10 éves lett a Subscribe

Fantasztikus időzítésünknek köszönhetően sikerült lekésnünk mind a négy előzenekart, így róluk most viszonylag kevés szót ejtenék. Lényeg, hogy a Nasmith, a Turbo, a Kiabátor és az Escylin Syndo készítették elő a terepet a Subscribe számára, állítólag sikeresen. A bejáratnál sikerült átélnem életem második olyan élményét, amikor is egy férfi végigtaperol (az első a Sportarénában volt, azóta igyekszem kerülni az ilyet), de végül nagy nehezen bejutottunk, és a műanyag evőeszközkészletemet is sikerült titokban becsempésznem.

Bent már forró volt a hangulat, rengeteg raszta, még több nem, majd kisvártatva kialudtak a fények, és felcsendült a zongora, amire mindenki beáramlott a koncerttérbe, majd bele is csaptak a “Crowd of the Nobodies” című slágerükbe, melyet hatalmas ováció fogadott, ami nem lankad a koncert végéig. Hosszú mondat volt, folytassuk.

A színpad úszott a fényben, sőt a hátsó kivetítőn olyan képelemek voltak, amik néha elvonták a közönség figyelmét a zenekar mutatványairól (pl. a kb. fél percig mutatott női nemiszerv, stb.), de ők rendíthetetlenül játszottak, végig hibátlanul és mozgalmasan. A kommunikáció a közönséggel is rendben volt, bár Bálint sokszor nem talált szavakat, hogy kifejezze, mennyire meg vannak hatva. Volt azután “Boldog Szülinapot”, hatalmas torta a hozzátartozók és barátnők kíséretében, népdal, ahogy megszokhattuk, circle pit, stage diving, “Gerapppppppppppaaaaaaaaaaaaaa”!!!!! Szóval minden, ami egy jó szülinaphoz szükséges, tehát úgy gondolom a csapat és a megjelentek is egyaránt elégedetten távozhattak.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.