Néhány év alatt nagyot fordult velünk a világ, hisz nemrég még elképzelhetetlennek tűnt, hogy például Madonna Magyarországra érkezzen. Most úgy néz ki, hogy nem csak ő, de a fekete pop ikon Beyoncé, az AC/DC, valamint visszatérőként Lenny Kravitz és a Depeche Mode is idelátogat. De persze minket ennél sokkal jobban érdekel, hogy mit hoz a tavasz az underground szcénában, ami a koncerteket illeti. Hát akkor lássuk…
A hónap bejegyzései: január 2009
Pete Wentz, az igazság harcosa
Valami mindig történik a Fall Out Boy basszerosával. Ezúttal a médiának esett neki, hogy megvédje sógornőjét, Jessica Simpson-t. Történt ugyanis, hogy Jessica hosszú idő után vállalt nyilvános fellépést, ahol igencsak súlyos kiadásban jelent meg. Az újságoknak több sem kellett és címlapon hozták le a kövér popénekesről szóló élcelődő cikkeket. Pete viszont védelmébe vette az egykori dívát: „Nagyon túllihegte a média azt, ami történt! A legrosszabb az, hogy ezzel rengeteg fiatal lányt is összezavarnak az újságok. Az igazi szépség belül van, ember!”
Metric
Időmértékes… metrikus… hagyjuk inkább a szó jelentését, és inkább foglalkozzunk azzal a bandával, amely e nevet viseli. A Metric egy kanadai formáció, akik remek indie rockot muzsikálnak némi new wave-es vonulattal… Olvass tovább
Megjött az új I Am Ghost video!

Gyújtottam gyertyát
“Saddest Story Never Told” című számához készítette el legújabb videoját az I Am Ghost zenekar, amit most itt a ShortScore-on is megnézhettek! Hát nem nagyszerű? De. Szóval a csapat legújabb albuma, a “Those We Leave Behind” 2008-ban jelent meg az Epitaph kiadónál.
Paramore – The Final Riot DVD
Nem meglepő, hogy a Paramore nem vitte túlzás az első DVD-jük tartalmi részét (katt ide a tracklist-hez), hiszen sosem arról voltak híresek, hogy pl rengeteg klipjük lenne. Viszont ennek ellenére korrekt kis lemezt hoztak össze, aminek a koncert részét Chicago-ban rögzítették. Jó szokás szerint egy CD és egy DVD kapott helyet a tokban, amiből előbbin a koncertanyag hangfelvétele hallható, utóbbin pedig maga a film és egy hozzá készült “40 Days of Riot” dokumentáció. Akit érdekel, nyugodtan végignézheti ezt a werk-et, de nagyon sokat nem fog megtudni belőle, viszont annál érdekesebb a koncert. Olvass tovább
Nyáron jön az új Arctic Monkeys lemez
Az Arctic Monkeys nemrég befejezte legújabb albumának utómunkálatait is, így minden akadály elhárult az elől, hogy a 2007-es ‘Favourite Worst Nightmare’ folytatása hamarosan megjelenhessen. Alex Turner, a Monkeys frontembere szerint páratlan lelkesedés jellemezte a banda minden tagját a munkálatok során és reméli, hogy még a nyár előtt kihozhatják az egyelőre cím nélküli korongot.
Tonight: Franz Ferdinand
Hát itt van! Megjelent! Vártunk rá de lássuk be, újítás ide vagy oda, megérte!
Még a lemez megjelenése előtt kaphattunk egy kis ízelítőt az új albumból az ’Ulysses’ révén, ahol a srácok megmutatták, hogy habár kicsit elektronikusan is, de meg tudnak maradni olyan „franz”-osnak.
Ne lökdösd a rocksztárt!
Tavaly ősszel az Oasis torontói koncertje közben a közönség soraiból egy néző rohant a színpadra, fellökte Noel Gallaghert, majd mint aki jól végezte a dolgát, megpróbált elszaladni a közelből. A biztonságiak elkapták, azon melegében jól megrugdosták (ebből Liam Gallagher is kivette a részét), majd átadták a rendőrségnek. A gitáros nekiesett az egyik hangfalnak, több bordája is eltört, ezért a zenekarnak le kellett mondania néhány fellépését, és promóciós programját is, ami nem kis anyagi kárral járt…
Panic! At the Disco – Live in Chicago (DVD)
A minap egy öszzejövetel alkalmával egyik ismerősöm egy Panic! At the Disco (katt ide a tracklist-ért!) DVD-vel állított be, amit gyorsan be is tettünk a lejátszóba. Miközben a művelet zajlott, sikerült átfutnom a nem túl információdús borítót, ami igen szép lett, tele sok-sok régi stílusú képpel. A kiadvány szokás szerint kettő darab lemezből áll, amiből az egyik a koncertanyag zenéjét tartalmazza, a másik pedig magát az eseményt és az extrákat. Olvass tovább
A Coldplay tagjai csak bábok!
