Kb. fél órával ezelőtt tetőzött be a Boys Like Girls által meghirdetett akció, aminek lényege az volt, hogy 250.000 rajongójuk gyűljön össze Facebook-on. Persze ezt a srácok nem csak úgy a semmiért várták el az emberektől, azt mondták, hogy ha összejön, akkor egy új dalt kapnak a rajongók, és ez meg is történt! A BLG PureVolume oldalára a rajongóik iránti megbecsülésük jeleként feltöltötték “Heart Heart Heartbreak” című vadonatúj dalukat, amit mostantól bárki meghallgathat. Hát hajrá!
A hónap bejegyzései: augusztus 2009
Új Boys Like girls dal PureVolume-on
Death Before Dishonor a Dürerben
Augusztus 24-én csap le ismét a hazai közönségre a boston hardcore kiemelkedő képviselője, a Death Before Dishonor. A legutóbbi lemezük turnéjával látogatnak el hozzánk a legendás Bridge 9 kiadó istállójába tartozó vadlovak, akik a hazai hc élet olyan képviselőivel együtt lépnek színpadra, mint a Zero Tolerance és a Don’t Say a Word. Az este még két fiatal csapat is szóhoz jut, és este 8 órától a Suicide Pride és a Have No Choice kezdik szétfeszegetni a budapesti Dürer kert kistermének falait, mindössze 2.900 HUF ellenében.
Jack White első teljesen szóló projectje
Jack White sokoldalúságában eddig sem kételkedtünk, ám most egészen új oldalát mutatja be, teljesen egyedül ad elő egy számot, melyre eddig nemigen volt példa. A Fly Farm Blues egy tennessee-i kis farmon íródott, innen a cím. A dal nagy valószínűséggel a Jimmy Page and The Edge életét bemutató, most forgatott dokumentumfilm (‘It Might Get Loud’) egyik betétdala lesz. A számot hallgasd meg a tovább után!
Olvass tovább
Sziget #4 – Editors, Klaxons, Auchan, Placebo, Expatriate, Gumipop
A szombati nap volt az első olyan, amikor a Szigetre kimenetel előtt sikerült is aludnom egy pár percet… Természetesen a The Subways-t így is lekéstem, de azért az Editors-t (akiknek a nevéből indie csapat ellenére hiányzik a “the”) sikerült elcsípnem.
Új Thousand Foot Krtuch dal
A Thousand Foot Krutch új dalt helyezett el a MySpace oldalán, aminek címe “Forward Motion“. A szám a “Welcome To The Masquerade” című új lemezükön lesz hallható, ami szeptember 8-án jelenik majd meg a Tooth & Nail gondozásában.
Újinfluenza döntötte ágynak a Kasabian-tagokat
A Kasabian nemrégiben Japánban koncertezett, majd átrepült Ausztráliába, hogy ott folytassa távol-keleti turnéját. Az ausztrál koncereket azonban kénytelen volt lemondani az együttes, a tagok ugyanis lebetegedtek, Tom Meighan frontembernél újtípusú influenzát diagnosztizáltak az orvosok, és minden bizonnyal a többiek is ettől a betegségtől szenvednek. A zenekarból mindenkit karanténba zártak, így a tagok Sydneyben, egy szállodai szobában várják, hogy állapotuk jobbra forduljon… Olvass tovább
Megint feloszlott a Verve
Az eddigi hivatalos kommunikáció szerint a 2007-ben több évnyi szünet után visszatérő Verve határozatlan időre szabadságra vonult, mostanra azonban kiderült, hogy az együttes gyakorlatilag már nem létezik, olyannyira, hogy Richard Ashcroft frontember nem is hajlandó többé szóba állni Nick McCabe gitárossal és Simon Jones basszistával. A két zenész megsértődött az énekesre, és semmi szín alatt nem dolgozna vele újra együtt. Olvass tovább
The Swellers – Új dal és lemez ősszel
Szeptember 29-én jelenteti meg “Ups and Downsizing” címmel a Fueled by Ramen a The Swellers új nagylemezét, melyről a “Fire Away” című dalt már meg is hallgathatjátok a zenekar MySpace oldalán. A lemez a következő 11 dalt tartalmazza:
Jet: ájultan esett össze az énekes a Sziget-fellépés előtt
A Jet a londoni Hard Rock Caféban lépett fel hétfőn, de nem sokat játszhatott probléma nélkül, néhány perc után a zenekar frontembere, Nic Cester eszméletlenül terült el a színpadon. Bár gyorsan magához tért, és folytatta a show-t, nem sokkal később újra elvesztette az eszméletét, majd az orvosi stáb kezelésbe vette és egy kórházba szállították. A zenekar az énekes nélkül is befejezte a koncertet, háromtagú felállásban játszva a számokat… Olvass tovább
Brian Molko nincs rendben, de a Placebo fellép a Szigeten!
