The Idoru – ‘Face the Light’ lemezbemutató koncert

thdrBár 3hónapja már volt egy hasonló buli, de az album technikai problémák miatt csak júliustól vehető kézbe. Ennek örömére újra birtokba vette a Dürer Kert nagyszínpadát a The Idoru – ebben a felállásban talán utoljára. A közönség bemelegítését a Fuwdo kezdte, de a hangosítás elég gáz volt. Utánuk a My Best Habit játszott, de a korai kezdés nem tett jót a bulinak, színpad előtti rész továbbra is szinte üres maradt. A Falcongate-re viszont a technika is jobb lett és a nézőtér is megtelt. A srácok annyira felpörgették a közönséget, hogy a headlinernek rendesen feladták a leckét. A hangosítással továbbra is problémák voltak, de – a megszokottaktól eltérően – az Idoru nem váratta sokáig a közönséget. Kezdésnek a 2006-os Hopeless illusions-ről hallhattunk két nótát, majd az új lemezről következett a Let ‘em pass away és onnantól nem volt megállás. Közönséget Idoru koncerten még nem láttam így tombolni (kivétel ezalól a 2007-es pecsás buli). Néhány régi dal is került a tracklistre, így kialakítva a tökéletes összhangot. A lemezmegjelenésnek nem csak a rajongók örültek, Andris boldogan dobálta az ajándék cd-ket az első sorokba. A hangosítás sajnos kicsit sem volt megfelelő, ennek ellenére érződött, hogy a srácok sokat készültek a koncertre. Keserű szájíz talán csak az elmaradt ráadás volt, de legyen elégtétel, hogy ennyi várakozás után a Face the Light már tényleg kézzelfogható lett. Az album megrendelhető az együttes myspace oldalán, vagy megvásárolhatod bármelyik koncerten a merch-pultnál.

EmailMegosztásFacebookMySpaceTwitter

veronikayeah névjegye

i was born in Hungary, now i'm living in London, work as a journalist, die for coffee, post-hardcore and chuck palahniuk. veronikayeah valamennyi bejegyzése

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.