péntek esti koncertáradat a Dürerben

shellbeach-090720-durer260 A Trash City Club jóvoltából ezúttal a kicsit könnyebb, dallamosabb indie – és rockzenekarok foglalhatták el a Dürer Kert nagytermének színpadát. Elsőként a The Pills csapott a húrok közé, akikre a korai kezdés ellenére sokan voltak kíváncsiak. A kezdés kicsit lassúra sikerült, de a számok egyre gyorsabb tempója rendesen felrázta a közönséget. Ahogy hallgattam a ritmusgitár sikálását és néztem az indie-cuccokba bújt fiatalok féktelen táncát, úgy éreztem akár London valamelyik klubjában is lehetnék. Aki esetleg a koncert előtt nem ismerte Lapis Balázs (ének vokál) zenekarát, az kapott egy feldolgozást a The Subways-től (‘I Want To Hear What You Have Got To Say’), a leghíresebb számuk, a ‘Tell Me’ pedig már csak ráadás volt.

A The Pills után az est egy-szál-gitáros előadója, Kristóf Norbert következett, aki szomorkás dalaival akkordonként töri darabokra a (főleg női) szíveket. Koncertjeit a közönség nagy része a színpad előtt ülve, félig kábultan hallgatja, ez most sem volt másképp. Norbit a koncert nagy részén Sági Viktor (Shell Beach) gitárral kísérte, de egy kis hangerő még így is elfért volna.

A Fat Phoenix név egyenlőre nem sok ember számára lehet ismerős. A 2 tagú formáció elektromos prüntyögése szinte reakció nélkül maradt, és attól tartok, amíg saját zenei stílusukat is képtelenek meghatározni, addig ez így is lesz.

Az este a tatabányai Marionette ID-val folytatódott, akik egyre gyakoribb fellépéseikkel és nemrég megjelent új albumukkal (‘Emptiness will change your mind’) kezdenek ismerté válni a budapesti underground számára. A koncert közben egy kisebb vita alakult ki egy ismerőssel, mert ami szerintem deftones-os, az szerinte inkább explosions in the sky-os. Aztán megegyeztünk, hogy az igazság valahol a kettő között keresendő (de kicsit mégis inkább deftónz). Mindenesetre a srácok élőben sokkal jobbak, mint az albumon, úgyhogy egy M ID koncertet jószívvel ajánlanék mindenkinek.

Az indie ifjúság lassan kezdett visszafolyni a színpad elé, a táncot ott folytatva, ahol a The Pills után abbahagyták. Mórocz Tamás zenekara, a Jacked első demója már 3éve megjelent, de a tagok átlagéletkora még mindig csak alulról súrolja a huszat. De amíg külföldi együtteseket megszégyenítő módon játszanak, addig az életkoruk senkit nem érdekel (leszámítva a rajongó kislányokat). A legvégén felcsendülő, klipes nótára, a Gloria-ra már mindenkinek elkopott az aznap estére vett tánccipője, így a Jacked-nek nem volt más dolga, mint átadni a színpadot a Shell Beach-nek.

Bár a srácoknak eddig csak egy albumuk jelent meg (Acronycal), mégis mindig tudnak újat mutatni, sosincs két egyforma koncert. A régi dalok mellett már inkább az újabbak voltak többségben, és az At The Drive-in behatás is inkább átfordult Deftones-ba. Totik Zoli egyre több időt tölthet énektanárnál, hangja egyre biztosabb, bár néhány dalban még mindig úgy sikít mint egy kislány (itt megjegyezném, mezítláb lépett a színpadra). Az újabb nóták gitártémái a megszokottnál sokkal gyorsabbak, ez a közönségnek is bejött. Remélhetőleg a srácok még idén stúdióba vonulnak felvenni egy új lemezt, mert az Acronycal megjelenése óta eltelt 2év hozott annyi pozitív fejlődést, amit érdemes lenne rögzíteni.

Egy este, hat zenekar, leiható belépő, nyáron szerintem más nem is kell. A Trash City Club várhatóan minden héten elhozza majd a legjobb underground bandákat, csak figyeld a Dürer Kert holnapját!