A Szigeten szombat este fellépő Placebo múlt hét vasárnap még Japánban adott koncertet, az oszakai fellépés azonban a vártnál hamarabb fejeződött be, miután Brian Molko frontember eszméletlenül esett össze az egyik szám közben. Az ájult énekest a személyzet vitte le a színpadról, majd az orvosok vették kezelésbe egy helyi klinikán. A zenekar tájékoztatása szerint Molko egy vírusfertőzést kapott el nemrégiben, ami kimerültséggel társulva, az időzónák közti ugrálás miatt kialakuló bioritmus-borulással együtt okozta az ájulást… Olvass tovább
Paramore – Ignorance video
“Brand New Eyes” címmel szeptember 28-án jelenik meg a Paramore legújabb lemeze a Fueled by Ramen kiadónál, melynek producere Rob Cavallo lesz, és az eső dalát “Ignorance” címmel már nálunk is bemutattuk. Most megérkezett az első klip is a albumról, a fent említett dalhoz, melyet a “tovább” után meg is tekinthettek!
Mark Hoppus és Michael Jackson
Miután már a New Found Glory, az All Time Low, a Fall Out Boy és a Motion City Soundtrack dalait rommá keverte, Mark Hoppus tovább is lépett egy magasabb szintre, hiszen ő készíti az egyik mixet a legendás Jackson5 “ABC” című világslágeréhez a hamarosan nálunk is megjelenő “Michael Jackson: The Remix Suite” című lemezre. Mark hatalmas megtiszteltetésnek érzi a lehetőséget, épp ezért örömmel beszélt az MTV-nek a készülő remixről, és az idén 50 éves Motown Records megkereséséről.
The Strarting Line DVD novemberben
“Somebody’s Gonna Miss Us” címmel dobja piacra DVD-jét a 2008-ban feloszlott The Starting Line november 10-én az Image Entertainment gondozásában. “Nagyszerű érzés volt összerakni ezt az anyagot. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre Ti is megnézhetitek, és megérthetitek, miért is volt szükségünk egy kis időre” – írta a zenekar blogjában Matt Watts.
A srácok terveznek valamilyen eseményt is a megjelenés köré, de persze ez Philadelphia-ban lesz, úgyhogy igazából nem érint minket.
Sziget #1 – Snow Patrol, Donots, Backyard Babies, White Lies
Előre nagyon készültünk az idei Szigetre, mert rengeteg jó előadót véltünk felfedezni a programok között, és emellett a rendezvény szervezői a honlapra tettek egy olyan funkciót, amelynek keretein belül összeállíthatjuk a saját koncertnaptárunkat, és naponta meg is kapjuk, hogy mikor hol kell lennünk. Ez tök jó. Viszont az már annyira nem tetszett, hogy a Ska-P koncertjét teljes egészében lekéstük, mivel a Voucher jegyeket csak egy(!) pénztárnál váltották be karszalagra, így két óra várakozás után –mikor megnyitották a többi pénztárat is erre a célra- sikerült bejutnunk, és még épp el is csíptük a Snow Patrol-t.
Új albummal ünnepel a Strung Out
Fennállásának 20. évfordulója alkalmából szeptember 29-én “Agents of the Underground” címmel új lemezt jelentet a Strung Out, melyről Jason Cruz énekes a következőket elmondta, hogy egy igazi “underground” szülinapi meglepetés, hiszen ők továbbra sem várnak semmit a mainstream médiától, a saját útjukat járják, mint ahogy anno tették ezt a kezdetekben is. A Fat Wreck gondozásában megjelenő lemez tracklistje a “tovább” után olvasható.
Ruiner “Dead Weight” beharangozó EP
Szeptember 8-án, két héttel új lemezének megjelenése előtt “Dead Weight” címmel beharangozó EP-t jelentet meg a hazánkat is megjárt Ruiner. A J. Robbins producerrel készült lemez előzetese három dalt tartalmaz majd, a címadó “Dead Weight”-et és két exkluzív dalt, a “Constrictor”-t és a Nine Inch Nails által jegyzett “Ruiner”-t.
A lemez a legendás Bridge Nine Records égisze alatt látja majd meg a napvilágot.





























