A hónap bejegyzései: szeptember 2009

Téglás Zoli a Pennywise élén

image Korábban beszámoltunk róla, hogy a Pennywise énekese, Jim Lindbergh idén augusztusban 19 év után elhagyta a csapatot. Akkor még kérdéses volt, hogy ki lesz az utódja, de mostanra már ez a kérdés is tisztázódott egy időre, ugyanis a csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy Téglás Zoli, az Ignite magyar származású frontembere fog kiállni a csapat élén az október 23-24-i Smokeout Festival-on, Kaliforniában. Zoli nem fog hosszútávon maradni, de régi barátságuk miatt szívesen elvállalta a felkérést, így a Pennywise-nak nem kell lemondania a lekötött bulikat.

Olvass tovább


Magyar zenekarok a European Music Awards-on! Szavazz te is!

mtvberlin Ahogy az elmúlt évben, idén is öt hazai zenekar verseng a Regional European Music Awardsért és azért, hogy Európa legjobbjai között láthassa és hallhassa őket a hazai közönség a november 5-i EMA-n. Idén az Esclin Syndo, a The Idoru, a The Kolin, a The Moog, és a tavaly már egy jelölést begyűjtött Zagar indul azért, hogy hazánk legjobbja legyen. A közönség szavazatai alapján az egyik zenekar indulhat majd a Best Europen Act címért, és a lehetőségért, hogy Magyarországot élőben képviselje Berlinben, az idei EMA helyszínén. Olvass tovább


Holnap este Velvet Stab az A38 tetőteraszán

vs
Ugyan beköszöntött a tanév, de a tetőteraszos buliknak ezzel nincs vége. Holnap este Fuwdo, Sick és Velvet Stab lépnek fel az A38 fedélzetén, a belépő a szokásos 500 ft, mely most is lefogyasztható.
A Velvet Stab éppen a studióban van, így pár friss dalt is hallhatunk majd a koncerten. Legfrissebb infokért pedig látogass el a zenekar twitter-oldalára.

https://twitter.com/velvetstab

Olvass tovább


A Subscribe-nak szüksége van rátok!

image A NUCLEAR BLAST kiadó kiírta a ROCK THE NATION AWARD 2009 versenyt (http://www.myspace.com/rtnaward és http://award.rockthenation.eu/), melynek célja, hogy egy – eleddig a világ számára ismeretlen – zenekart mindenféle csatornákon keresztül minél többen emberrel ismertessen meg (lemezszerződés, turnék, fesztiválfellépések, stb.). Az interneten a legtöbb szavazatot begyűjtő csapatok felvételeit a kiadó meghallgatja és eldönti, hogy ki legyen a győztes. Szavazni augusztus 15-től szeptember 15-ig tudtok a http://award.rockthenation.eu/vote.php címen. Naponta többször is lehet voksolni, a Subscribe-ot értelemszerűen az S-betűs zenekaroknál találjátok. A zenekar nagyon hálás lenne, ha kattintgatásaitokkal támogatnátok őket, hátha összejön az álom.


Túladagolás okozhatta DJ AM halálát

Ahogy azt korábban már megírtuk, hétvégén holtan találták lakásában Adam Goldsteint, aki DJ AM néven vált ismertté elsősorban a Crazy Town zenekar dj-jeként. Hét évvel ezelőtt kiszállt az együttesből, és onnantól önálló DJ-műsorral lépett fel, de dolgozott együtt a Papa Roach-csal és Madonnával is. Rendkívül népszerű volt a hollywoodi hírességek közt, a celebpartik állandó zenefelelőse lett… Olvass tovább


Klippremier: Billy Talent, Attack Attack!, Reflected

Ez a hét sem múlhat el friss klippek nélkül itt a ShortScore hasábjain. Elsőre nézzétek meg velünk a kanadai punk rockerek, a Billy Talent ‘Devil On My Shoulder’ című dalra forgatott művét, majd utána az Attack Attack! újabb ugrabugrálós komolytalankodását a ‘Dr. Shavargo Pt. 3′-ben. Hogy a hazai vonal se legyen érintetlen, utolsóként a Reflected újvideóját kínáljuk tálcán. Íme: Olvass tovább


Trash City Club – The Moog, The Kolin, Larry Hangman

A nyárnak vége, ám a Trash City őszi bulisorozata most kezdődik. A főváros kedvelt indie-bulisorozatának őszi nyitányán a főszerepet a The Moog és a The Kolin kapja, de ott lesz még az egyre népszerűbb Larry Hangman és a Kinkiez is. Mikor? Hol?: 2009. szeptember 4., pétek, 20.00 – Dürer kert, Nagyszínpad . Utána DJ set: Tesco Disco (Kecske & Pipo). Olvass tovább


Kaiser Chiefs – “Nem oszlunk fel”

Nick Hodgson egész pontosan azt a pletykát cáfolta, melyet az angol XFM újságírója terjesztett a Twitteren, miszerint a zenekarral készített interjú során megtudta, a Kaiser Chiefs nem folytatja a működését – nem készít több lemezt és tegnapi leeds-i koncertje volt utolsó fellépése. A zenekar ugyan nem rendelkezik jövő évi koncerttervvel, ám Hodgson szerint az újságíró által mondottakból egy szó sem igaz: „Az emberek csak szenzációhajhász dolgokat írnak a Twitterre, hogy aztán azokat mindenki más elolvassa. Szeretném megerősíteni, hogy az XFM téved.Olvass tovább


Thom Yorke – szólókislemez szeptemberben

A Radiohead énekese, aki ‘The Eraser’ címmel már jelentetett meg saját nagylemezt is (amelynek megnevezésekor kategorikusan kerülte a „szólóalbum” kifejezést), ‘Apart By Horses’ és ‘The Hollow Earth’ című dalait jelenteti meg vinylen. A lemez limitált példányszámban kerül piacra – Amerikában és Európában négy-négyezer példány összesen. Olvass tovább


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.