EmailMegosztásFacebookMySpaceTwitter

veronikayeah névjegye

i was born in Hungary, now i'm living in London, work as a journalist, die for coffee, post-hardcore and chuck palahniuk. veronikayeah valamennyi bejegyzése

28 vélemény to “péntek esti koncertáradat a Dürerben”

  • XY

    Nem tudom, hogy ki mit gondol a The Pills-ről, mert nem tudom kik tudják igazából, hogy az alapító tagokból már senki sincsen benne a zenekarban, amit még jó pár éve, 6 fiatal alapított. A The Pills Lapis Balázs zenekara? Nem hinném! Ő miatta történt az, hogy a legtöbb alapító tag kiszállt a zenekarból, mert nem tudták elviselni Lapis Balázs személyiségét, és most inkább nem írok le semmit, hogy milyen is valójában csak egy példát tudok rá mondani!!! Az szerintetek mennyire szánalmas, hogy olyan számot is játszanak saját számként, amihez semmi közük, mert a régi tagok írták azokat, és kb. ez a pár szám a legjobb számuk, amit nem is ők írtak kissé nevetséges az egész (pl.:You inspired me)

  • Bazsi

    jézusom XY gondolkodj már néhaXDXD

  • Milan

    En egyaltalan nem banom hogy azt a zenet jatszak amiben en is kozremukodtem, nemhiszem hogy nagy feneket kell keriteni a dolognak bazsi elott volt ket szamunk, amiket en szeretek es orulok hogy eloadjak. A tobbiben pedig mar reszt vett.
    Az meg kacsa hogy balazs miatt leptem volna ki e vilaghiru formaciobol:)

  • Pöjpi

    Ensem ertem,hogy miert kell ilyet irni valakinek,aki egyreszt sunyi modon nem vallalja fel a nevet.Hé,ha valakirol teves informaciokat allitasz,akkor legalabb vallald fel a velemenyed!
    Amikor egy zenekarban tagvaltas van,akkor a regi tagok nem viszik magukkal az altaluk irott szamokat,mit is kezdhetnenek vele?
    En megbeszeltem Balazzsal hogy termeszetesen minden tovabbi nelkul jatszhatjak azokat a szamokat,amihez en irtam a szoveget,es KOZOSEN talaltuk ki oket.
    Orulok,ha sikeresek es elerik a celjaikat!
    Az emberek valtoznak..Balazs tudja tartani a frontot a Pillsben,nekem pedig uj terveim vannak.
    Nincsen ezzel semmi gond.
    Felesleges akarmilyen nevtelen embereknek okoskodni!

  • xy 2

    ok, ismerjük el, van akinek ez tetszik.

    de azt is ismerjük el, hogy balázs miatt mennyi banda szétesett már..

  • Bazsi

    na de most tényleg TE MI a FENÉRŐL BESZÉLSZ???XDXD

  • xbaleex

    A Beatles, Faith No More, RHCP, Blink, Led Zeppelin, Take That, Backstreet Boys, Spce Girls – csak néhány az említett bandák közül, amik Balázs miatt mentek szét. És akkor pl. Elvis-t+Jacko-t ne is említsük…

  • lollipopkiller

    tudtam h John Lennont is ő lőtte le… úgy tudtam!!

  • xnail

    Úgy hallottam az After Classes-ban is miatta van most hatalmas feszültség. Az énekesük már az öngyilkosságot fontolgatja, a dobos meg ölni készül. És mindez Balázs miatt, gratulálok neki! :S

  • xy2

    igen, ez csak egy banda most.. de felesleges is bármit mondani, hisz most épp az a srác védi :)

    (balázs kommentjei meg a töle megszokottak :])

  • XY

    Hát nem tudom, de nem vagyok akkora hülye, hogy úgy állítsak valamit, amiben nem is vagyok biztos, hogy úgy van, mert biztos forrásból tudom, hogy amiket leírtam igazak, de mindegy le se szarom, csak akkor ez a balázs gyerek ne állítson olyanokat ami nem is igaz és igen gondolkozom te kis barom, és voltam The Pills koncerten is már, hát hagyjuk már nem sok időt adok nektek, és ezt nem csak én gondoltam így, hanem az a 10 ember is aki velem volt! Na mindegy le se szarom csak eléggé nagy vicc ez az egész, és nem tudom elhinni, hogy mekkora hazugságokat állítottak a The Pills mostani tagjai pár riportban és hát eléggé vicces volt az egyszer fix

