A Rammstein mostanra – és ebben az évben különösen – mindent elért, amit rock együttes elérhet. Koncertjeikre órák alatt elfogynak a jegyek, ha egy adott országban nem lépnek fel, az ottani rajongóknak szinte esélyük sincs más helyszínen belépőhöz jutni. ‘Pussy’ című új videójuk játszását minden TV csatorna megtagadta – 1 hét alatt mégis több mint 20 millió ember látta a neten keresztül. A polgárpukkasztó, ipari metálnak induló, a mai napig csak német nyelven megszólaló csapat kikerülhetetlenné vált, és görbe tükröt tart az elkényelmesedett, sznob fogyasztói társadalom elé…
A Rammstein 2010-ben folytatja idén elkezdett turnéját, és garantálják, hogy a koncertek semmiben sem térnek el majd a 2009-ben látottaktól; kiba***ott nagy show, pirotechnikával, elképesztő látvánnyal és minden egyébbel, amitől egy Rammstein buli a hab a rockzene tortáján. 2010. március 16-án ezt a budapesti közönség is megtapasztalhatja a Budapest Sportarénában. Jegyek 2009. október 22-től kaphatók a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában.
2009. október 19.
Rammstein koncert a Budapesten Sportarénában!
Beküldte xnail
A bejegyzés közzétételének időpontja: 2009. október 19. hétfő 09:41 és megjelölt ezzel: koncert, Liebe Ist Fur Alle Da, pussy, Rammstein és beküldve Események, MetalScore-be. Nyomon követhetők az új bejegyzéseket a(z) RSS 2.0 csatornán.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! Kilépés a válaszból
Premier
Itt a helyed!
Szavazz!
ShortScore a mobilodra:
-
Legutóbbi hozzászólások
Keresés
-
Szeretitek
Rovatok
Archívum
Kategóriák
Kiemelt Partnereink

























