Story of the Year – The Constant

2008-ban jelent meg az utolsó, és eddigi legsikeresebb SOTY (ejtsd: szotyi) album, a “Black Swan”, mely a tengerentúli eladási listák igen előkelő helyeit szerezte meg, sőt a független lemezek közt a bronzérmet is elvihette. A srácok azonban nem tétlenkedtek az eltelt két évben, és már 2009 októberében elkezdtek csepegtetni a rajongóknak, mégpedig elsőként a “To the Burial”-t tették elérhetővé Facebook-on, majd decemberben az “I’m Alive”-t is kihozták. Utóbbi egyébként hivatalosan is az első kislemeze lett az új anyagnak 2010 január 5-i airdate-tel.

A “The Constant” címével kapcsolatos álláspontról már írtunk Nektek, nem is szeretnék az öreg Dan-nel sokat vitatkozni ezen, úgyhogy ugorjunk is a lemezre! Rögtön az kezdés telitalálat, legalábbis szerintem, bár kicsit a P.O.D. “Youth of the Nation”-jét juttatta eszembe, de az sosem baj, ha az emberben gondolatokat indít el egy dal hangulata. Az persze kétségtelen, hogy ez a kissé groteszk hangzás súlyos és ütős lett, de ezután a “The Ghost of You and I” elején megijedtem, kísértetiesen hasonlít ugyanis a “The Antidote” elejére. A lemezen egyébként minden jellegzetes SOTY-elem megtalálható, tökéletes vokálok, súlyos gitártémák, energikus ütemek, és ami a legfontosabb: énekelhető refrének! Ezt sok hasonló banda figyelmen kívül hagyja, pedig az egyik legfontosabb, hogy legyen valami, ami miatt akarjuk hallgatni a dalokat, amitől magunkra találunk a számokban.

A “The Constant”-ra is jellemző sajnos a csapat előző lemezén is feltűnt áthallás a régi dalokkal, amitől egy-két téma valahogy mindig ismerős, esetleg egy másik szövegrészlet is eszünkbe jut ugyanarra a dallamra, de ez mit sem ront az album értékén. Rendkívül sokat jelent számomra, hogy ezek a srácok nem esnek abba a hibába, mint pl. az Underoath, hogy elmetáloskodják az egészet, nekik még mindig sikerült megtartaniuk mindent, ami megkülönbözteti őket másoktól, még a NFG-re hajazó gitártémával induló “The Dream Is Over” Lostprophets-es verse énekének ellenére is.

Külön kiemelném a “Remember the Time”-ot, amin először hatalmasat néztem. Ez a szám ugyanis olyan mulatósrock hangulatú, hogy az valami zseniális. Van itt egyébként zongora is a “Holding on to You”-ban, jó kis szemet-szemért-hardcore az “Eye for an Eye”-ban és valami kib#@tt jó gitártéma a “Tonight We Fall” bónusz dalban, de a legjobb akkor is a “Ten Years Down”, ez az ami igazi SOTY szám, ez az, amiről szól az egész.

Mindent összevetve tehát egy hatalmas albumról van szó, amit bűn (az élet) kihagyni, aki teheti csapasson (f)el a legközelebbi amazon-ra, és zsákoljon egyet magának, kb. 2-3000 magyar dollárért már kézhez is kaphatja. Hajrá!

10/10