  • XY

    Ja egyébként meg nem a név a lényeg, azt hiszem szabad világban élünk és bármikor írhatok bármilyen kommentet bármilyen névvel, főleg úgy hogy még igazam is van, csak pár ember olyan kétszínű hogy sunyi módon arra nem képes, hogy beismerje, amikor egy ember megmondja a frankót, szóval szerintem ez a sunyi és a szánalmas nem az hoyg én nem írom ki a nevemet az min változtat semmin én döntm el hoyg milyen nevet írok ennyi attól még kétszínű nem vagyok, inkább magunkba kellene nézni, mert a beképzeltségnek és a nagyképűségnek is vannak határai ennyik vagytok csicskák! Szánalom, egy kibaszott nagy vicc az egész

  • XY

    Ja egyébként meg nem a név a lényeg, azt hiszem szabad világban élünk és bármikor írhatok bármilyen kommentet bármilyen névvel, főleg úgy hogy még igazam is van, csak pár ember olyan kétszínű hogy sunyi módon arra nem képes, hogy beismerje, amikor egy ember megmondja a frankót, szóval szerintem ez a sunyi és a szánalmas nem az hogy én nem írom ki a nevemet az min változtat semmin én döntöm el, hogy milyen nevet írok ki ennyi, attól még kétszínű nem vagyok, inkább magunkba kellene nézni, mert a beképzeltségnek és a nagyképűségnek is vannak határai, kis csicskák vagytok! Szánalom, egy kibaszott nagy vicc az egész

  • lollipopkiller

    most tényleg abból lett ekkora dráma, hogy azt írtam, h a Pills Lapis Balázs zenekara? nemár… XY ha ennyire szánalom, meg idegesít, akkor ne járj koncertre és meg van oldva.

  • XY

    hehe nem is járok csak egyen voltam de elég is volt belőlük

  • kuru

    Mindenkinek tök igaza van, és most én tök megértem, de komolyan! Tök…

  • xy3

    Az énekes srác egy homokos gyerek aki maga mellől kirúgva a többi tagot faragott három homokszobrot helyettük?! A csapatnak van kb. 4 száma amiket a mislenbabává hízott szőke tyúk írt, akit azóta már a balkánfanatikos Jorgosz pipáztat koncertek után levezetésképp?!XDXD

  • XY

    Gyerekek szerintem mindenkinek igaza van, nem tudom ki az az xy3 de teljesen megmondta a frankót!!! Ennyííí le vagytok osztva és ez rátok is fér és lollipopkiller nyugodj meg nem a cikkeddel van baj, mert téged is csak átvertek ezek a köcsög hazudozók szánalom de nagyon hatalmas XDXDXDXD

  • lollipopkiller

    szóval én is egyike vagyok Lapis Balázs előre kitervelt gonosz tetteinek áldozatai közül? menő :D

  • Milan

    Figyelem! Szeptember 5 én (Szombaton) Lapis Balázs ellenes felvonulást szervezünk. Rendezvény helyszíne: Andrássy út ( Hősök terétől indulunk és elsétálunk a Deák Térig) Időpont: 18.00
    Mindenki hozzon egy fáklyát vagy egy gyertyát.

    A menetnek semmilyen politikai jellege nem lesz. Az önkormányzatokkal való egyeztetés jelenleg is folyik.

  • Bazsi

    Milán hozz naptejet is, 2 faktoros elég leszXD

  • lollipopkiller

    -nedobáldabuzit
    -jahogy buzik is vannak?

  • xbaleex

    Én ott leszek, és lesz velem még két ember!

  • xy 2

    jol van balee megyek énis, csak az a kérdésem, hogy nem baj hogy én nem balázs vagyok? :) vagy addig még van 2 nap meg lehet oldani?

  • xbaleex

    Nem lesz ebből gond, hidd el!

  • xy3

    Én tényleg csak azt sajnálom, hogy Balázs kitúrta a duci szőke lányt, mert így nem fújathatom meg a Bazsit meg a Szonnyát egyszerre, pedig az lenne az igazi vagányság!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.