Legalábbis legújabb klipjükben bábként jelennek meg a nemrég új EP-vel előrukkoló britek. Érdekesség, hogy a video a ‘Prospekt’s March’ kislemez azon tételére készült, mely dalnak csak egy részlete hallható introként a ‘Viva La Vida’ lemezen. Kattints a tovább gombra és nézd meg a ‘Life In Technicolor II‘-t!
A Placebo befejezte!
Aggodalomra nincs ok, mindössze legújabb albumuk munkálataival végeztek a srácok (lányok), így végre – három év után – júniusban megjelenhet az egyelőre cím nélküli lemez. A londoni trió nevében Brian Molko nyilatkozott az angol lapoknak: „Nagy megtiszteltetés, hogy a zeneiparban eltöltött 12 év után is a legnagyobb kiadók versenyeztek az aláírásunkért, ez sokat jelent számunkra! De szerencsére a legjobb kezekben vagyunk ezekben a nagy változást hozó időkben, hogy még szédítőbb magasságokba jussunk az új lemezünkkel.” A Placebo egyébként tavaly dobost cserélt. A 11 év után távozó Steve Hewitt helyett Steve Forrest püföli a bőröket.
Gitárosok Terror alatt
A sokat emlegetett Terror zenekar gitárosa, Doug Weber kicsit besokallt attól, hogy lényegében nincs magánélete a banda mellett, így kijelentette, hogy elhagyja a csapatot. A srácok maximálisan megértették, és már meg is találták az utódját, Jordan Posner-t, aki előzőleg a No Warning nevű toronto-i hc bandában tolta a riffeket. Az énekes, Scott Vogel nagyon bízik az új fiúban, mint mondta egy zseniális gitáros/dalszerzőről van szó, aki emellett remek cimbora is. A biztonság kedvéért azért előbb lenyomnak pár közös bulit, és csak utána véglegesítik a felállást, de a terroristák nagyon bíznak magukban és Jordan-ben.
Tonight: Franz Ferdinand albumpremier és launch Party Budapesten
A Domino Records és a Neon Music Hungary bemutatja a Franz Ferdinand vadonatúj albumát január 23-án este, a Corvintető kistermében.Európában először itt Magyarországon lesz hallható és megvásárolható a legfrissebb Franz Ferdinand album – már a hivatalos megjelenés előtt!!! A Sziget Fesztivál korábbi kétszeres sztárfellépője több mint 3 éves szünet után január végén jelentkezik várva várt harmadik, ‘Tonight: Franz Ferdinand’ című nagylemezével.
Olvass tovább
Pete Simpson és a Fall Out Boy

The Fallouts
Aggodalomra semmi ok, nem felesége nevét kívánja felvenni a népszerű Fall Out Boy zenekar basszusgitárosa, csak annyi történt, hogy a csapat rögzített egy feldolgozást a The Simpsons című zseniális rajzfilmsorozat főcímdalához, amit az alkotók a január 25-én az amerikai Fox csatornán vetítendő (szép szó…) rész előtt helyeztek el. Akinek tehát van lehetősége, nézze meg, biztosan érdekes lesz.
A banda egyébként régebben is kötődött a családhoz, hiszen a zenekar nevét az egyik részben felbukkant Fallout Boy nevű karakterről kapta.
Kiegészítés: hallgassátok meg itt a ShortScore-on az elkészült művet! Olvass tovább
A jelenkor egyik legkiválóbb metalcore brigádja, az amerikai
Mostanában igencsak rákattantam a bakelitekre, így gondoltam megosztom veletek a közeljövőben megjelenő finomságokat. Első körben itt van a Bridge Nine kiadásában a
A hivatalába nemrégiben beiktatott Abhisit Vejjajiva a brit Guardian tudósítása szerint újságírók előtt arról beszélt, hogy a The Killers 2008-as ‘Day & Age’ lemeze nagyon jól sikerült, és ezen kívül is sok jó album született a tavalyi évben, mint például az Oasis, a Metallica, vagy akár a Guns n’ Roses visszatérő lemeze. A politikus ezen kívül külön kiemelte, hogy nagy rajongója a Last Shadow Puppetsnek.
Nickelsdorfba! Az pedig ugye már ‘szinte’ Magyarország. James Hetfieldék is fellépnek az osztrák-magyar határ közelében idén is megrendezendő Nova Rock fesztiválon, melyen az amerikai együttes lesz a rendezvény fő attrakciója (június 19-én, a fesztivál első napján lépnek színpadra). De hogy kik jönnek még? Hát lássuk az első neveket…
Miközben a Day To Remember zenekar új, “Homesick” (katt 




























