Oasis-balhé ahogy a szemtanú látta

Öt perc tökéletes komédia volt, nyilatkozta a Liam-Noel patália szemtanúja: „Az újságok nagyjából helyesen tudósítottak arról, hogy Noel az utolsó pillanatban kiviharzott az Oasis párizsi koncertjének helyszínéről, miután Liam összetörte a gitárját – ám a teljes történet, ami öt percig tartott, tökéletes komédia volt” – nyilatkozta egy közelebbről meg nevezett szemtanú, aki végignézte Noel és Liam Gallagher párizsi balhéját. Elmondása szerint a történet úgy kezdődött, hogy Liam akusztikus gitárjával leült az öltözőjébe és játszogatni kezdett… A veszekedés, a szemtanú szerint, akkor robbant ki, amikor Noel megjegyzést tett öccse gitárjátékára. „Liam gondolkodás nélkül hozzávágta gitárját testvéréhez, amely nem találta el Noelt, hanem mellette landolt. Noel lenézett, és egy vállrándítás után ízzé-porrá törte a hangszert, amely végül úgy nézett ki, mint egy hörcsög kalitkája.” – tette hozzá. Liam ekkor pattant fel és rohant fel a színpadra, ahol fogta és ripityára törte bátyja gitárjait. Noel ezek után fogta magát, kisétált a backstage-ből, beugrott egy taxiba és visszament a szállására. A zenekarból való kilépést bejelentő nyilatkozatot másnap, augusztus 29-én postázta az Oasis dalszerző-gitárosa. Liam nemrég nyilatkozatban tette világossá, hogy bátyja kilépése egyben az Oasis végét is jelenti.

-mr2-


Email
MegosztásFacebookMySpaceTwitter


Egy válasz to “Oasis-balhé ahogy a szemtanú látta”

  • Benny

    Pár zenekarnál bevett szokás hogy szétverik a hangszereket koncert végén, lehet a végére kellett volna nekik is hagyni a mókát..

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.