bővül: 2010-ben Madrid lesz a házigazdája a rangos zenei díjkiosztó gálának. Spanyolország nem most először ad otthont az EMA gálának: 2002-ben Barcelonában rendezték meg a világszintű eseményt. November 7-én a főváros átalakul egy estére, és az amúgy is pezsgő Madridban minden a zenéről fog szólni!… Olvass tovább
Nyáron szünetel az Arctic Monkeys
Az Arctic Monkeys tagjai bejelentették, hogy idén nyáron szüneteltetni fogják munkásságukat: nem fognak játszani az Egyesült Királyságban, mivel nem szeretnék terhelni a már amúgy is eladósodott fesztiválokat. Az áprilisi USA-i turnéjuk után véget ér a 2009-ben megjelent harmadik stúdióalbumuk, a ’Humbug’ promóciója is. „Szerintem csinálunk egy gyors kampányt ebben a nyári időszakban – mondta a dobos, Matt Helders -, nagyon türelmetlenek vagyunk, már most egy új lemezt szeretnénk rögzíteni, amire nemsokára sor is kerül… Olvass tovább
Új dalokon dolgozik az After Classes
A The Grenma dobos, Botlik Matyival készíti új EP-jét az After Classes, miután Nagy Gábor “Pogi” személyében úgy néz ki megtalálta végleges dobosát. “Az új számok merőben mások lesznek, mint a régebbi anyagaink – köszönhetően az új felállásnak, és az azóta eltelt időnek, valamint annak, hogy az idáig rögzített dalokat szinte kivétel nélkül Laci (Braun László ex-gitáros – a szerk.) írta, míg ezeket számok már mi raktuk össze” – mondta Sebestény Balázs énekes.
A csapat emellett fotózáson is részt vesz a felvételek alatt az előző promóképekért is felelő László Lorennel. Olvass tovább
Punk Goes Classic Rock ízelítők érkeztek
Közeleg a Fearless Records legújabb remek válogatáslemezének megjelenése, aki viszont nem tud várni április 27-éig , az most kattanjon rá a Punk Goes Classic Rock promotálásra üzemeltetett MySpace oldalra, ahol belefülelhetünk a Forever The Sickest Kids Ozzy Osbourne ‘Crazy Train’ dalának feldolgozásába, valamint a The Almost ‘Free Fallin‘-jába, mely eredetileg egy Tom Petty & The Heartbreakers nóta. Olvass tovább
A sport segített a Keane alkoholista énekesén
A Keane frontembere, Tom Chaplin 2006-ban került a neves Priory nevű rehabilitációs intézménybe, miután az alkoholbetegség elhatalmasodott rajta. A sikeres terápia után a sportba „menekült” – csakúgy, mint Alice Cooper, akinek személyes története inspirálta a brit popsztárt: „A helyzet az, hogy teljesen rá vagyok kattanva a golfra. Amikor Alice Cooper abbahagyta az ivást, azt kérdezte magától: ‘Mi a fenét fogok csinálni, ha nem ihatok’. Ezért kezdett el golfozni, és teljesen a játék rabjává vált. Velem is ez történt. Alice teljes turnémenetrendje a golf köré épült. Nem tudom, hogy ez történik-e majd a Keane-nel is, mindenesetre a golf nagy megkönnyebbülés számomra.” – nyilatkozta Chaplin.
Bővült a Rock and Roll Hall of Fame
Hétfő este beiktatták a Rock and Roll dicsőségcsarnokának legújabb tagjait. A New York-i ceremónián az ABBA, a Genesis, a Hollies, Iggy Pop és a Stooges illetve Jimmy Cliff lépett a popzene halhatatlanjai közé. Az ABBA négy tagja közül ketten tették tiszteletüket a New York-i Waldorf Hotelben rendezett ünnepélyes beavatáson, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad vette át a díjat. Andersson köszönő beszéde végén még egyszer elmondta, hogy az ABBA soha többet nem lép fel ismét élőben, majd zongorához ült és ő kísérte Faith Hillt, aki elénekelte a ‘The Winner Takes It All’ című ABBA-slágert… Olvass tovább
Halestorm – kóstolj bele!
A pennsylvaniai hard rocker Halestorm hamarosan megjelenteti nevével azonos című debütáló lemezét. A március 29-én megjelenő anyagról most ingyenesen letölthető egy dal, nevezetesen a ‘Conversation Over’. Ha szeretnéd Te is magadévá tenni a nótát, akkor kattanj ide a részletekért. Olvass tovább
John Lydon maga pénzeli új lemezét
Lydon Sex Pistols-utódzenekara, Public Image Ltd a jövő hónapban USA-turnéra indul, új nagylemezét pedig, a tervek szerint a koncertkörút után, Los Angelesben rögzíti majd – többek között a koncertek bevételeiből. „Nem áll mögöttünk senki. Se lemezkiadó, se szponzor, semmi efféle. Pénzt a turnén tudunk keresni, és ebből lesz majd a lemez. Kicsit olyan a helyzet, mint, amikor a Pistols gallyra ment – a zsebemből kell kivakarnom a pénzt. Semmi nem változott igazán.” – nyilatkozta az egykori Johnny Rotten. A legutóbbi PIL-album, a ‘That What Is Not’, 1992-ben jött ki. Olvass tovább
Szólókoncertet ad a Bloc Party énekese
A Bloc Party, mint arról korábban már hírt adtunk, tavaly jelentette be, hogy meghatározatlan időre felfüggeszti tevékenységét. Russel Lissack, a zenekar gitárosa Pin Me Down néven indított saját projektet, míg Kele Okereke énekes szólólemezén dolgozik Hudson Mohawke producerrel. Bár a lemez megjelenéséről még nincsenek közelebbi információk, egy biztos: Okereke augusztus 31-én szólókoncertet ad az Ibiza Rocks koncertsorozat keretében a földközi-tengeri szigeten. Olvass tovább
The Casting Out a Dürer Kertben!
Júnus 4-én a Superbutt vendége lesz a Dürer Kertben a The Casting Out, mely banda ex-Boysetsfire tagokkal vette körbe magát. Ami még maga a koncert tényénél is örömtelibb, hogy ezen dallamos punk/rock esemény teljesen ingyenesen nézhető majd meg! Olvass tovább

Hosszú hétvége után, az iskolapadban, az íróasztalnál, vagy bárhol máshol, ahol most éppen nem akartok lenni, nézzetek meg velünk két igazán szuper videót! A walesi Lostprophets április 12-én megjelenő ‘For He’s A Jolly Good Felon’ című kislemezdalához készített klipet, a szintén walesi Bullet For My Valentine pedig a hamarosan érkező ‘Fever’ albumot hivatott reklámozni a ‘The Last Fight’ kisfilmmel, hát tessék:
Scott Reeder, a Fu Manchu dobosa csatlakozott az 1978 óta aktív legendás punk-rock csapathoz, a Social Distortion-höz, miután a banda eddigi e poszton zenélő tagja, Adam „Atom” Willard a múlt héten elhagyta az együttest. Döntését azzal magyarázta, hogy inkább az Angels & Airwaves-szel folytatná munkáját. Willard pályafutása nem tartott sokáig a Social Distortion életében: alig egy éve, 2009. áprilisában került a zenekarba. Az SxDx hetedik stúdióalbuma még idén tavasszal megjelenik. 




























