Hova menjünk Szilveszterkor?

szilveszter party Sokat keresgéltünk, hogy vajon hol lenne érdemes eltölteni az idei újév ünnepét, és úgy gondoltuk, hogy ha már mi ebben a cipőben járunk, biztosan köztetek is akad, aki elveszett a programok tengerében. Na pontosan ezért osztjuk itt meg veletek az idei év (számunkra) legvonzóbb budapesti eseményeit.

Első körben hívnánk fel a figyelmeteket a már-már hagyománnyá váló BPRNR szilveszterre, ahol a klasszikus keményebb vonalat képviselő The Idoru, Nuke Kids on the Block, Senior Hal (utóbbi kettőnek érdemes utánanézni!) zenekarok mellett ismét két igencsak eltérő banda csapja szét a falakat, mégpedig a Neo és a The Moog. Hogy idén lesz-e valami összecsapás az öltönyösök, és a terepgatyások között, egyelőre rejtély, de reméljük most is lesz legalább olyan jó hangulat, mint tavaly. Helyszín: Ráday Music Club, belépő: 2500 HUF.

2008-ban párszor megfordultunk a Kollektíva rendezvényein is, így tudjuk ajánlani minden electro fannak a Kollektiva New Year’s R.A.V.E. elnevezésű nagyszabású rajkodást, ahol a Kollektíva DJ-k mellett DJ Kovary, Headshotboyz, Plush & Sonashi, Tits & Clits, We Plants Are Happy Plants, Blend!, Data Scent, Dictator vs Hussar és Tolo szolgáltatják majd a talpalávalót. VJ ISO, a látványért pedig BCS felelős. Helyszín: Trafó Bár Tangó, belépő: 1500 HUF.

Welcome pezsgő és újévi virsli is lesz a Lollipop New Year party-n, ahol ott lesz testben és lélekben Glideside, Sakal & Killbert, Fine Cut Bodies, Tempo, Ioda és Zefir. 3 projektoron fut majd a vizsuöl, faster pussycat! kill! kill! Helyszín: Cella klub, belépő 1500 HUF.

A West-Balkán sem maradhat ki a jóból, ahol ismét más típusú zenékre pöröghetünk reggelig, mégpedig Pamut, Belga, Izil, Titusz, Superman nyomják majd a beat-et megállás nélkül. Jegyet érdemes elővételben venni, mert korlátozott a bejutás, elővétel pedig a WB Grund-ban és a Toldi moziban. Kezdés: 19.00, helyszín: Holdudvar (Margitsziget), belépő: 4000 HUF (elővét: 3000 HUF).

A alternatív zenék szerelmesei is megtalálhatják a számításukat ezen az estén, mégpedig a radiocafé 98.6 buliján, ahol a PASO, a Quimby, Erik Sumo, Zagar, Carbonfools, Cyborg Templar, Infra Gandhi, Marvin, Waxman, Negro éééééés Sanyi csapnak a lovak közé. Helyszín: Merlin, belépő: 5000 HUF (elővét: 4000 HUF).

És most jön két olyan buli, ahova mi biztos nem megyünk, mert nem a mi műfajunk, de biztos sok embert érdekel. Az első az MTC Partyzone Szilveszter, ahol olyan nagy nevek lépnek fel 20.00-tól, mint Marco Bailey, Oliver Ho aka Raudive, Dominik Eulberg, Philipp Straub & Felipe, Hot X, Budai, Igor Do’urden, DJ Newl, Coyote, Junkie & Hawky, Polymorphin. Helyszín: Petőfi Csarnok, belépő: 5990 HUF (elővét: 4990 HUF, VIP: 10 000 HUF).

A másik pedig a Tilos Rádió szilvesztere, a Tilos a Maffia!, ahol a fellépők nem tudom milyen sorrendben: Ozon, Palotai, Qualitons, Irie Maffia, Love Alliance Crew, Vida és Vida, Nixon, Vektor, Slitz, Format C, Minek, Sinko, Wamzer, Klime, Kontrast, fyr
Zotyka, Sztyepp, Kanada Káosz, Lee n’ Gum. És még Tomanek, DiJoint. In:Form and Fiel Tamás, Dismay & Réka, Gandharva, Gonnok, Skunk, I.Ration, Dr Dermot, Analog, KaraKara, Solomon, Áfonya.Szóval aki tudja, kik ezek, annak ott a helye! Helyszín: Dürer-kert, belépő 3500 HUF (elővét: 2900 HUF).

A Gödör sem maradhat ki természetesen a kínálatból, ott a Pluto, Specko Jedno, Másik János, Kistehén Tánczenekar, Caspian Hat Dance, Parno Graszt, DJ Havibay és MC Bloody Mary valamint DJ Gedder betyárkodnak Rutkai Bori vezénylete alatt. Kezdés 20.00, helyszín: Gödör Klub, belépő: 3500 HUF (elővét: 3000 HUF).

És ha semmi kedvünkre valót nem találtunk, akkor még mindig ott van a Morrisons 2, ahol hatalmas mindig a buli, az Ypsilon Café karaoke bulija és még rengeteg jó hely. Na meg ugye a házibulik, ahol mindig lehetünk valakinek a valakije, ha esetleg megkérdeznék.

Szóval jó szórakozást, és boldog új évet a kívánunk a ShortScoreTeam nevében! BUÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉK!


Egy válasz to “Hova menjünk Szilveszterkor?”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.